Totálkár

Serban Ványa bácsija a Nemzetiben

  • Csáki Judit
  • 2008. október 30.

Színház

Csehov Ványa bácsijának második felvonásában van egy jelenet, melyben Szonya - félszegen és bátortalanul, de mégis elszántan - újabb rohamot indít Asztrov figyelmének és szerelmének elnyeréséért. Andrei Serban rendezésében ezt a magától értetődően intim kettőst látják: alig néhány méterre tőlük, a kanapé mögött ugyanis a csontrészeg Ványa ostromolja a fintorgó Jelenát, és közben mindketten oda-odapillantanak a másik párra. Akik ugyancsak látják őket. Nincsen titok.

Mindenki mindent tud - de hát miért is ne tudna, amikor színházban játszódik az egész. Az első felvonás a nézőtéren: szanaszét ülnek a szereplők (aztán mozdulnak is, persze, bukdácsolnak át a széksorokon), látják és hallják egymást. Így aztán nem nehéz tudni a legutolsó sorban üldögélő Szerebrjakovnak és Jelenának, miként vélekednek róluk (is) a többiek.

Serban kolozsvári rendezésében igencsak hangosra és expresszívre vette Csehov szokásosan halk, a feszültségeket a felszín alatt akkumuláló darabját: itt kezdettől fogva robbannak a konfliktusok, habzik a szenvedély. Ványa például mindenki előtt szónokol indulatosan a professzorról és saját becsapottságáról, Asztrov ugyancsak nyilvánosan faggatja őt Jelenáról, akinek egyébként szinte azonnal udvarolni kezd, csak szemmel, persze; és ugyancsak mindenki hallja, amint Jelena sikítozva menekül Ványa szerelmi vallomása elől. Az első felvonást megrázó tangó zárja: a szereplők a test nyelvén rajzolják újra a kapcsolatok szövevényét. Ki elegánsan, ki botladozva, ki odaadón, ki tehetetlenül rója a lépéseket.

A második rész a jobb oldalszínpadon játszódik: hatalmas, kürtőszerű tér, melyet teljes vertikumában bejátszanak a szereplők. Kivált Asztrov, aki pedig igencsak részeg - pontosabban az elázottság különböző hullámaival birkózik (ez is nehéz, nagyon; és Bogdán Zsolt mesterien váltogatja a fázisokat, miközben Asztrovja egyetlen pillanatra sem zökken ki a "Jelena-vadászatból"); igaz, Ványa is az (Hatházi András a szenvedélyes, fejvesztett elkeseredés felé viszi figuráját) - ez azonban senkit nem akadályoz a szinte akrobatikus mozgásban. A professzor - mindent lát és tud, tudjuk - megjátszott önostorozása és őszinte önsajnálata közben egy tenyérnyi kis asztalon mászik rá Jelenára, majd hagyja, hogy Marina, a dajka a hátán vonszolja le a nyaktörő lépcsőn a parányi padlásszobából. A tér csupa állvány, létra és vas - a színház egyik, szokásosan rejtett terében vagyunk. Ványa és Asztrov a hátsó színpadra botorkálva az esőcsík alatt dagonyázik részegen a sárban - összeborulnak az elkeseredésben, önmegvetésben. Akárcsak Szonya és Jelena néhány méterrel arrébb; igaz, itt önmegvetés nincsen, legalábbis az idegesítően naiv Szonya részéről, aki nyilván azért hord hatalmas szemüveget, hogy ne lásson semmit. Érdekes: ezt a többnyire mindig és mindenkor csak szeretetre és együttérzésre méltó figurát most először, Pethő Anikó játékában látjuk vétkesen, komikusan vaknak...

Minden kettős jelenet kettős vereséggel zárul - a némák és a szövegesek is; mindkettőből sok van, kísértetjárás az egész éjszaka. Mindenki alulmarad mindenkivel szemben - és fölül senki nincsen. Totálkár.

A harmadik felvonás a másik oldalszínpadon játszódik - mi, a közönség végig a színpadon ülünk, forgásunkkal követjük a játékot; és sokat forgunk, hiszen a szereplők köztünk is játszanak, mellettünk is, mögöttünk is. Asztrov gépiesen hadarja térképei felett az erdőmonológot; nem is leplezi, hogy másról beszél, miként Jelena is erre a másra reagál. A férfi indulatos vallomására például angolul - sok az angol szöveg (meg a német, olykor a francia, néha az olasz) Koros Fekete Zsuzsánna fordításában, de a megértést, mármint a szereplőkét ez nem gátolja, mindenki gagyog "nyelvül". Amikor Ványa rajtakapja a szerelmeseket, megdöbbenés nem, csak az újabb alulmaradás okozta elkeseredettség látszik rajta.

Bíró József Szerebrjakovja bennünket győzköd a birtok eladásának szükségességéről, szeme tekintetünkbe kapcsolódik, Ványa pedig csöndesen sápad mellette. Aztán - számítunk erre, és mégis rémületes - a nézők mögül szinte egész sorozatot lő a professzor felé. Az előadásban egyébként is végig jelen van a komikus tartomány; itt például nehéz eldönteni, ki nevetségesebb: az elképedt Vijnyickij vagy a hason heverő professzor.

A negyedik felvonás aztán ugyanezen az emelt feszültségen csomózza el a szálakat: megannyi pont a nyitva hagyott mondatok után. Asztrov és Jelena a sárban hemperegve vesz szenvedélyes-csókos búcsút egymástól - a professzor fehér öltözéke épp oly markáns ellenpont, mint szenvtelen tartása és tekintete: hófehér kabátját ráteríti feleségére. Nincs megnyugvás a távozásuk után - Asztrov távozása is a soha vissza nem térés feszültségét hagyja a levegőben (visszaadja a ház kulcsát, és visszateszi a szemüveget a még egyszer szépnek mutatkozni akaró Szonyára). Aztán a maradók - Ványa és Szonya - imaszerűen és hitetlenül, énekbeszédben és skandálva darálják le a darabzáró munka-pihenés apoteózist, hiszen hamis az egész, a koporsó födelét húzzák épp magukra. Itt a vége.

Csupa, de csupa remek alakítás; az említetteken kívül Kézdi Imola Jelenája, Kató Emőke kotnyeles-szervilis anyósa, Orbán Attila Tyeleginje és Sinkó Ferenc Jefimje is; Carmencita Brojboiu díszlete és jelmezei pedig kiemelik, amit végig érzünk: itt és most, a színházban.

Kolozsvári Állami Magyar Színház, Nemzeti Színház, október 19.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.