A nagyváradi Szigligeti Színház Y című zenés-ifjúsági drámájának ősbemutatóját online tartották meg, ám a bemutató napján már Romániában is lehetséges volt előadni, így a színház stúdióépületének konferenciatermében egy kivetítő segítségével közösségben is élvezhettük a szomszédban nézők nélkül zajló előadást. Az ipari épület (egykori nyomda) adottságai, a technikai megoldások, Kiss Zsuzsa jelmezei, Golica Előd díszletei élesen aláhúzták azt a posztapokaliptikus hangulatot, mely igencsak passzol az Y generációs világhoz, amelyről a Benedek Zsolt és Balogh Attila (ő az előadás rendezője is) drámáján alapuló munka is szólna.
A főszereplő perspektívájából, egy fejére erősített GoPro Hero 7 kamerán át láttunk mindent, ami szédítő és émelyegtető egy bizonyos időn túl, de talán érzékelteti valamelyest a fiatalok valóságtapasztalatait, az egy időben több pontra fókuszáló figyelmet és a megfeleléskényszereket. A történet arról szól, hogyan alakul rémálommá egy frissen diplomázott médiaszakos lány élete az őt érő tolakodó ingerek – családi elvárások, a média jelenléte, kialvatlanság – következtében. A szétesett tudatállapotokat jól illusztrálták a musicalbetétek (zene: Keresztes Gábor és Moldován Blanka), a darab többet is elbírt volna belőlük, a színészek atmoszférikus játéka mellett ez jelentette ugyanis a kellemes valóságot a nagy színpadi virtuális bizonytalanságban és a túl hosszúra nyújtott előadás útvesztőiben.
Jó, hogy a szerelmi szál, amelytől a megváltást várhattuk, nem volt konvencionális, és az is szép gesztus, hogy az előadás végén a nagyszínház színpadát mutatták, ott hajoltak meg a színészek az üres nézőtér előtt. Az apokaliptikus tapsrend hátborzongató volt, s az előadás legmegrázóbb pillanatává emelkedett.
Szigligeti Stúdió, 2020. június 21.
