Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen

Kulcsár Viktória színháztörténész, színházi menedzser, a Füge elnöke

  • rés a présen
  • 2012. október 13.

Színház

rés a présen: Mikor és hogyan vonzott magához a színház?

Kulcsár Viktória: A középiskola után, amikor dönteni kellett a pályaválasztásról. Jelmeztervező szerettem volna lenni, de mivel a Képzőművészetin abban az évben nem indult látványtervező évfolyam, Veszprémbe jelentkeztem a színháztudomány tanszékre. Az egyetem után néhány évvel a Színháztörténeti Intézetbe kerültem, hivatalosan innen indult a színházi pályám 2005-ben.

rap: Milyen színházakkal dolgoztál együtt, milyen projektjeid voltak?

KV: Első nagy projektem az Ökosztüm című ruhademonstráció volt, aminek kapcsán mindent kipróbálhattam, terveztem ruhákat, társrendeztem és szerveztem a vidéki turnéját, sőt a kifutón is megjelentem. Talán ennek a projektnek is köszönhetem, hogy munkatársa lettem a Természetes Vészek Kollektívának. Ebben az évben csatlakoztam a TÁP Színházhoz is produkciós vezetőként. A velük töltött elmúlt öt évben sokat tanultam arról, hogy nincsen lehetetlen, csak tehetetlen.

rap: Egy új befogadó hely megnyitására készültök ettől a szezontól. Mesélj róla!

KV: A Jurányi Inkubátor és Produkciós Ház az elmúlt hét év szakmai tapasztalatainak "tető alá hozása". Amióta a független színházakkal dolgozom, folyton az izgat, hogy lehetne együttés hatékonyabban létezni. Mi az, amit közösen jobban tudunk megvalósítani az egyre nehezebb gazdasági helyzetben? Ezen az elven jött létre a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület, azaz a Füge mint ernyő- és produkciós szervezet, amellyel két éve dolgozunk azon, hogy összefogjunk alkotókat, csapatokat akár csak egy-egy projekt kapcsán. Ennek az együtt gondolkodásnak és összefogásnak a végállomása az inkubátorház. Sok színházi alkotói műhely és civil szervezet egy helyen. Fontos, hogy ennek a háznak a szellemisége gyakorlati tapasztalaton alapul: mi az, amire a területnek igazán szüksége van, hogy valóban a minőségi munkára tudjon koncentrálni az egyre növekvő bürokratikus elvárások között.

rap: Miért Budán lesz?

KV: Mindenképpen frekventált és mégis budai helyen szerettem volna kialakítani ezt a központot. Sajnos nem bízom abban, hogy alkotókat, nézőket folyamatosan ki lehet csábítani peremkerületekbe, és abban sem, hogy a pesti túlkínálatban új értéket lehet még felmutatni, hiszen ott már minden van.

rap: Kik alkothatnak itt?

KV: A ház működése kicsit hasonló egy társasházhoz. Több mint 15 színházi és egyéb szervezet költözik be ősszel az állandó próbatermébe, irodájába vagy raktárába. Ezek a csapatok adják a ház arculatát, az általuk létrehozott produkciók és projektek határozzák meg a repertoárt. Nem befogadóhelyet hozunk létre, hanem egy alkotó- és produkciós házat, ami tulajdonképpen önmagából termeli ki a műsort. A változatosságra garancia a beköltöző csapatok sokszínűsége a TÁP Színháztól a Szputnyikon át a Tünet Együttesig. És az is, hogy például mi magunk, a Füge, is itt hozzuk létre majdúj bemutatóinkat különböző színházi formációkkal.

rap: Mennyire tudtok előre tervezni? Kik támogatják a helyet?

KV: A bérleti szerződésünk öt évre szól, és ezután további öt évre meghosszabbítható; aközszolgálati szerződésünk - amelynek keretében támogatást kapunk a bérleti díjra - egyelőre csak három évre érvényes, ennek meghosszabbítása lehet a hosszú távú működés alapja. Támogatónk Budapest Főváros Önkormányzata, az OSI és a MasterCard, amelyek már évek óta támogatják a független színházi szektort. Bízunk benne, hogy a minisztériumtól nyerünk működési támogatást. Mindez segít a projekt elindulásában, de további szponzorokat, támogatókat kell találnunk a fenntarthatóság érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”