Színház

Nemzeti kenderbolt

Budapesti Anarchista Színház (BASZ): Zöld Szofi

  • Herczog Noémi
  • 2015. március 6.

Színház

A kortárs színház általában nem a múzeum vagy a templom metaforáját választja, hanem a laboratóriumot – akárcsak a kristálymet­főzők.

Mostanáig mégsem a színház, hanem a tévésorozatok hálás témája volt a drogfőző, drogtermesztő családfő. A Breaking Bad első részében például a kötött pulcsis középiskolai kémiatanár megtudja, hogy rákos, ezért beszáll a legsötétebb kristálymetbizniszbe, hogy családja jövőjét biztosítsa. Az epizódok mellesleg sokat elárulnak arról, milyen magányos felelősséggel terheli önmagát egynémely családapa, és abba is belelátunk, hogy az amerikai egészségügyben a rák profi kezelésének költségeit lehetetlen tisztességes úton fedezni. A magyar színház Breaking Badje, a Zöld Szofi szintén a legális túlélés lehetetlenségét kapirgálja, amikor a nemzeti do­hány­boltok jelenségét járja körül.

A boltos elveszti tulajdonát, majdnem, mint a negyvenes évek végén. Az új üzemeltető, a Szalai család pedig előbb-utóbb tapasztalja, hogy csak akkor tud veszteség nélkül működni, ha suttyomban nemzeti kenderbolttá alakítja a méltatlanul elnyert üzlethelyiséget. (Az előadás idején a járókelők örömére vonatkozó cégérrel is kiegészül a Hátsó Kapu nevű kocsmaszínház kapuja.) Majd Szalaiék – a kender járulékos jótéteményeként – meggyógyítják a rákbeteg nagypapát.

A sokszereplős Szofi szereposztását lényegében három férfi és egy meglepetésvendég játssza. Női szereplők is vannak, de őket úgy kell elképzelni külsőleg és hanghordozásban, mint, mondjuk, a Brian életének Szűz Máriáját. A humor jellege a Szofit egyébként is rokonítja a Monty Pythonnal, akiknél szintén az alap­csapat játszik mindenkit, többnyire ordítóan mesterséges kosztümökben. A BASZ tagjai nagyon kevés eszközzel, szándékosan béna felszereléssel, bohócosan fehérre maszkírozott arccal játszanak. Szórakoztató színház, de ezzel még nem mondtunk semmit, hiszen szórakozni anélkül is lehet, hogy félrehúznánk a szánkat. Itt viszont nevetünk: nekem a Zöld Szofi a mai commedia dell’ arte, amely a szándékosan sematikus és didaktikus típusokkal képes megnevettetni. Egy elvont Pedrolinóhoz ugyan semmi közöm, de Sebő Ferenc rendezése nem a régi, kötelező szerepkörök másolására, muzealizálására törekszik: új, közéleti archetípusokat teremt.

Ez a közvetlen, közös közéleti szótárunkkal dolgozó, direkt fogalmazás adja a sit-com dialógokban íródott Szofi erejét. Ehhez egyik alapvető eszköze a ghosting: a nagypapát Sickratman (Paizs Miklós) alakítja; az előadás végi bonyodalmat amolyan deus ex machinaként vagy hagyományos fejedelemként elsimító Orbán Viktort pedig eredetileg Juhász Péter játszotta, most pedig a Kétfarkú Kutya Párt politikusa, Kovács Gergő. Mindkét esetben abból fakad a néző öröme, hogy egy ikonikus közszereplőt lát egészen másik szerepben, és a két ellentétes szerepkör egymásba olvad, egyszerre jelenik meg a színpadon. Orbán esetében pedig, a kétszeres politikusválasztásnak hála, biztosak lehetünk benne, hogy az előadó most nem azonosul a ráosztott szereppel. A ma­gán­életi szálak néha körülményesek, például a láthatatlan szomszédlánnyal, Marcsival folytatott hosszadalmas szerelmi monológok – ennek a színháznak az áthallások nélkül fogalmazó egyenesség az erőssége. A gyors reagálásnak köszönhetően egyetlen estére nyugodtan beépülhet például Viktor színpadi kézfogója Junckerrel.

Mindez a társulat nevével ellentétben nem akar szemléletváltást hozni és gyökerestül felforgatni mindent, csak éppen szuverén világlátást közvetíteni a rendes esti nevettetés közben, itt és most, amikor a poén hat. A BASZ egyébként a Szofinál sokkal kevésbé tradicionálisan értelmezi a színház szót egyes akcióiban. Ők fejlesztik pél­dául A Fekete György Kód nevű videojátékot: az apró, Kleopátra-frizurás MMA-vezér pendrive-figurává lényegül, amin megtalálhatók a nem túl bonyolult stratégiai játékok. Az egyikben például Fekete Györgynek kell visszautaznia a múltba, hogy visszamenőleg kedvére megváltoztassa a történelmet, és helyes irányba térítse. Rábírja Dalít, hogy egyenesítse ki az elfolyó órákat, vagy Banksyt, hogy ne firkálja össze a falat. A Szofi szép utópiája ennél szolidabb, itt csak egy élő közéleti szereplőt kell meggyőzni. Nem árulhatjuk el, sikerül-e – de az utópia szerint Orbán Viktor végül bocsánatot kér.

Hátsó Kapu, január 24.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.