Interjú

„Ők nem láthatatlanok”

Thea Ehre színésznő

Színház

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Magyar Narancs: Hogyan ismerte meg Tom Tykwert?

Thea Ehre: Mindig is a rajongója voltam. A 2023-as Berlinalén találkoztunk, rengeteg partira és fogadásra került sor, az egyik ilyenen kezdtem el beszélgetni vele – de a nagy nyüzsgés közepette először le sem esett, hogy ő az. Megkérdezte, melyik ügynökség kép­visel, aztán azt, akarok-e részt venni a következő filmjében. Egy aprócska szerepről volt szó, de azonnal igent mondtam.

MN: A fény egy hétköznapi német család életét bemutatva beszél napjaink problémáiról. Szép hosszú film, amely rengeteg témát felvet a bevándorlástól kezdve a hűtlenségig. Melyik vonulata érintette meg a leginkább?

TE: Nekem a részvétről, az empátiáról szól, hogy tudnunk kell együttérezni másokkal, és elfogadni mások együttérzését is.

A film egyfajta figyelmeztetés is, hogy ideje lenne újra meghallani a másikat, és nem adottnak venni saját kiváltságainkat. Rengetegen szenvednek a világban, és ez már régóta így van. Ők nem láthatatlanok, és nagyon is arra várnak, hogy végre észrevegyék őket.

MN: A film elején hangzik el, hogy bizonyos lelkeknek szükségük van útmutatásra, példaképre, hogy megtalálják a saját útjukat. Transz színésznőként ön előtt álltak ilyen példák?

TE: Felnőve nem igazán találtam ilyet a filmekben, mert egyszerűen nem voltak transz színészek és színésznők. De szerencsére a magánéletben megleltem a saját példaképeimet: a családomat. Nagyszerű szüleim vannak, akik mindig kiálltak mellettem, és transzként is támogattak. A moziban is volt persze, akire felnéztem, ilyen például Tilda Swinton. Mindig rajongtam a művészfilmekért, mert azok gyakran mutattak be kívülállókat – én pedig sokáig annak éreztem magam.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.

Elszállt évek és milliárdok

Sanyarú a múzeumok helyzete a NER-ben, és a legmostohább sors talán az Iparművészeti Múzeumnak jutott: ikonikus épülete 2017-es bezárása óta lassan menthetetlen állapotba kerül, a műtárgyak évek óta egy bérelt raktárban vannak elcsomagolva, a múzeum egyedül a Ráth György-villát használhatja kiállítóhelyként. Hogyan jutottunk idáig?

Túl mennyen és poklon

  • Földényi F. László

Hogyan győzi le a Menny a Poklot – a keresztény mitológia számára mi sem kézenfekvőbb. Miként gyűri maga alá a Pokol a Mennyet – Marquis de Sade óta ez is része az európai kultúrának. Ám hogy a kettő házasságban egyesüljön – ilyesmire egyedül Blake gondolt. Ráadásul e házasságnak a gyümölcse is foglalkoztatta. Mi születik ebből a frigyből? Egy új Megváltó? Vagy egy kentaur?