Magyar Narancs: Amikor elkezdődött a szigetelés, nevében olyan magasztos ügyekhez kötődött, mint a "világegyetemistaság" (Diáksziget ´93) vagy Woodstock (EuroWoodstock ´94). Most meg Pepsi lett belőle. Hogy van ez?
Gerendai Károly: A Diáksziget név a Péter ötlete volt, és azt próbálta tükrözni, hogy egy szigeten vagyunk, ahová alapvetően fiatalokat, diákokat várunk. Aztán, hogy ez a későbbiekben változott, annak volt köszönhető, hogy ´94-ben volt huszonöt éves a Woodstock Fesztivál, ´95-ben pedig a "diák" szó elhagyásával csak a Sziget maradt, mert a külföldi sajtó nem értette, miért akarunk a fesztiválok között egy diáktábort propagálni, állandóan magyarázkodni kellett, ráadásul a közönségre sem a diákság volt leginkább jellemző. Minden évben felajánlottuk a szponzorainknak, hogy kellő támogatás fejében róluk nevezzük el a rendezvényt, előfordulhatott volna ´93-ban is, hogy Pepsi Diáksziget a neve, csak akkor nem volt akkora támogatónk. Most lett. És nem gondolom, hogy ez ciki lenne, mert a tartalomban maximum annyiban érződik, hogy jóval színesebb és érdekesebb, mint korábban. Ez részben a Pepsinek köszönhető, egyébként meg az is kiderült, hogy egy ekkora névnek kedvezőtlen költségvetési hatása is van: több cég mondta, hogy érdekelné a rendezvény, de nem engedhetik meg maguknak, hogy egy másik világcég rendezvényét szponzorálják. Hogy nézne ki, ha mondjuk a Pepsi Colát támogatná a Marlboro.
MN: Mekkora összeggel szállt be a Pepsi?
GK: A szerződés értelmében ezt nem mondhatom meg; azt megmondhatom, hogy mennyit szoktam kérni a főszponzorságért: háromszázezer dollárt vagy annak megfelelő forintot. A Pepsi - pénzben - ennek csak a töredékét, mondjuk a húsz százalékát adta, a többit a rendezvényre fordítja, programokra, mozira, tévére, rádióra kiterjedő reklámot, MTV-kampányt finanszíroz, amire nekünk nem lett volna pénzünk.
MN: Hogy néz ki a költségvetés?
GK: Kezdetben százhetvenmillió forinttal terveztük, aztán összébb kellett húznunk magunkat, de még így is százhatvan körül van. Optimális esetben ezt körülbelül fele-fele arányban kellene fedeznie a szponzori, a reklám-, a koncessziós, illetve a jegyekből származó bevételnek, de erre nincs sok remény, legalább százmilliót kell majd a jegybevételből felmutatnunk. Amikor a költségvetést készítettük, azt gondoltuk, hogy az államtól, a fővárostól, minisztériumoktól, alapítványoktól kapott összeg megfelel majd annak, amire ígéretet kaptunk, ez körülbelül negyvenmillió forint lett volna, ám ehhez képest csak tizenegy és fél lett.
MN: Akár a piaci viszonyokhoz, akár a kínálathoz képest még mindig szinte betegesen olcsó egy hétszáz forintos napijegy. Ezt a korábbi költségvetési kerethez lőttétek be, vagy eleve fixa idea volt?
GK: Az fixa ideánk volt, hogy a Szigetet mindenki vagy legalábbis majdnem mindenki tudja megfizetni. Egy fesztiválnak tömegrendezvénynek kell lennie, de ma Magyarországon nem tud tömegrendezvénnyé válni, ha piaci áron gondolkodunk. Ha azt venném alapul, hogy mennyibe kerül egy mozi- vagy egy koncertjegy, nem volna irreális, hogy egy napijegyért akár ötezer forintot is kérnénk, csak éppen vicces volna, mert a közönségünknek a tíz százaléka sem tudná megvenni. Épp elég, hogy évről évre követnünk kell az inflációt s emelnünk a jegyárakat. Az első és a második évben háromszáz forint volt a napijegy, ha akkor fölemeltük volna ötszázra, minimális lett volna a veszteségünk, így viszont tizennyolcmilliót buktunk.
MN: Tartanak még a mínuszok?
GK: Azokból a bevételekből, amiket előre megkaptunk erre az évre, kifizettük már a tartozásainkat, néhány dolgot, például a tébét kell még rendeznünk; remélhetőleg most azt is sikerül. Összesen hárommillió körüli adósságunk van.
MN: Abból, amit három évvel ezelőtt megálmodtál - tényleg, mi is volt az? -, mi valósult meg ´96-ra, s miért nem, ami...?
GK: ´96-ra már nagyon sok minden. Ha három évvel ezelőtt, amikor jobbára még csak hazai zenekarok szerepeltek, valaki azt mondta volna nekem, hogy a Sziget olyan hellyé válhat, ahol akár kétszázezren is megfordulnak, és ekkora sztárok lépnek fel, talán el sem hiszem. Ugyanakkor közben sokat öregedtem, csomó mindent máshogy látok. Azt gondoltam, hogy ha valami jó dolgot akarok csinálni, akkor mellém állnak azok, akiknek az lenne a dolguk, de hát ez nem így működik ebben az országban.
MN: Beleköpött a politika?
