A kultúra épp csak ébred tetszhalálából, óvatosan nyújtózkodik. Körülötte világégés: veszélyben lévő egyetemek, elszegényedett szabadúszók, neonáci menetelés, újraéledő vírus. Van azonban egy hely, Budapesttől háromórányira – kísértetiesen hasonlít a Gellért-hegyhez –, amelyet nem fertőz a káosz, s ahová – a pályázati pénzekhez és a segélyekhez hasonlóan – nem jut el a globalizáció mocska. Láposon friss a levegő és magasak a fák, a ligeteket régvolt nagymamák aktszobrai tarkítják.
A Független Magyar Színház egy valóban független színházi társulat, meglepően sok (értsd: több mint egy) roma színésszel. Társadalmi kérdéseket boncolgatnak, fontos nekik a hátrányos helyzetű emberek színházi reprezentációja, és gyakran foglalkoznak a magyar cigányságot érintő kérdésekkel. „A cigányszínház kifejezést a »fehérek« aggatták ránk. Mi nem valljuk magunkat annak” – Balogh Rodrigó a társulat művészeti vezetője, a Falunap című új darab rendezője fontosnak tartja, hogy a megvalósuló műalkotás társadalmilag is érvényes mondanivalóval bírjon, de soha nem volt célja egy homogén, romákból álló és csak cigánykérdésekkel foglalkozó társulat létrehozása. A kérdésre, hogy vajon milyen lenne egy igazi magyar roma kőszínház utópisztikus gondolata, azt válaszolta, hogy „jó dolog lett volna, mondjuk húsz-harminc évvel ezelőtt. De nézd meg, mit csinálnak ma a kőszínházak! Bekényszerítenek egy zárt kulturális térbe, meg van kötve a kezed. Ilyen élményt – kezével a színpaddá avanzsált budai lankákra mutat – nem kaphatsz.”
Nem illusztráció
A Falunap műfaja „gasztro túraszínház”, azaz az embert időről időre étellel kínálják, miközben nagyokat menetelhet folyton cserélődő túravezetőit követve. Laza séta a Gellért-hegyen, a színház 5D-s mozi verziója, csak a kamudínók által arcunkba fröcskölt víz helyett itt többféle sajt, tejkaramella és gulyás van, meg lehet „szelfizkedni” jutányos áron a láposiakkal is. Az egész intim és VIP, mert csak alig 50 embernek lehet része abban a megtiszteltetésben, hogy bepillanthasson a kis falu életének legsötétebb szegleteibe is. Kezdéskor a láposi falunap előkészületeibe csöppenünk. Bár a község lakói megtesznek mindent, nem működik a Pygmalion-hatás. Valaki véletlenül mindig elszólja magát, pont a legrosszabbkor bukkan fel az alkoholos hallucinózistól szenvedő polgártárs is, és vészesen közeledik a végső leszámolás pillanata. Így pedig egyre nehezebbé válik beteljesíteni a küldetést – megfejni a gazdag, nagyvárosi turistákat.
A Falunapban a cigány szerepeket cigányok játsszák, már amennyiben beszélhetünk ez esetben „cigány szerepekről”. Az előadás romái ugyanis szintén nem a sztereotípiák mentén működnek, hanem pont úgy oldódnak fel a nem cigányok között, mint ahogy azt magunk körül is látjuk – igazi emberek igazi problémákkal a magyar (mély)vidéken. Balogh Rodrigó hőseinek cigánysága „másodlagos”. „A hős döntésein, aktivitásán keresztül hat a környezetére. A magyar színházi struktúrában a cigányság nem igazán jelenik meg, ha pedig mégis, akkor csak illusztráció szintjén: ciki, és szégyenérzetet kelt” – mondja. És valóban: láttuk az utóbbi időben a cigányság olyan reprezentációját magyar színházban vagy filmben, ahol az etnikum nem a nyomor megmutatására szolgált vagy a komikum eszköze volt?
