A Milestone Intézet középiskolás diákok személyre szabott oktatásával foglalkozik. Hazai fejlesztésű, nemzetközileg is elismert, középiskola mellett végezhető angol nyelvű programjaik abban segítik a diákokat, hogy rátaláljanak az érdeklődésüknek és képességeiknek legmegfelelőbb területre és felsőfokú intézményre. Az intézet egyik társalapítójával beszélgettünk.
*
A 2010-es alapításkor sok kicsi Széchenyi kiképzése, vagyis művelt patrióták nevelése volt a célotok. Mit adott az elmúlt tizennégy évben a Milestone Intézet a diákoknak, amit más iskola nem tud megadni?
Greskovits György: Egy kutatás épp most tárta fel, hogy az öregdiákjaink 61 százaléka hazajött dolgozni. Az volt az eredeti koncepciónk, hogy Magyarország társadalmi fejlődését katalizáljuk azzal, hogy a diákjaink a világ vezető szervezeteinél kezdenek el dolgozni, aztán hazahozzák a tapasztalatot. Az egyik fő dilemmánk az volt, hogy hogyan lesz valaki 18 évesen nemzetközi szinten versenyképes. Erre találtuk ki és építettük fel azt az oktatási módszertant, ami a világ legjobb egyetemein való továbbtanuláshoz szükséges. Oxford, Cambridge, és az MIT voltak azok az egyetemek, amelyeket viszonyítási alapnak tekintettünk azzal, hogy a felvételiken keresztül visszajelezzék nekünk, hogy teljesítenek a diákjaink.
14-től 18 éves korig van tehetséggondozó programunk, amelyhez minden évben csatlakozni lehet egy felvételi folyamaton keresztül. Úgy működünk, mint egy mini egyetem, 80 modulból lehet választani a nyelvészettől az idegtudományon át a politológiáig, de az építészet is egyre népszerűbb. Talán a legfontosabb tevékenységünk a mentorálás, aminek a célja az, hogy a diák internalizálja a saját fejlődése útját. Ehhez az első lépés, hogy saját magának állítja össze a tanrendjét a mentora segítségével. Az első cél minden tanulmányi területen az orientáció, az ismeretek megszerzése, később jönnek a magasabb, elmélyülést igénylő szintek.
A felvételi folyamat során kialakul előttünk egy kép a diákról: milyenek a kognitív képességei, mi az érdeklődése, a társadalmi háttere. Ebből hipotéziseket állítunk fel, aztán menet közben ezeket folyamatosan értékeljük, ha kell, újakat állítunk fel. A gyerek jövőjét az az egyetem fogja meghatározni, ahova majd felveszik, a mi feladatunk az ő tudásának és érdeklődési körének a kinyitása, és az, hogy megadjuk a lehetőséget az elmélyülésre és a kutatómunkára.
Miért olyan nehéz megtalálni a megfelelő intézményt és utat manapság? Hogyan választunk iskolát a gyerekeinknek?
GGy: Nincs könnyű dolguk a diákoknak, mert erősen szegmentált a piac és szekértáboros a hangulat. Vannak alternatív vagy privát iskolák, amelyeket azért választanak a szülők, mert a poroszos, kemény elvárásokkal terhelt rendszertől féltik a gyerekeiket. Egy ilyen iskolában a személyiségfejlődés károkat szenvedhet. Van olyan alternatív iskola, ahol figyelnek ezekre a hibákra, de ott meg sokszor az hiányzik, hogy a gyerekek megtanuljanak ambiciózusan dolgozni a céljaikért, és összemérni magukat másokkal. Mi a kettő között állunk. Nálunk megvalósul az egyéni mentorálás, a kiscsoportos oktatás és a diákok önszerveződése. Ugyanakkor a mérce és az ambíció nemzetközi színvonalú.
Mekkora teher ennek a korosztálynak Magyarországon most a külföldi továbbtanulás?
GGy: Sokféle megélés van. Ausztráliában bevett szokás, hogy 18 évesen, egyetem előtt a diákok elindulnak világot látni. A II. világháború után Japánból például az Egyesült Államokba küldték a diákokat, és az általuk hazavitt tudásból építették fel például az autóipart. Persze nagy kihívás ez egy fiatalnak, és nem is biztos, hogy mindenkinek jó – de mindenki kap egy lehetőséget, hogy másképp nézzen a világra. A magyar diákok számára például jó megtapasztalni azt, hogy a magyar ügy nem maga a világ.
A középosztály most pánikban van, és az a meggyőződése, hogy innen el kell menni; a szülők nagy nyomást gyakorolnak a gyerekre ennek érdekében. De mi vagyunk rá a bizonyíték, hogy egy jól menedzselt folyamatban ennek mekkora haszna tud lenni. A 25-26 évesen hazaköltöző diákjaink nem csak lokális működést ismerő szemléletet hoznak be azoknak a szervezeteknek a munkájába, ahol elhelyezkednek. Meg kéne haladni a szocialista emigrációból örökölt félelmeinket és figyelembe venni a hazatérés előnyeit, a diaszpóra management fontosságát.
Miért fontos, hogy hazajöjjenek a fiatalok?
GGy: Politikai elköteleződéstől függetlenül a fejlődés útjára tud állítani egy országot, ha valaki, akinek jól menő vállalkozása van külföldön vagy nemzetközi szervezetben dolgozik, befektet a hazájába és lehetőséget biztosít magyar szereplőknek is. Nem jó, ha kizárólag a magyar búbánat kontextusában gondolkodunk az emigrációról, mert szükségünk van a humán tőkénkre.
Miért olyan nehéz külföldön továbbtanulni? Csak pénz kérdése lenne? Teljesen más a külföldi egyetemekre a felvételi, mint az itthoniakra?
GGy: Az utóbbi tíz évben alapvető opcióvá vált a külföld. A dán népfőiskolákra például viszonylag könnyen be lehet jutni, és nem kell hozzá vagyon. Amivel mi foglalkozunk, a top egyetemek, az kicsi szegmens. Ezeken a helyeken holisztikusan nézik a diákok teljesítményeit, mert sok jó tanuló van a világban. Az angolok tanulmányi kiválóságokat keresnek, akik tudományos versenyeken, esszépályázatokon teljesítenek jól. Az amerikaiak a vállalkozó szellemű, kreatív diákokat veszik fel, akik képesek lesznek megváltoztatni a világot. De a két nagy zsáneren kívül még sok más létezik.
Az a hiedelme az embereknek általaban, hogy top egyetemeken csak a kiváltságosok tanulhatnak tovább hiszen az anyagi hátterük a családjuk ezt meg tudja finanszírozni, ez ebben a formában nem igaz, komoly ösztöndíjrendszerek léteznek európában es a tengerentúlon is a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diakoknak.
Mi az adott diák tudását mélyítjük el és olyan irányban építjük a pályáját, amerre menni szeretne. A magyar iskolarendszerben ez a fajta pályaorientációval összehangolt tehetséggondozás kevés helyen van meg, és elég egysíkú. A diák motivációja a legfontosabb, és mindenkihez más a kulcs.
