Spiró György Az imposztor című drámáját leginkább azért kellene elővenni mostanság, mert a helyzet igencsak rímel a 19. század elején játszódó, noha a múlt század utolsó negyedében írott történetre. Az Ikszek című nagyszabású panoráma egyetlen epizódjából született dráma főszerepét eredetileg Major Tamásnak írta Spiró, de a pompás szerep azóta sok színésznek adott lehetőséget jutalomjátékra. Legutóbb a Budapesti Kamaraszínházban Kovács Lajosnak. Árkosi Árpád rendezése leginkább körülöleli a főszereplőt, és nemigen bíbelődik a darabbéli színtársulat viszonyrendszerében rejlő egyéb drámai-színpadi vonatkozásokkal. A többieknek - igazgatótól a súgóig - az a legfőbb dolga, hogy Boguslawski, a legendás varsói szupersztár imázsának megteremtésében segédkezzenek.
Boguslawski persze úgy és azért jut el Vilnába, mert csöppet sem szupersztár többé. Mire az isten háta mögötti, szegény és fenyegetett színház Tartuffe-bemutatójának főszerepére készül, már csak csillogó romjait mutatja egykori monumentalitásának.
De a romok azért csillognak - Kovács Lajos pedig lubickol a szerepben, és szépen kibontja számos árnyalatát: Boguslawski zsigeri, virtuóz tehetségét clownos könnyedséggel, kaján iróniával mutogatja, miközben őszintén oda se hederít a nyomorult kis színtársulat súlyos, politikai és egzisztenciális fenyegetettségére. Lazán, igazi amorális zseniként árulja el, egyszersmind menti meg a társulat "kis senkijét", dörgölődzik a hatalmassághoz, eljátssza ezt is, aztán fölmarkolja a színház jövőjét felzabáló gázsit, és elhúz. Kovács Lajos játékában sem fenyegetés, sem fenyegetettség nincsen; a színészet színei vannak, magától értetődő idézőjelben. Az "élni kell" számára a "játszani kell" belső parancsával azonos. Utána legföljebb a saját, megbocsátó szeretetünkön gondolkodhatunk el. Hogy is van ez?
Budapesti Kamaraszínház, február 8.
(ez mind Kovács Lajosnak)
