Tánc

A Bozsik Yvette Társulat Az Ezeregyéjszaka virágai

  • Sisso
  • 2012. április 27.

Színház

című új előadása nem a mesés Keletről mondja meg a tutit, inkább a párizsi kabarék éjszakai revüinek világába vezet. Ami a Bozsik-életmű sokszínűségét illeti, ez persze belefér: világhírű koreográfusok is rendeznek kifogástalan show-műsorokat.

Az előadást elvileg az arab mesegyűjtemény és Pasolini ezeregy éjszakájának virágai ihlették, de erre csupán a komor, misztikus díszlet, a keleties zene, valamint a mozdulatokból kipárolgó erotika utal. Hatásos, bámulni jó, de ma már nem gondoljuk tovább.

A Jafar nagyvezír bátor lányáról, Seherezádéról és a gyászába beleőrült, kegyetlen Sahriár szultánról szóló tánctörténet nem repít mesz-szire a saját, Keletről és Káma-szútráról alkotott sztereotípiáinktól. De van igen dinamikus és erősen ráutaló mozgás, kecses alakok. Meg kukkolók, akik a rács mögött időnként feltűnnek, illetve várják a sorukat. Utóbbi gesztusban van némi távolságtartó önirónia, ami egyébként jellemző Bozsikra, ám ebben a darabban mégsem koncepció. Meg vannak sokkoló pillanatok is, amikor a flexibilis rácson keresztül repkedni kezdenek a táncosok, vagy megjelennek a búvárbalerinák Juristovszky Sosa eszelős jelmezeiben. Ám a térelemek, az átöltözések és az absztrakt szex is csak pillanatokra emeli el a hangulatot. A szenvedély és az erőszak táncképei úgy sorjáznak előttünk, hogy nincsen ott a tapasztalt gondolkodó irányító tekintete. Elrévedt valahova. Így hát a mi kutató szemünk is álomba merül.

Nemzeti Táncszínház, március 24.


Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.