GK: Próbálta, de sikerült kívül tartani. Sokan feltételezik rólunk, hogy amiatt, mert a Péternek régi ismerőse a Demszky, ez egy liberális nyomású rendezvény. Ehhez képest a főváros támogatása, ahelyett hogy nőne, stagnál, sőt az idén visszaesett. Mi több, épp a főváros egyik képviselője kezdeményezte, hogy tiltsák be a rendezvényt. A két tenornak száznyolcvanmilliót adtak, én az államtól kétmilliót kapok, aminek a többszörösét fizetem be adóban. Így nem tudok arra gondolni, hogy ez egy támogatott rendezvény, még akkor sem, ha más ennyit sem kap. Kezdetben, amikor lefutottuk a köreinket, s látták, hogy ebből nagy durranás lehet, ráadásul jöttek a választások, akkor voltak próbálkozások, némely párt vagy szervezet felajánlotta anyagi támogatását, csak kössük valamennyire hozzájuk a dolgot. Aztán elmagyaráztuk, hogy ezt nem szeretnénk, s azóta nincs ilyen megkeresés. Majd amikor megint jönnek a választások.
MN: Tavaly a kisgazdák csesztettek a közgyűlésben. Mérhető a hatása?
GK: Ilyenkor van, hogy megijednek a szponzorok, ilyenkor van, hogy a sajtó ráharap és ezen rágódik anélkül, hogy tisztában lenne a helyzettel. Később aztán visszakoztak a kisgazdák, azt mondták, nem kell betiltani, szükség van rá, csak jobban oda kell figyelni rá. Tavaly az volt a divat, hogy azzal szívat minket a sajtó, hogy drogsziget vagyunk. Ez volt a központi téma. Azóta, ha behívnak a tévébe, nem beszélhetek egy szót sem a rendezvényről, hanem arról kell magyarázkodnom egy rendőr társaságában, hogy van vagy nincs drog a szigeten. Itt volt nálam egy államtitkár, egy ifjúsági programot akart szervezni, csak úgy hallotta, hogy a Sziget a drogmaffia rendezvénye; kérdezte, hogy igaz-e.
MN: Azt olvasni a plakátokon, hogy "szertelenül". Ez mit jelent? Nem arról szól a Sziget, hogy mindenki ellehet békiben?
GK: Arról szól alapvetően, de hát a Szigeten is érvényesek az aktuális törvények. A "szertelenül" egyébként nem más, mint egy kampány, amely fölhívja a figyelmet, felvilágosítást nyújt, az a dolga, hogy ezzel a problémával szembesítse az országot.
MN: Jó, jó, de farkaskutyás ajtónállókról, motozásokról hallani.
GK: Talán nem is olyan nagy baj, ha ez terjed, mert legalább távol tartja azokat, akik esetleg tényleg kábítószert árulnának. Ugyan maga a drogprobléma szerintem sokkal inkább az orvosokra, mint a rendőrökre kellene hogy tartozzon, másfelől el kell követnünk mindent, és együtt kell működnünk a rendőrséggel, hogy minél kevésbé legyenek jelen egy ilyen rendezvényen, mert valóban veszélyesek, főleg erre a korosztályra.
MN: Voltak tavaly olyan esetek, amelyek rendőrségi beavatkozásért kiáltottak?
GK: Nem tudok róla, a rendőrség nem fogott sem dealert, sem fogyasztót a Szigeten. Ezzel együtt azt gondolom, jelen vannak a szerek mindenütt, ahol ekkora számban fordulnak elő fiatalok, bármilyen szórakozóhelyen. Negyvenhét olyan ügy volt tavaly, amikor bármilyen droggal kapcsolatos esetben orvosi kezelésre került sor, ezek között nem volt egyetlen túladagolás sem, inkább az volt a probléma, hogy megijedt a hatásaitól a fogyasztója, huszonkilenc esetben pedig elvonási tünettel került be, vagyis drogfüggő volt, s a Szigeten nem jutott hozzá az anyaghoz. Negyvenhét eset százhetvenezres látogatottság mellett egyáltalán nem rossz arány; kár, hogy tavaly óta lényegesen romlott a helyzet az országban, s egyre több embernek van szüksége kábítószerre ahhoz, hogy jól érezze magát. Én úgy hiszem, a Szigeten kábítószerek nélkül is jól érezheti magát bárki, de ha valakinek mégis szüksége van rá, akkor itt legalább felügyelnek rá, s megpróbálnak segíteni, hiszen háromszázhetven fővel kint van egy egészségügyi stáb, amelynek részint a felvilágosítás, részint a problémák megoldása a feladata.
MN: Müller Péternek most mi a szerepe? Mintha erre az évre valahogy kikopott volna a Szigetből.
GK: Nem kopott ki, ugyanúgy a magáénak érzi, csak kevésbé van benne tevőlegesen. Én szervező voltam három évvel ezelőtt, és szervező vagyok most is. A Péter zenész volt, meg író meg színész meg filmrendező, és azóta is az, csak pluszban még szervező is. Emellett még sok dolgot csinál, én pedig csak ezt csinálom. Az elején elképzelhetetlen volt, hogy a Sziget nélküle valósuljon meg, mert nagyon komolyan kivette belőle a részét, és ugyanolyan szervezői feladatokat látott el, mint én; most már kevésbé van erre szükség, így intézni tudja az egyéb dolgait, de a Szigetet éppúgy a magáénak vallja, még ha ez a külvilág számára kevésbé érződik is.
Marton László Távolodó
