Slash. A Guns ´N´ Roses gitárosa a szervezkedés legvégén került képbe, kimerítő maszatolás után. Kérdéses volt egy csomó dolog, leginkább is, hogy a Guns ´N´ Rosesszal stúdióba vonul-e. Mivel a társaság fele inkább a Neurotic Outsiders supergrouppal lemezezett/turnézik, Slash facér maradt. Azt kellett már csak eldönteni, kikkel lépjen fel. Tetszett volna neki a Girlschool, aztán felmerült, hogy beszáll Iggy Pophoz vagy összeáll Ice-T-vel, végül is úgy alakult: stúdiózenészeket alkalmaz, s a Sziget előtti napokban Budapesten lövik be programjukat. Slash este kilenctől nyomul, de a kora délutáni órákban, ugyancsak a Nagyszínpadon, lesz egy másik különleges produkció: az észt Nye Zsdali. Elsősorban a kuriózumok gyűjtőinek ajánlott: a glasznoszty zenekarai közül nincs még egy, amely ennyire orosz és ennyire globális, ennyire elszabadult és ennyire feltérképezhető tradíciójú. Éjszakára egy ősbemutatót emelnék ki: Müller Péter és Gasner János adják elő, az a címe, hogy Antisztár kisopera (Bahia-színpad, éjfél körül).
The Bates. A Psycho gyilkosától, Norman Batestől kölcsönözték nevüket lassan tíz éve, Németországban. (Viva tévé, beugrott, ugye, az a Michael Jackson-féle Billie Jean nagyon a helyén van.) Szóval punkláz, tekerés, I Hate Pink Floyd, semmi túlspilázás. Õk azt mondják: bubblegum-trash, vagyis termetes pörgés várható; punk-revival, este kilenc órakor. A Bates előtt Kispál, éjfél után Quimby (Marlboro-színpad) és Balaton (Bahia), megjelenés előtt álló lemezanyaggal mindkettő. A Wanted-színpadon öttől Color-Fest, 15 stroboszkóp, fóliacső, bizarr installációk, narancssárga révület. A Publo Hunny friss maxit hoz, a Vidámpark acid-etnót, és lesz még (egyebek közt) Up, Korog, Moszkva tér, ezúttal Moscow Skaja álnéven.
Stone Roses. A nyolcvanas évek végén ez a manchesteri zenekar volt (a Happy Mondays mellett) az egyik legnagyobb durranás Angliában, a hatvanas évek pszichedelikus rockjának új értelmet adva a rave-kultúra úttörőjévé vált. Aztán elült a vihar, s hogy a Stone Roses debütáló album után öt évig kellett várni a Second Comingra, az nem is lett volna baj, ha a színvonala... De nem. Aztán kiszállt a dobos, ami hagyján, de nemrég kiszállt a gitáros John Squire is, márpedig jórészt ő jelentette addig a zenekart. Nem nagyon lehetett meglepődni a felbomlás körüli hírek hallatán, az keltett inkább meglepetést, hogy megint. Előbb Sylvan Richardson merült fel, végül Aziz Ibrahim lett a gitáros (egyszer már felváltotta Sylvant a szintén manchesteri Simply Redben). Ebben az összetételben indultak most útnak, turnéjuk harmadik állomása lesz a Sziget; kilenckor emlékműavatás vagy feltámadás, egyelőre nem tudni. Előtte lemezbemutatóval Sziámi, vélhetően egy másféle Sziámi, hiszen egy korábbi nyilatkozata szerint Müller Péter nem akart a régi felállásban több lemezt készíteni. A Bahián éjfél magasságban Másfél, hiba lehet kihagyni.
Iggy Pop. Úgy általában agybajt bírok kapni, ha valaki a rock ´n´ rollt és a fiatalságot egymás szinonimáiként emlegeti. Iggy Pop túl van a negyvenkilencediken, túl van egy csomó lepusztuláson, csak a csúcsán nem bír. Állóképesség és narkó relációban überelhetetlen, és nem feltétlenül kell (talán nem is lehet) az utóbbi egy-két lemezéért lelkesedni, hogy a koncertjei elképesszenek. Az maga a tűz, úgy vigyázzatok, és most ismét. 1988, az Instinct megjelenése óta alapvetően két gitár, dob, ami pedig a programot illeti, annak nemcsak jelentős része, de a levegője is Stooges-korabeli. Megszállott, véres, megrendítő. Hogy Iggy Pop a punk (meg még mennyi minden) keresztapja, azt én elfogadom, ha már így mondani szokás; de kik a családtagok?, már bocsánat. Természetesen Iggyé a főszerep, de bőven el tudom képzelni, hogy szép számmal az előtte fellépő - s ugyancsak ötven körüli - Peter Hammillért rándulnak ki ezen a napon. Hammill különleges státussal bír a rocktörténetben: harmincesztendős pályafutása bár viszonylag szűk körben ismert, módfelett kultikus. (Diamanda Galasnál, Marc Almondnál, Johnny Rottennél érdeklődhet, aki nem hiszi.) Gyakori, hogy szólóhangversenyt ad, de a Szigetre zenekarával (és X My Heart című új lemezével) érkezik: a hét legemelkedettebb koncertjére számíthatunk - amikor először üt ki az embert egy vers vagy egy regény, az ilyen. Hiába menekülsz, illetve nem is akarsz.
