Egészséges nasik, amik a téli hónapokban is segítik az emésztésünket

  • Fizetett tartalom
  • 2023. december 4.

Támogatott tartalom

Bármennyire is egészségesen élünk az év többi szakában, a téli hónapokban hajlamosak lehetünk egy kicsit engedékenyebbnek lenni magunkkal. A rövid nappalok és a zord időjárás miatt kevesebbet mozgunk, az ünnepek és az év végi munkahelyi hajtás stressze miatt pedig többet és egészségtelenebbül eszünk.

Természetesen nem azt mondjuk, hogy olykor nem engedhetünk meg magunknak egy kis nassolást vagy a kedvenc fogásainkat az ünnepi asztalnál. Inkább arra biztatunk mindenkit, hogy ne hanyagolják el ilyenkor sem a testmozgást, illetve hogy olyan egészséges nasikat építsenek be az étrendjükbe, amik segítik a lelassult anyagcserét. Nézzük, hogy pontosan mi mindenre gondolunk!

Fehérjedús shake-ek

Kétségtelen, hogy a szervezetnek egész évben szüksége van fehérjékre, ám a téli hónapokban különösen fontos a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása. Egyrészt az emésztőrendszer hatékony működésének fenntartása, másrészt pedig a gyomorban történő gáz-, illetve savképződés megakadályozása miatt lényeges ez. Az ízlésünktől függően fogyaszthatunk állati, illetve növényi eredetű fehérjéket, mindkettő egyformán működik a szervezetben.

Az egyik legegyszerűbben elérhető fehérjeforrás a proteinshake. A széles választékban bárki megtalálhatja a kedvencét, és azt változatos módokon - például gyümölcsökkel, mogyoróvajjal feldobva – készítheti el. Egy ízletes proteinshake reggelire is ideális, de két étkezés között vagy edzés előtt vagy után is fogyaszthatjuk.

Szezonális gyümölcsök egészségesen 

A hideg hónapokban sem kell lemondanunk az ízletes, szezonális gyümölcsökről. Kifejezetten egészséges, téli nassolnivaló például az alma, amit szintén számtalan módon elkészíthetünk. Az egyik legjobb módszer, ha egy mézes, fahéjas pürét készítünk belőle. Ez azért tökéletes nassolnivaló, mert az alma rostokban gazdag, így segít fenntartani az emésztőrendszer egészségét. A méz egy természetes édesítőszer, ami antibakteriális tulajdonságokkal rendelkezik és nem utolsósorban remekül passzol az almához. A fahéj szintén remekül illik ezekhez az alapanyagokhoz, ráadásul antioxidáns tulajdonságokkal bír, segíti az emésztést, hozzájárul a szív- és érrendszer egészségéhez és még gyulladáscsökkentő is.

Szintén téli gyümölcs a banán, amit a fogyókúrázóknak gyakran nem ajánlanak, mivel magas a cukortartalma. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne ehetnénk, inkább csak arra figyeljünk, hogy a délelőtti órákban fogyasszuk. Ezzel szintén segíthetjük az emésztést, csökkenthetjük az esetleges puffadást, ezen felül a szív és az izmok egészségének is jót tesz. Amennyiben tejjel készítünk belőle turmixot, adjunk hozzá egy kis fahéjat és citromlevet is, hogy még egészségesebbé tegyük!  

Olajos magvak az energiaraktárak feltöltéséért

Az olyan olajos magvak, mint a dió, a mandula vagy a kesu, telis-tele vannak egészséges zsírokkal, fehérjékkel és rostokkal, így energiával látnak el minket a hideg, téli napokon, miközben az emésztést is segítik. Ezen túl erősítik az immunrendszert, így a megfázások és az influenza időszakában különösen jó szolgálatot tesznek. Ezen felül az omega-3 zsírsav-tartalmuknak köszönhetően jót tesznek a kognitív funkcióknak, a memóriának, de még a hangulatra is jó hatással vannak. 

Szintén nagy előnyük, hogy nagyon könnyű csak előkapni őket, és falatozni belőlük. Így, ha van nálunk egy zacskó dióféle, már nem is kell sokat gondolkodnunk azon, hogy mi legyen a tízórai vagy az uzsonna. E tulajdonságuk miatt a téli túrák tökéletes kiegészítői is!

A sokszínű zab

A teljes kiőrlésű zabféléknek számtalan egészségügyi előnye van, nem véletlenül fogyasztanak rengetegen zabkását reggelire vagy éppen zabszeletet edzés előtt vagy után. Gazdagok esszenciális vitaminokban, ásványi anyagokban, fehérjékben, sőt a rosttartalomuk is magas – ennek köszönhetően pedig hosszabb ideig biztosítanak telítettség-érzést. Ez a téli hónapokban különösen fontos, hiszen javul az emésztésünk és kevésbé érezzük majd a késztetést, hogy egy zabos nasi után tovább falatozzunk. Ezenkívül a zab támogatja az immunrendszer működését is, ami a téli megbetegedéses időszakban szintén pozitívum. De mégis hogyan fogyasszuk?

Sokan csak zabkásaként ismerik, pedig számtalan más módon ehetjük: tökéletes nasi például a zabkeksz, amit millióféleképpen elkészíthetünk. A zabhoz adhatunk banánt, reszelt almát, olyan fűszereket, mint a gyulladáscsökkentő gyömbér vagy a már említett fahéj. Bármit válasszunk is, csak össze kell gyúrnunk, majd kisütni a kekszeket, és már falatozhatunk is!

Rostban gazdag zöldséghasábok 

Nemcsak a gyümölcsök gazdagok rostokban, hanem a szezonális zöldségek is. Ahelyett, hogy zsíros, sós chipseket falatoznánk az esti bekuckózáshoz, inkább rágcsáljunk zöldséghasábokat! A répa, a zellerszár vagy a cékla is kiváló választás, hiszen telis-tele vannak emésztést segítő rostokkal, sőt a vitaminraktárakat is feltöltik. Ha így unalmasnak találjuk őket, együnk melléjük valamilyen mártogatóst, például hummuszt, ami remek fehérjeforrás! 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.