„Nem vagyok az a puskaporos lábú”

  • Kozár Alexandra
  • 2015. augusztus 22.

Színház

Felméry Lili, az Operaház Étoile-díjas magántáncosa már végzős növendékként eltáncolhatta Júlia szerepét, s azóta is szólószerepek sorát kapja. Többek között arról beszélgettünk, hogy a klasszikus balett nem poros, és hogy nem kell mindig mindenkinek megfelelni.

magyarnarancs.hu: Mindig is balerina szeretett volna lenni, vagy volt azért alternatíva, illetve vészforgatókönyv?

Felméry Lili: Legbelül mindig balerina szerettem volna lenni, annak dacára, hogy amikor az embert tízévesen a főiskolára felveszik, a pálya nehézsége és kiszámíthatatlansága miatt nagyon sok kérdés felvetődik benne.

magyarnarancs.hu: Volt-e, van-e művész a családban, vagy ön volt az első fecske?

FL: Abszolút első fecske voltam. Anyukám négyéves koromban beíratott jazzbalettra, mert úgy látta, megfelelőek az adottságaim. A tánc rögtön szerelem volt, tehát tulajdonképpen anyukámnak köszönhetem, hogy ezt választotta, hogy gyerekként hasznosan töltsem az időmet. Első mesternőm, Bélavári Anna azt tanácsolta, érdemes lenne komolyan elgondolkodnom a pályán.

false

 

Fotó: Németh Dániel

magyarnarancs.hu: Egyszer a szakma egyik rangos képviselője azt mondta, hogy amikor meglátta önt a zsűri, tulajdonképpen megijedtek, mert annyira jó adottságokkal rendelkezett és annyira készen ment, hogy azon morfondíroztak, Jézus, ennek a Lilinek mit fogunk mi tanítani? Érezte ezt a hozzáállást a főiskolán?

FL: Nem éreztem ilyet, nagyon sokáig kételkedtem magamban. Miután bekerültem az iskolába, persze élveztem a mindennapokat és igyekeztem jól teljesíteni. Annyiban nagy szerencsém volt, hogy a versenyek révén sokat és sokfelé járhattam külföldön, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Az adottságok természetesen nagyon fontosak, de ez csak egy alap, amelyre tudatosan és folyamatosan építkezni kell. A sors adománya, hogy még végzős koromban eltáncolhattam Júliát. Ez volt a küszöb, amin átlépve bekerülhettem az Operaházba. Előtte a kisebb, az épp aktuális koromnak megfelelő gyerekszerepekben is színpadra léptem, a Diótörőben például.  A londoni Royal Ballet Schoolnál töltött egy évem után lett volna módom Angliába szerződni, de Hágai Katalin hívása mindent feledtetett velem, csak az Operaház érdekelt, számomra ma is ez a világ közepe.

magyarnarancs.hu: Jelenleg mi a státusza az intézményben?

FL: Magántáncosnő vagyok, feladataimat a vezetőség jelöli ki. Főszerepeket és kisebb szerepeket is táncolok.

magyarnarancs.hu: Gondolom, ez az egyes darabok felépítéséből is adódik, bizonyos modern koreográfiákban, például a Kylián-darabokban nincs igazán szólószerep.

FL: Nagyon hasznos különféle feladatokban részt venni, kipróbálni magam. A neoklasszikusnak számító Kylián-darabok rendkívüliek, eltáncolni őket kivételes, egyedi élmény.

magyarnarancs.hu: Minden előadóművésznek, táncosnak vannak erősségei. Ön miben a legerősebb?

false

 

Fotó: Németh Dániel

FL: Azt, hogy miben vagyok erős, a néző dönti el. Igyekszem a színpadon önmagam lenni, hatni a közönségre. Nem vagyok az a puskaporos lábú alkat, én az adagiókat szeretem, a lírai mozdulatokat. Szeretek érzelmes, romantikus lenni a színpadon.

magyarnarancs.hu: A táncművészeti főiskola évei alatt, 2008-ban, 16 évesen a női mezőnyben megnyerte az egyik legrangosabb klasszikus balett versenyt, a lausanne-it. Itt ezért a teljesítményért egy éves ösztöndíjat nyert a legendás londoni Royal Balett iskolájába. Milyen tapasztalatokat szerzett kint?

