Yoann Bourgeois: Éjféltájt (Minuit) című újcirkusza két vállra fektette a közönséget és a valóságot. Mindenki kicsit ufónak érezhette magát a nézőtéren. Az előadás egy kísérletsorozat része, amelyben az alkotó a „felfüggesztési pontok” kérdésétől jut el a vaudeville-szerű (mert francia) zenés, fizikai jelenetekig. Néha vannak dialógusok is, sőt egy hosszú, ám teljesen odaillő szerelmi történet is kibontakozik, amelynek kapcsán a néző kénytelen aggódva csavargatni a fejét. Már csak azért is, mert úgy érzi, hogy bármelyik pillanatban elrepülhet felette egy test vagy egy díszletdarab.
Mert a szóban forgó jelenetek a színpad vagy a nézőtér felett lebegő kis világok, amelyek az emberi kapcsolatok bizonytalanságairól, a küzdésről, illetve az elérhetetlenség szépségeiről szólnak. Arról, hogy akit nem szeretnek, annak rossz, de akit szeretnek, annak sem feltétlenül jó, viszont a világ mindezek ellenére, vagy épp emiatt mégis szép és harmonikus. Zuhannak a testek, repülnek a tárgyak, az izgalom kedvéért mérnöki pontossággal kiszámítva. Iszonyú kockázatos előadás, mégis humoros, az ősi cirkuszi törvények szerint.
A négy akrobata, valamint egy hárfás-énekes Laure Brisa mindezt úgy adja elő nekünk tánccal, akrobatikával, énekkel, élőzenével, sok-sok költészettel, trambulinnal, lépcsőkkel, összecsukló bútorokkal, hogy mi is simán tárcsáknak és fogaskerekeknek, súlyoknak és ellensúlyoknak érezzük magunkat a saját történeteinkben. Elhitetik velünk, hogy nem nagy ügy a világ kiegyensúlyozottsága, annak ellenére, hogy „minden egész eltörött”.
Trafó, április 20.
