rés a présen: Zenészként kezdted, hogyan keveredtél a színház közelébe?
Korponay Zsófi: Édesanyám ének-zene tanár, így a gyerekkorom a zene és az éneklés körül forgott, de zenésznek nem mondanám magam. Zeneiskolában is próbálkoztam, de a zenetanulás a klasszikus iskolai keretek közé szorítva már akkor sem vált be nálam. Tiniként teljesen véletlenül olyan barátokhoz csapódtam, akik a helyi amatőr színjátszó csapat tagjai voltak. Elmentem egy meghallgatásra, és azóta tart a szerelem.
Nagyjából akkor, tíz éve alapította nálunk, Szombathelyen Jordán Tamás a Weöres Sándor Színházat. Ez a hír annyira feldobott, hogy azonnal jelentkeztem ruhatáros-jegyszedőnek: így kerültem az első színházamhoz. Pár évvel később a zene jóvoltából ugyanitt már a színpadon álltam.
| ||
rap: Milyen zenekarokban fordultál meg?
KZS: Életem első zenekara is a középsulihoz köthető, egy igazi garázszenekar: a Sushi Fish. Főleg rockzenét játszottunk, és a helyi újság meg is írta egy koncertünk után, hogy nem kellene ezzel az iránnyal próbálkoznom. Akkor még keresgéltem a helyem. Nem sokkal később a Voler Mouche nevű elektro-dzsessz csapathoz csatlakoztam, ez volt az első komolyabb zenekarom. Rengeteget tanultam az együtt töltött két évből, főleg zeneileg, sokkal közelebb kerültem ahhoz a műfajhoz, ami valóban én vagyok. 2011-ben felvettek a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába dzsessz-ének szakra, itt kóstoltam bele a dzsessz-, a blues- és a bigband zenekarok világába, amelyekkel aztán úgy éreztem, hazataláltam. Most például a Talány Akusztikkal énekelek, és próbálok egy kis dzsesszt csempészni a megzenésített versek mellé. Hangszeren sajnos nagyon minimális szinten játszom, így nem is szoktam ilyen jellegű feladatot kapni. A most bemutatott Lila ákác kedvéért megtanultam egy kicsit gitározni, de ezt a „tudást” is csak egy fél szám erejéig mutatom a színpadon.
rap: Milyen előadásokra emlékszel szívesen?
KZS: Szombathelyen az első felkérésem a Kis Lord című darabhoz kapcsolódott. Ott még csak énekesként vettem részt a produkcióban, és mivel ez volt életem első kőszínházi munkája, minden percét élveztem. A következő mérföldkő az Angyalföldi ballada volt a József Attila Színházban, amelynek főszerepét meghallgatás útján kaptam meg Verebes Istvántól. Ez volt az első főszerepem, és egyben az első szerepem a fővárosban. Ezeken kívül sok kedvenc van, például a szintén nagy sikernek örvendő Légy jó mindhalálig és a legújabb darabunk, a Lila ákác Telihay Péter rendezésében.
rap: A Lila ákác Tóth Mancija mennyire önazonos neked?
KZS: Tóth Manci a legtöbb magyar színésznő szerepálma. Szerethető, kedves, vicces, nagy dumás lány, akinek megvan a magához való esze is. Önazonosságot inkább abban találtam, ahogy ő érez vagy érezni tud egy fiú iránt. Elég nagy szélsőségeket jár be a szertelen gyerekszerelem és az öngyilkossággal kacérkodás között. Nekem minden próbafolyamat egyben önismereti tréning, ezúttal jóval többször szembesültem a saját életem problémáival, mint általában.
rap: Volt a gyerekkorodban olyan hős, akivel azonosulni tudtál, illetve később olyan, akit szerettél volna eljátszani?
KZS: Érdekes, szerepálmom valahogy soha nem volt. Most úgy érzem, mindig az talál meg, ami éppen akkor szükséges a továbblépésemhez, akár szakmailag, akár emberileg.
