Rusznák András kapta a Kaszás Attila-díjat

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. augusztus 31.

Színház

 A budapesti Radnóti Miklós Színház művészét a közönség szavazatai alapján díjazták.

Rusznák András, a budapesti Radnóti Miklós Színház művésze kapta a Kaszás Attila-díjat a közönség szavazatai alapján. A díjazott nevét Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a díj társalapítója jelentette be hétfő este a Győri NemzetiSzínházban tartott Országos színházi évadnyitón.

Rusznák András a díj átvételekor úgy fogalmazott, egész életében szerencséje volt, mert olyan társulatoknál dolgozhatott, ahol fejlődni tudott és barátok vették körül. Ahol megtanulta, hogy milyen a társulati lét és a csapatmunka.

A díj nem mérce, de hozzájárul ahhoz, hogy "legyen kihez mérni magunkat", hogy a "színházat csináló művészek figyeljenek egymásra" - tette hozzá. Kiemelte, hogy már a díjra való jelölés is elismerés és csak "szerencse dolga", hogy végül ki kapja meg.

Az 1984-ben született Rusznák András korábban már Soós Imre-díjat is kapott, pályája a debreceni Ady Endre Gimnázium dráma tagozatán indult. 2005 és 2009 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt Marton László és Hegedűs D. Géza osztályában.

Szabadúszóként játszott a Vígszínházban, a Pécsi Nemzeti Színházban és a HoPPart társulattal. 2012 és 2016 között a Miskolci Nemzeti Színház tagja volt, majd 2016-tól Kováts Adél szerződtette a Radnóti Miklós Színházhoz.

A Radnóti Színházban emblematikus szereppel indított, A párnaember Michael-jeként. A nézők azonban nem csupán a színpadon, de a televíziós szerepei miatt is ismerhetik, hiszen 2019 óta állandó szereplője a Mi kis falunk című sorozatnak.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.