Lovas Emília a női főszereplő, akinek tragédiája és története nem valami elfuserált románcon keresztül bontakozik ki, hatást sem másodlagos nemi jellegeire támaszkodva teremt. „Én általában a naivákat játszom a színpadon, vagy cserfes kislányokat, komikákat. Végre egy nőt tudtam alakítani, egy anyát, aki egyedül van, és mindent magának kell megoldania. Miközben eltart egy egész falut is, ami nem kis felelősség. Az uzsorás szónak borzalmas a konnotációja, rögtön egy mumust képzelünk el. Ám nincs eredendően jó vagy rossz. Az én figurámnak is van lelke. Csak belekerült az uzsorásszerepbe.” Mari, a láposi keresztanya mindemellett még cigány is. „Tudunk színházzal hatni a társadalomra. Van egy monodrámánk például, ahol egy cigány lány hőssé emelkedik. De nem azért, mert ő cigány. Persze az, hogy a származása miatt is nehéz a sorsa, az egy másik kérdés.” Lovas Emília bízik a színház nevelő erejében, de a legtöbb színpadra vitt vagy mozgóképes alkotás szerinte még mindig a berögződések malmára hajtja a vizet.
Hatás és ellenhatás
Csányi Dávid szerepek széles skáláját alakítja a Falunapban, a roma rendőrtől a kecskesajtdílerig mindent. Szívesen szerződne kőszínházba is, de úgy érzi, hogy a származása miatt ez akadályokba ütközik. „Nagyon támogatnám azt, hogy legyenek bent a kőszínházakban a roma emberek, hisz az utcán is látjuk őket – lássuk őket a színházakban is!” – mondja. „A fő problémám az, hogy csak akkor hívnak be castingra, ha kell egy cigány fiú, de már ha egy karakter kell, mondjuk egy szabó, akkor nem. A castingokon mindig el kell játszanom a bűnözőt, a lopóst, hadd ne soroljam.”
„Filmekben én sem játszottam még mást a prostin meg a börtöntöltelék kislányon kívül” – teszi hozzá Lovas. Azok a cigány színészek, akik ki akarnak törni ezekből a skatulyákból, inkább nem vállalnak roma szerepeket. „Az is előfordul, hogy nem is »minket« hívnak, hanem eljátszatják egy nem cigánnyal. Bebarnítják, befestik őket. Szóval már a saját szerepkörünkből is kiestünk” – teszi hozzá Csányi.
Fontos lenne, hogy többdimenziós alakokat lássunk, árnyalná azt az egysíkú romaképet, amelyikbe valahogy beleragadtunk. És fontos lenne ez a cigány fiatalok számára is, hiszen ezáltal is nyilvánvalóvá válhatna, hogy a társadalom nemcsak a potenciális prostituáltat vagy bűnözőt látja bennük. De hogyan segíthetünk ebben? Balogh Rodrigó szerint nem kell hatalmas akciókat véghezvinnünk a változás érdekében. Lokálisan, apró figyelmességek útján is sokat tehetünk: „Ha belenézel valakinek a szemébe, és azt mondod neki, figyelj, te jó vagy ebben, csináld tovább! De kinek néznek bele a szemébe gyerekkorában?!”
„Az elmúlt harminc évben kinevelődött egy értelmiségi generáció, közülük sokan már nem fogják be a szájukat, a hangjuk pedig messzire jut. És nemcsak a sirám, sokszor a megoldási alternatíva is” – mondja Balogh. És ha szerencsénk van, az ilyen előadások is egyre több emberhez jutnak majd el. Lovas Emília szerint értelmiségi körökben a sztereotípiák hamis volta, a rasszizmus már nem kérdés, viszont – ahogy Csányi Dávid is felhívja a figyelmet – a közösségi média felületein megjelenő kommentek kihangosítják az emberek gondolatait, így az a gyűlölet, amelyet eddig keretek közé szorítottak a viselkedési normák, könnyebben utat talál azokhoz, akik nem kellőképp érzékenyek a társadalmi problémákra.
Itt azonban ebből mi sem látszik. A Gellért-hegyen pofás miniüstökben minden nézőnél egy-egy adag gulyás, igyekvően kanalazzák, miután végigjárták egész Lápost. Mindenki elégedettnek tűnik. „Színházat csinálunk, gyakorolhatjuk a szakmánkat, ez egy hatalmas öröm. Nézz körül, itt vannak, összegyűltek az emberek, ettek egyet, és most beszélgetnek egymással. Hát kell ennél több?” – kérdezik az alkotók.
Június 18., 17.00, Gellért-hegy; további előadások minden hónap első csütörtökjén és péntekjén, 17.00 órától
