Színház

A kudarc színháza – a Centrálban mostanra markáns vonulattá állt össze a színpadi bukás, a rossz színház komikumát, sőt röhejességét felmutató darabok sora.

Radnai korábban bocsánatot kért, hogy lecsótányozta és az ujjai eltörésével fenyegette az idős kritikust. Most, hogy Koltai már nem tud ellenkezni, a bátor rendező mindent tagad.

Már a plakátja is kicsit ijesztő, de erre mondhatjuk, hogy a plakát még nem része a műalkotásnak, pusztán marketingeszköz. Vajon az előadás csak felhasználja a kormánypropaganda kék plakátjait mint képi ikont, vagy van hozzánk szóló mondandója róla, tűnődöm.

„Azt is el tudom képzelni, hogy hídember leszek” – mondja a Radnóti Miklós Színház frissen kinevezett vezetője, aki jövő februárban veszi át Bálint Andrástól az irányítást.

A közelmúlt művei nehéz ügyek, ahogy maga a közelmúlt is.

Klasszikus remekmű – musicalről óvatosságból ritkán ír le ilyesmit az ember, de hát Leonard Bernstein (s persze az ifjú Ste­phen Sondheim, Jerome Robbins meg a többiek) 1957-es darabja valóban rég felért már a klasszikusi magaslatra.

Az Olaszliszkai ügyét nem viszik bíróság elé, mert bár a darab személyiségi és kegyeleti jogokat is sérthet, nem akarnak ingyenreklámot csinálni a színháznak.

A színháztörténet hasznáról, politikáról és emberi ócskaságról kérdeztük az Országos Színháztörténeti Intézet és Múzeum munkatársát, aki azt is elárulta, miért fontos dokumentum egy színházi büfé bérleti szerződése.

Bár Jordán Tamás igazgató itt sem tudta maradéktalanul megvalósítani élete álmát, a szombathelyi színház néhány éves fennállása mégis egy sikertörténet. Bemutatjuk az ország egyetlen vidéki színházát, amelyen még egyetlen politikus sem próbált foltot hagyni, és a kereszténydemokratáknak is az a legnagyobb bajuk, hogy sok a csúnya szó.