Színház

Metanoia Artopédia: Jég-doktrínák – variációk a náci retorikára

  • - sisso -
  • 2015. november 1.

Színház

Tavaly a holokauszt emléknapján mutatták be, és azóta mindig újabb variációja kerül a közönség elé. Minden előadást befolyásol a közönséggel kitöltetett szociológiai kérdőív, amely a társadalmi kisebbségekhez és az agresszióhoz való viszonyunkat vizsgálja. Fény- és hanghatások nehezítik a koncentrációt, miközben a színészek már mind a színpadon állnak, mozdulatlanul, furcsa jelmezeikben, csak arra várva, hogy befejezzük végre privát választásainkat. Sickratman Evvel a dalban című slágerére Szálasi beszédét úsztatják rá, aztán kezdődik a büntetés.

Az előadás kordokumentumokra épül, de nem a holokauszt áldoza­tainak szenvedésére, hanem az elkövetők nyelvi stratégiájára fókuszál. A szövegkollázs a népirtás magyar felelőseinek beszédeitől a mai közszereplők nyilatkozatain át a ­neonáci zenekarok szövegeiig terjed. Nagyon hamar kiderül, hogy mi is az a kifejezési forma, amelynek a szimbolikus neve valóban „Jég-doktrínák” volt, és még a nemzetiszocializmus előtti korból származik. Ez a nyelvi propaganda maga a métely, amelynek a puszta hallgatásától is rosszul lehet lenni, pláne, ha a náci propagandafilmek és felvonulások eszköztárát mutatják fel a színészek, akik következetesen és kegyetlenül viszik véghez az ak­ciói­kat. Erdélyi Andrea mint antidíva például a diktátortól a nemzetféltő színésznőn át az ezoterikus butaságokat sulykoló tévés műsorvezetőig úgy játssza el éles váltásokkal a szerepeit, hogy önmaga művészetére is reflektál. Krasznahorkai Ágnes mentálisan rokkant arisztokrata figurájától a fizikai rosszullét fog el, ahogy csak egy polgári család lincselés utáni kedélyes ebédjén történhetne velem.

Hogyan jutunk el odáig, hogy rendszerré válik mindez – ezt érteti meg velünk az előadás színészt, nézőt felnyársalva. Óvatosan indulunk kifelé az utcára, mintha vékony jégen járnánk.

Patyolat Próbaüzem, szeptember 26.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.