FL: Nagyon nagy változás volt, hiszen addig Budán laktam a családommal, és rendkívül fiatalon, 16-17 évesen kerültem ki egy idegen országba, ahol fantasztikus szakmai lehetőséghez jutottam. Ugyanakkor nagyon korán megtapasztaltam a magányt is, illetve azt, hogyan lehet az életben egyedül boldogulni. Tulajdonképpen itt váltam felnőtté, innentől kezdve már nem is költöztem vissza a szüleimhez, egyedül éltem. A Londonban töltött év szakmailag nagyon érdekes volt, igyekeztem minden pillanatát kihasználni, megnézni a Royal Ballet előadásait és sztárjait.

magyarnarancs.hu: Mint nagyon sok balett-táncosnak, Önnek is szakmabeli párkapcsolata van. Mit gondol, ez törvényszerű, hiszen egy művészt, egy táncost igazán csak egy másik táncos, másik művész érthet meg; vagy egész egyszerűen ez az óriási, sokszor késő éjszakába nyúló leterheltség nem tesz mást lehetővé?

FL: A mi esetünkben tulajdonképpen a sors hozta így, s gondolom, ez másoknál is hasonló lehet. Viszont a kedvesem, Leblanc Gergely, nagyon odafigyel arra, hogy legyenek a szakmát nélkülöző magánbeszélgetéseink is, hogy az életünk sokszínű legyen.

magyarnarancs.hu: Mi a legszebb a balett-táncosi pályában?

FL: Az, amikor az ember annyira átadja magát a szerepnek, hogy már nem a lépésanyagra koncentrál, nem a technikai kivitelezésre, hanem annyira átlényegül, hogy egy másik szférába kerül, ahol minden lehetséges. Ez a tökéletes belső szabadság, amikor az adott karakter, az adott szerep bármit lehetővé tesz.

magyarnarancs.hu: Ez egy rövid pálya, s bár önnek még nagyon messze van a vége, mégis, gondol arra, hogy képes lesz-e az aktív táncos léttől megválni?

false

 

Fotó: Németh Dániel

FL: Valóban messze van még, bár néha azért eszembe jut. Másnak 40-45 évesen még nem kell elgondolkoznia azon, hogy nem folytathatja a tevékenységét tovább, sőt, gyakran az emberek gyakran ekkor vannak pályájuk csúcsán. A mi szakmánk nagyon rövid. Az aktív életpálya lehet, hogy véget ér, de nem hiszem, hogy a tánctól meg tudnék válni. Ma is megőrülök három nap után, ha nem tudok mozogni, táncolni. Egy-két napig bírom maximum, nagy premierek után, olyankor persze jól esik a pihenés.

magyarnarancs.hu: A kortárs tánccal milyen a viszonya?

FL: A táncművészet minden ága érdekel, szívesen megtekintek kortárs produkciókat, de a szívem a klasszikus baletté.

magyarnarancs.hu: De a klasszikus balettnek nem kéne megújulnia, haladnia a korral, ahogy az operának vagy minden műfajnak?

FL: Szerintem a klasszikus balett örökérvényű, maga a csoda. A csodákat átélni érdemes. A klasszikus műfajoknak persze szükségük van időnként a megújulásra, de én hiszek abban, hogy a nagy klasszikusok ma is megérintik a nézőt.

magyarnarancs.hu: Jelenleg az Operaházban több vezető szólista külföldi. Ön nem vágyik külföldi karrierre?

FL: Nekem szerencsém volt, hogy sokat utazhattam, nemzetközi versenyeken, kurzusokon vehettem részt. A londoni évem mellett egy hónapot Szentpéterváron tanulhattam. Ott, a balett fellegvárában, hihetetlen tapasztalatokkal gazdagodtam. Jelenleg az Operaházban otthon érzem magam. Amíg lehetőségek adódnak számomra, úgy érzem, jó helyen vagyok.

magyarnarancs.hu: Hogyan lehet a folyamatos fogyókúrát, odafigyelést, önsanyargatást, éhezést összehozni azzal, hogy ez egy rengeteg energiát és kalóriát igénylő műfaj, hiszen borzasztó sokat vesz ki fizikailag az emberből?

FL: A balett egyfajta látványvilágot is jelent, amelyben nagyon fontos az esztétikai összkép. Mindennek, amit a néző lát, meg kell felelnie a szakma és a kor követelményeinek. Én törekszem megfelelni ennek az elvárásnak. Ez folyamatos odafigyelést igényel, de mindezt nem teherként élem meg.

Mi a helyzet az irigyeivel? Nyilván sokan vannak.

FL: Már nem érdekel, hogy nem tudok mindenkinek megfelelni. Korábban igyekeztem, de ez lehetetlenség. Ennek felismerése sok időbe telt. Ma már nem ez a célom, már rátaláltam önmagamra.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.