rés a présen

„Vállalkozói szemlélettel alkotni”

Bérczi Zsófia, az Élőkép Színház alapítója

  • rés a présen
  • 2020. február 16.

Színház

rés a présen: Hogyan jutottál el a fotózástól a színházig?

Bérczi Zsófia: A MIE fotószak számomra híd volt a szabad alkotás felé. Előtte jártam a BME építészkarára – díszlettervező szerettem volna lenni, az Arvisura színészstúdiójába, és más előadó-művészeti tréningekre. Miután 1995-ben egyszer láttam egy vizuális színházi előadást – amelyre Szabó Gyuri hívott meg a PeCsába – tudtam, hogy ez az én utam. Kár, hogy a jeruzsálemi School of Visual Theater létezéséről akkor még nem tudtam, így csak jóval később, 2013-ban juthattam ki egy szemeszterre.

rap: Mikor és kikkel kezdted az Élőkép Színházat?

BZS: 2004-ben a projektjeim megvalósításához hivatalos forma kellett, így született meg az Élőkép Egyesület. Szükség volt 10 alapító tagra, erre az akkori alkotótársaimat kértem fel (Bársony Júlia, Fenyvesi Boga, Kántor Kata, Terebessy Tóbiás stb). Az alapkoncepció az élő képzőművészet, a vizuális színház volt, amelyben minden színpadkép képzőművészeti alkotásként valósul meg, élőben a szemünk előtt.

rap: Most milyen produkciók vannak műsoron?

BZS: A Változás kapui című előadás bemutatójára (2002) teszem az Élőkép informális létrejöttét, azóta évente születnek darabok, amelyek közül a legtöbb a mai napig műsorra tűzhető. A Tarot Labirintust – melyben a néző az út elején kihúzott figura szerepében a tarot megelevenedett nagy arkánumai között találkozásról találkozásra jár – évente kétszer életre szoktam hívni, és ennek nemrég debütált a téli kiadása a Noha Stúdióban. Legközelebb március 6-án lesz látható az Eötvös10-ben a Fénygolyók, mely Az angyal válaszol című különleges dokumentumot dolgozza fel. Külön kiemelném a Lepkévé válást, mely megjárta már a teheráni Fadjr Színházi Fesztivált, díjat nyert a 2017-es World Stage Design kiállításon, most pedig a Kairói Kortárs Kísérleti Színházi Fesztiválra kapott meghívást.

rap: A Labirintusok fesztiválsiker. Minek köszönhetően?

BZS: Mindkét labirintus-előadás a látogató belső kérdésére keresi a válasz(oka)t, mindkettőben nagy szerepe van a jól ismert orákulumoknak, hiszen a kihúzott kártyalap vagy a pá-kua kerék segítségével kipörgetett hexagram és annak vonása – a Ji Csing Labirintusban – szellemi tükröt tart a láthatatlan világból. Ez a jelenség a szinkronicitás elvén működik. Mi ehhez hozzátesszük a figyelmünket, odaadó jelenlétünket, amihez a nagyrészt általam megálmodott – vizuális és prózai elemekből álló – rendszerek adnak keretet.

rap: Mi lesz a legközelebbi bemutatótok?

BZS: Részvételi előadás lesz Organitórium címmel a Bethlen Téri Színházban február 4-én, amelyben a látogatók megismerhetik és bejárhatják az ember alapvető élettani funkcióit ellátó szervrendszereit.

rap: Az Élőképen kívül hol lehet még összefutni veled?

BZS: Mostanában egyre többet jógázom, és a Mandala Jógastúdiók szervezésében az elmúlt évben elvégeztem a hatha jógaoktató-képzést. Vagy van egy baráti társaságunk, akiket a szufi dervis kerengés tart össze.

rap: Mik a terveid a húszas évekre?

BZS: Meg kell tanulnom vállalkozói szemlélettel alkotni, mert az állami támogatások szőnyegét lassan teljesen kihúzzák a független színházak alól is. Maradnak a megrendelések és a rentábilis projektek, amelyekből meg lehet élni. Szeretnék az arra alkalmas előadásokkal minél több fiatalhoz eljutni, és szeretném a témáimat – tarot, morfománok, szakrális táncok stb. – műhelyek keretében megosztani.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.