Markó Róbert rendezőhallgató gyerekszínháza épp ilyen: már a ruhatárban elkezdődik, csak akkor még nem tudjuk, és utána úgy csúszunk át a mesébe, mintha nem is előadást látnánk – s végül az előadás is „csak” segítséget ad ahhoz, hogy a néhány tucat néző néhány tucat fejében megszülessen néhány tucat verzió Gimesi Dóra minden korosztályt lenyűgöző nemzetkarakterológiai meséjéből.
A ruhatárban is tevékenykedő, az Ódry Színpad egyenruháját viselő színészek némi tanácstalan sustorgás (miért nem kezdődik már az előadás?) után mintegy jobb híján maguk kezdenek mesélni, látszólag csak azt, ami épp az eszükbe jut, egymás szavába vágva, a másik ötleteit sajátjaikkal lecsapva – mire felocsúdunk, rájövünk, hogy ez már azelőtt is színház volt, hogy felocsúdtunk volna. És a színészek azzal kezdik életre kelteni a történetet, ami épp a kezük ügyébe kerül: sparos szatyrokkal, zacskós tejjel a frigóból, Túró Rudival. S a gyerek, a néző úgy szakad ki abból a világból, amelyik talaján a széke cövekel, hogy aztán a lehető legpuhábban, szinte észrevétlenül landoljon egy másikban, egy fantáziabéliben – s az ilyen puha landolás mindig jobb, mint a durva, a fényváltásos, függönyfelhúzós, mert így maga a néző teremt, és nem azt érzi, hogy más teremt neki valamit.
Gimesi Dóra Grimm-alapötletből írott Szemenszedett meséje többrétegű, sokkal többről szól, mint a páratlanszeműek világában két szemmel születő leányka kirekesztéséről. Nagyon finom és találó eszközök révén derül ki, hogy Meseország helyett melyik az a kicsi, de mind közül a legszebb ország, ahol a történet játszódik. De nem csak helyszínről van szó: a klasszikus magyar versek idézetei, parafrázisai minden földrajzi leírásnál érzékenyebben fonnak körénk közös kerítést. Gimesi bebizonyítja, hogy mindarról, ami ebben a gyönyörűen konstruált itt és mostban történik – a nincstelen bevándorlók kiutálásáról, a pénzes külföldiek előtti hajbókolásról, a szegényeknek szervezett ételosztások megakadályozásáról – meseien egyszerű morális kérdésfelvetések alapján is eldönthető, hogy jó vagy rossz dolgok, mert éppoly egyértelműek a válaszok, mint hogy a ronda banya gonosz, a szőke herceg meg nem az. Miközben a mese is remekül működik a megvetett kétszeműről, az ő csodatévő, terülj-terülj asztalkámmá változó kecskéjéről és arról, miként ad enni a lány azoknak is, akik szembeköpték, miként emigrál a koldusálruhában még szintén kiutált királyfival egy boldogabb hazába, s végül…
Gimesi szárnyalóan könnyed és szellemes nyelvű szövege és Markó Róbert leleményes rendezése, feledhetetlen poénjai (mint az agonizálva elspriccelő tejeszacskó) és szép képei (mint az egymásba szerető és remekül összeillő csésze és csészealj) mellett a három színész is kitesz magáért. Valentyik Anna úgy tud akárhány elváltoztatott hangon beszélgetni saját magával, hogy az vicces legyen, de nem komolytalan. Pájer Alma Virág úgy mutat romlatlan tisztaságot, hogy abban semmi naivság ne legyen, csak némi beletörődés és kiábrándíthatatlan vidámság. Csiby Gergely pedig a legkabarészerűbb jelenetet is mérhetetlen színészi alázattal teszi komolyan vehetővé.
Ez a komolyan vehető: ez maga az előadás jelszava. Mert kevés olyan egész estés felnőttszínházat látni, amelyik annyira következetesen gondolkodna a formáról, annyira komolyan venné a közönségét, és annyira fontos témákról beszélne, mint ez a negyvenöt perces gyerekelőadás.
Ódry Színpad, május 22.
