Interjú

„Például egy nyaralást”

Mészáros Blanka színésznő

A Radnóti Miklós Színház tagjával kísérletezésről, változásokról, nehéz színházi szerepeiről beszélgettünk. De szóba került egy propagandafilm is.

Magyar Narancs: Egy olyan kíméletlen, társadalmilag fontos témákat pedzegető előadás után, mint az Én, Daniel Blake, hogyan tudsz visszaváltani a civil létezésbe?

Mészáros Blanka: Vannak szerepek, amelyeket nehezebb letenni; ez is közéjük tartozik. Lassan, alattomosan kúszik be az ember bőre alá, minden rétegben ott van. De idővel megtanultam valamicskét segíteni magamon a „józanodásban”. A próbafolyamat sokkal megterhelőbb, mint maga az előadás: ott még nem működik stabilan az a bizonyos „játékkapu”, amelyen át úgy tudok teljes testtel-lélekkel benne lenni a szerepben, hogy az közben játék maradjon. Akkor még sokkal inkább hazaviszem a terhét. Az utóbbi időben csak altatás után tudok szöveget tanulni. A szerepépítés nálam mindig intenzív folyamat. Konkrét tanulmányokból építkezem: utánajárok az adott embernek, filmekből inspirálódom, figyelem a mozgásokat, intonációkat, tekinteteket; a 4-6-oson vagy a Thökölyn gyűjtöm az impulzusokat. Hogy aztán ebből mi marad, azt persze a rendező is formálja. Mostanra kialakult egy menekülő útvonalam. Ha tehetem, Irma lányommal elutazunk valamelyik nagyszülőhöz Szerbiába vagy Kunfehértóra, és ott tényleg leteszem a telefont. Azt is megtanultam, hogy nem alkohollal kell levezetni a feszültséget, és nem is azzal, hogy tovább maradok a színházban beszélgetni. Inkább azt gyakorlom, hogyan kell tudatosan használni ezt a bizonyos kaput. Előadások után ezért általában BKV-zom, mert a motor vagy a kocsi túl gyors lenne. A kedvenc játékom megszámolni, hányan telefonoznak: 80–90 százalék. Az éjszakák néha szeszélyesek, ilyenkor jobban figyelek a vibrálásokra, nem állok oda, ahol nyugtalanít valaki. De látok mosolygós, nyitott embereket is. Én például szeretek szemezni – nővel, férfival, gyerekkel. Gyerekeket különösen imádok nézni, ők a legőszintébbek. Ezekben a mini találkozásokban az a jó, hogy tudom, hogy mindjárt leszállok. Ez a rövidség adja a bátorságot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.