Magyar Narancs: Az igazgatóváltás óta eltelt évben felmerült benned, hogy mi lett volna, ha a Nemzetiben maradsz?
Stohl András: Nem nagyon gondolkodom ilyesmin.
MN: És amikor Vidnyánszky behívott szerződtetésre, felmerült komolyabban, hogy maradj?
SA: Vidnyánszky nagyon korrekt volt velem. De rögtön tett egy olyan nyilatkozatot, hogy arra azt mondtam, eszem ágában sincs maradni. Aztán elkezdte megnézni az előadásainkat, és amikor behívott, azt mondta, egyáltalán nem szeretne elküldeni. Mondtam neki, hogy elkéstünk: gyarló ember vagyok, addigra már egy csomó lépést tettem azért, hogy a továbbiakban is kényelmes életem legyen, mert egy családot kell eltartanom. Megegyeztünk abban, hogy ez egy elcseszett lépés volt a részéről, megbánta, de lehet, hogy majd még valahol találkozunk – egyáltalán nem zárom ki, hogy valaha Vidnyánszky Attilával dolgozzam. Ha felkér, nincs semmi kifogásom a közös munka ellen. Ez egy kicsi szakma, az a kérdés, hogy valaki tehetséges vagy sem; hogy hova húz, az másodlagos. Illetve abban kell részt venni, amit az ember fel tud vállalni.
| ||
MN: Szét lehet választani a tehetséget, és hogy ki hova húz? Mi van, ha egy tehetséges alkotó „civilben” vállalhatatlan dolgot mond vagy tesz?
SA: Akkor le kell ülni vele, és el kell vele beszélgetni arról, hogy mit gondol, és azt mondta-e, amit mondott, vagy esetleg a sajtó vagy a bulvár ferdítette-e el. Nem egyszerű ez a dolog. Persze, faszságokkal nem lehet egyetérteni.
MN: Nem vagy a nyílt levelek pártján?
SA: Nyílt levelet az ír, akinek nincs szerződése a címzettel, vagy aki tényleg nagyon bátor. Ha Kulkára célzol, őt messzemenően támogattam: ha ilyesmi történik, nem lehet csendben maradni, és János nem maradt csendben. Le a kalappal előtte.
