Apa és fia a műveletre a fürdőszobában készül fel. Attika törülközővel a nyakán, a kád szélén várja a nyírást, s húsz perc alatt lehullanak a felesleges tincsek. A munkába a politikus olyannyira belejött, hogy már női fodrásznak is felcsaphat, hiszen arra is vállalkozik, hogy kislánya, Kata (8) hosszú haját is megigazítsa.
Figyelmébe ajánljuk
Politikai vagy más okokból zártak ki romákat az anarcsi közmunkaprogramból?
- Cservenyák Katalin
Kizártak a további közfoglalkoztatásból hat cigány lakost a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Anarcson. A képviselő-testület erről zárt ülésen szavazott múlt pénteken. A március 1-jén indult új programban az érintettek már nem vehetnek részt. Azt mondják, panasz nem volt a munkájukra, ezért úgy vélik, azért döntött így a héttagú testület többsége, mert a romák a jelenlegi polgármester kampányát segítették 2024-ben. Mások szerint a munkamorállal volt baj.
Egy szerencsés játékos elvitte a 4 milliárdot az ötös lottón
- narancs.hu
Hatvanhat további szerencsés pedig közel egymilliót nyert.
Kocsis Máté bemutatta a Pride betiltását célzó alaptörvény-módosítás tervezetét
- narancs.hu
A gyermekek védelmére hivatkozik a Fidesz.
Észak-Koreát meghazudtoló lépték: ingyenesen terjesztett fideszes személyi kultusz Eleken
Nem bízta a véletlenre saját maga közpénzből történő reklámozását a Békés megyei kisváros ingyenes, minden háztartásába eljutó havilapjának márciusi számában a kormánypárti színekben politizáló polgármester, Szelezsán György.
Kovács Gergely: Magánkézbe játszott át a Református Egyház egy többmilliárdos budapesti területet
- narancs.hu
Az ingatlant az egyház nemrég ingyen kapta az államtól.
Az orosz hadsereg tízezer ukrán katona bekerítésére készül Kurszknál
- narancs.hu
Ennyi hadifogoly súlyos csapást jelentene az ukrán erőknek.
Orbán a közeljövőben nem indítana újabb beruházásokat a fővárosban
- narancs.hu
"Majd fejlesztjük mi Budapestet”, csak adják vissza a város törvénytelenül elvett pénzét – reagált a főpolgármester.
A magyar egészségügy áldatlan állapota miatt tüntetnek a Parlamentnél
- narancs.hu
Magyarország feleannyit se fordít az állampolgárai egészségére, mint más EU-tagállamok.
Csapdába csalja Nagy Márton Budapestet
Könnyen rá lehet sütni a fővárosra, hogy képtelen felelősen gazdálkodni, egy formálódó jogszabály szerint pedig ennek súlyos következményei is lehetnek.
Európa hálás lehet Trumpnak
Sopsits Árpád: Egy ember nem lehet csak elvetemült
Hogyan készült a csütörtökön elhunyt rendező utolsó filmje, a tavalyelőtt bemutatott Mellékszereplők? Erről beszélgettünk vele 2023 októberében, most pedig ezt az interjút felidézve emlékezünk a Balázs Béla-díjas művészre.
Bezár a győri állatkert a járványveszély miatt
- narancs.hu
A törpevíziló, a zsiráf és az afrikai elefánt is fogékony a megyében felbukkant száj- és körömfájás vírusára.