Újabb személyes történet a „Hétköznapi hősök” sorozatban: Merényi Anna, Hárs Anna és Lengyel Anna interjúkat, jegyzőkönyveket és egyéb hiteles dokumentumokat kutatnak fel, majd hozzátoldás nélkül, csak szerkesztéssel dramatizálják, szcenírozzák a szöveget, atmoszférát teremtenek a hallgatáshoz (rendező: Ördög Tamás). Az 56-os forradalom évfordulójára Csalog Zsolttól választottak szöveget, a szerző Doku56 című kötetéből. Csalog szociografikus interjúiban az adatközlő saját szavaiból építette az alany portréját, így tette irodalmi hőssé. Jancsó Lívia élő személy, de lehetne regényalak, a magyar történelem tanúja.
A forradalom kitörése idején az Amerikai Nagykövetségen dolgozott, fordított és adatrögzített. Ő gépelte le a forradalom leverésekor a követségen menedéket kapott Mindszenty hercegprímás emlékiratait. Jancsó Líviát rendszeresen kihallgatták, aztán internálták, majd kitelepítették, de sosem tört meg, nem lett besúgó, mindig újra bement dolgozni, és a munkaadói nem mondtak le róla.
Kari Györgyi adja elő a történetét. Csak úgy bejön piros bőrdzsekiben, leül egy asztalhoz, és kilencven percen át olvas. Lassan beszél, méltósággal, hosszúra nyúlt sóhajtások a szünetei, néha iszik, kristálykorsóból tölt magának vizet, mereng, elrabolja a hallgatók lelkét. A díszlet a fekete tér és az asztal, az asztalon gépelt szöveg, amelybe a színésznő alig-alig néz már bele. A követségi dolgozószobát, a várbeli kislakás magányát, a kihallgatószoba bántó kietlenségét, a magánzárka álmatlan éjszakáit egyaránt idézi a színpad. Jancsó Lívia végül megszabadul, de az Újvilágról már nem szól
a története, az elnyert boldogság nem érdekes. Kari Györgyi kimegy, aztán még többször visszajön meghajolni. Ha légópincéből mászna elő, vagy vörös szőnyegen járna, akkor is ilyen méltóságos tartása volna. De már másképp van jelen, ma este ugyanis kicsit meghalt értünk a színpadon.
Katona Sufni, november 4.
