Színház

Kutyakomédia

Ma este megbukunk

Színház

A kudarc színháza – a Centrálban mostanra markáns vonulattá állt össze a színpadi bukás, a rossz színház komikumát, sőt röhejességét felmutató darabok sora.

A Függöny fel! meg a „Magyarország legsz@rabb musicalét” ígérő A Broadway felett az ég után ezen az őszön megérkezett Londonból a Révay utcába a leg­újabb katasztrófasiker: Henry Lewis, Jonathan  Sayer és Henry Shields urak egész estés bohózata, amely 2012 óta immár több száz estén döntötte romba a színpadokat.

Ez történik most a Centrál Színházban is: a londoni produkció hű mását itt is megteremtő rendezővel (Mark Bell), jól idomuló magyarítással (fordító: Baráthy György), s már a leg­első előadáson tökéletes színészi csapatjátékkal. Bizony, jó néha Budapesten olyan produkcióval találkozni, ahol már a premier estéjén készen van az előadás, s voltaképpen nem is olyan meglepő, hogy e ritka élménnyel a színházi élet bulvárszakasza ajándékozza meg a nézőt. Merthogy a műkedvelő krimielőadás totális káosza, mely a magyar változatban a nyírábrándi színkör bemutatóján szabadul el, valóban minden részletében remekül kidolgozott, s egyetlen­egy célra összpontosul: a nevetés, illetve a röhögés kiváltására. Ezért szakítják át a díszletfalat, ezért szabadul el a fizikai humor, ezért hoznak be pórázon nem létező kutyát a színpadra, s persze ezért borul elénk a színházi működés mindahány vélt vagy valós hibalehetősége elkevert kellékektől a rontott belépésekig. A sok ponton a kedélybeteg kritikust is megmosolyogtató hibák legszórakoztatóbb vonulata talán a szövegbotlásoké: az egy szekvenciával következetesen elcsúsztatott dialógus meg az ördögi körré össze­záruló, s ezért vagy féltucatszor elismételt jelenet a bravúron túl még ráadásul valami lényegeset is elmond a színház egyezményes szemfényvesztéséhez fűződő viszonyunkról.

A hibátlan színpadi csapatjáték típusfigurák profi működtetéséből áll össze, ideges szemjátékú, lefojtott indulatú társulatvezetőtől (Janicsek Péter) vérmes alkatú színészen (Schmied Zoltán) át az idegen szavakat rendre elhibázó, sután öregített komornyikig (Rada Bálint). A leghálásabb játékok sora a közönséggel mindegyre kontaktust teremtő, kifelé játszó nagyszívű műkedvelőé, akit Katona László a szerepben való nyílt színi lubickolás meg a férfiúi szemérmesség állandó jelzésével hoz elénk, túlzás nélkül frenetikus hatást kiváltva. S a női vonalon majdnem hasonló jutalomjáték került Botos Éva számára is: háttéremberből előbb élő díszletelemmé, s aztán mind’ jobban fel- és elszabaduló vészszínésznővé válva.

Az előadás előtt az utcán, az előcsarnokban s a nézőtéren is lázasan keresett kutya nem lett meg, ám a kutyakomédia nélküle is teljessé vált. A színpadi felfordult világ kiszámíthatóan és fegyelmezetten omlott össze, s ez a jól rendezett katasztrófa a mulatságon túl akár még némi reményt is ébreszthetett a nézőben. Lám, a teljes összeomlás is lehet derűs és pontosan időzített! Ha máshol nem is, hát legalább a színházban.

Centrál Színház, szeptember 27.

Neked ajánljuk