A hazai mezőnyből - számomra - a Kampec Dolores tűnik ki (Bahia-színpad, éjfél múlt), új felállás, új hangszerek, új zene, új lemez. Az új tagoknak Ágoston Béla (fúvós hangszerek) és Hárshegyi Péter (dobok) a nevük, a lemez címe Zúgó, nem számokból áll, hanem öt egységből - folyamatzene. Még délután, a Nagyszínpadon egymás után játszik (kábé öttől) a Gépfolklór és a Barbaro, kész szkander: valamikor Gépfolklór-tag volt Jorgosz és Cziránku, a repertoárban is van átfedés. A Barbaro körül most egyébként is fokozódott a helyzet: a kis Barry (White) beszállt, Zsoldostól viszont megváltak az imént, a KFT-s Lengyelfi Miklósról hallani új basszistaként.
The Prodigy. Megosztja majd a Szigetet, attól tartok kicsit; megy most ez a köpés/hányás a technótól, őszinte rock, B-közép. ("Nyál" - ezt is úgy szeretik mondani.) Na. De mint leíratott annyiszor, s miként bebizonyosodott a PeCsában tavaly: kevés rockzenekar bír vitába szállni ennyi indulattal, agresszivitással; és akkor ötletekről, látomásról gálánsan nem esett szó. Az meg külön ígéretes tripnek tűnik, hogy a VHK vezeti fel, mégiscsak, együtt a múlt és a jövő barbárjai. VHK, apropó. Iggy Pop azt mondta egy holland lapban, hogy mostanában VHK-t hallgat, baromira tetszik neki. Jól van, hajrá, magyarok! Muzsikás (szintén Nagyszínpad) háromkor, a Prodigy utánra Bahia-színpad: Uzgin Üver. Fél kettőtől (iccaka) Lajkó Félix a színházi sátorban, van-e még, ki e nevet nem ismeri.
Sonic Youth. Na végre. Először jár erre New Yorkból (egy kicsit sarkítsunk az alkalomnak megfelelően) az alternatív rock maga. De legalábbis az a csapat, amely a legtöbbet tette, hogy a gitárok ne csak a hatvanas évek főzelékeit melengessék újra. Az utolsó Narancsfülben intenzívebben szerepeltek, talán beugrik: "Az alvilág mitológiájától, a traumáktól a zaj esztétikáján át a pszichedelikus eksztázisig mindent zenébe tudnak sűríteni." Nyolctól Levellers - most, hogy a napokban felbomlott a Pogues -, az egyetlen rangos folk-punk zenekar. Többször írtuk már, nevüket az angol polgári forradalom radikális "egyenlősítőitől" vették kölcsön, ehhez képest, mint olvasom, a gitáros/énekes Mark bizonyos Level nevű településről való. Szépen vagyunk. Épp most jelent meg best live - headlights, white lines, black tar rivers címmel egy koncertalbumuk, azért az még áll: a Levellers koncerten az, ami. Héttől (szintén Nagyszínpad) Sexepil. A Sonic Youth után reggae-fakultáció a Marlboro-színpadon (Dub Wise, majd Ladánybene), míg a Bahia-színpadon a Spaceheads meet Elisabeth Forward Warriors táncoltat, tripes szemplerekről olvasni, megtoldva - a Dog Faced Hermans-béli - Marion trombitájával.
Therapy?. Ír posztpunk, hardcore, legalábbis ahogy indult. Aztán kerítettek egy csellistát, egy kicsit beenyhültek, s lám-lám, máris ´94 egyik legtöbbet emlegetett lemezévé vált a Troublegumuk. (Nem én voltam.) Sziget-körökben - a szerződésszegés/pereskedés határát súrolva - inkább kavarásai által híresült el a zenekar, végül egy másik időpontban üsse kő azért a rongyos pár tízezer fontért. De sebaj, lesz aznap egy tényleg és minden szinten korrekt társulat: a Cords Hollandiá-ból. Előharangozásként a Patti Smith-Sonic Youth-Babes In Toyland háromszög belövése kéretik, meg az a fröcsögő szenvedély, ami belefér (Nagyszínpad, öt körül). A Cords előtt újra hallható a Balaton, s úgy egyáltalán, erős a bahiás felhozatal: Szemző Tibor, NOM, Vidámpark; az utolsó csapások percei ezek a Wanted-színpadon is a Nyerssel, majd a debütáló Wanted zenekarral.
F. D. J.
(Színház- és tánc-sátor a Snoblesse-ben.)
