Who the fuck is Nagy Dávid?

Tanerő

Látványosan kivonultak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes beszéde alatt a német, osztrák és svájci diákok az Európai Hallgatói Unió (ESU) budapesti közgyűléséről. Nagy Dávid HÖOK-elnök emiatt „megsértve érzi magát”. Miért is?

Balogh Gábor szélsőjobboldali publicista, az ELTE BTK HÖK korábbi kommunikációs bizottsági elnöke még januárban tette közzé Who the fuck is HaHa? című írását, melyben a bázisdemokratikusság és a felelősség kérdéseit járja körül. Természetesen arra a következtetésre jut, hogy a bázisdemokráciában (amit ő anarchizmusnak is nevez) nem létezik felelősség, hiszen a Hallgatói Hálózatból senki nem kötelezhető arra, hogy takarítsa le az egyetem faláról a diáktüntetések néhány graffitis jelszavát. Eltekintve attól, hogy a felvetésnek eleve nem volt sok értelme – nyilván az ellenpéldaként említett HÖOK tagjai sem feleltek volna azért, ha valaki történetesen a szervezet mindenki előtt ismert szimbólumait festi a falra, ráadásul néhány HaHa-s aktivista ki is fizette a graffitik eltávolításának költségeit –, érdemes feltenni a kérdést, vajon a választással szükségképpen együtt jár-e a képviselők felelőssége és elszámoltathatósága.

Nagy Dávid

Nagy Dávid

Fotó: Németh Dániel

Mindez arról jutott eszembe, hogy Nagy Dávid HÖOK-elnök „megsértve érzi magát”, amiért az Európai Hallgatói Unió (ESU) budapesti közgyűléséről német, osztrák és svájci diákok Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes beszéde alatt demonstratíve kivonultak. „Ha valaki kritikát fogalmazott és fogalmaz meg a kormányzat oktatáspolitikájával szemben Magyarországon, az a HÖOK, de ezt kulturáltan, a megfelelő időben és helyen, az oktatási vonatkozásoknál maradva tesszük” – írja elnöki beszámolójában Nagy, megfeledkezve arról, hogy a külföldi diákok többek között a fiatalok nemzetközi mobilitásának alkotmányos korlátozása ellen is felszólaltak, tehát az ESU egyik fő értéke mellett álltak ki. Az elnök megfeledkezett egyúttal arról is, hogy a hely és az idő nagyon is alkalmas lenne a kulturált, oktatási vonatkozásoknál maradó kritikákra, ehhez képest a HÖOK sem a hallgatói szerződés, sem az autonómiát csorbító kancellári intézmény lehetőségének alkotmányba foglalása ellen nem tiltakozik. Előbbit még támogatja is, ha „nem kényszerként, csak az elveket rögzítve” történik.

Igen, ez ugyanaz a HÖOK, amely korábban többször kijelentette, hogy elvi alapon utasítja el a hallgatói szerződést, amely februári közgyűlésén olyan határozatot hozott, hogy nem tárgyal a kormánnyal, amíg az összevissza módosítgatja a jogszabályi környezetet, továbbá feltételként szabta meg, hogy a felsőoktatási kerekasztal-ülések jegyzőkönyvei legyenek nyilvánosak. Jegyzőkönyvet azóta sem látott senki, a kormány alaptörvénybe foglalta az idézett rendelkezéseket. Ennek ellenére két további közgyűlése alkalmával a HÖOK a tárgyalások folytatása mellett döntött, és elfogadta a tartalmában enyhített, ám elveiben változatlan szerződést (ezen közgyűlések jegyzőkönyvei sem nyilvánosak, utóbbin a tagság zárt ülést szavazott meg).

Mivel védekezik Nagy Dávid? Egy 168 óra-interjú az érvek teljes eszköztárát felvonultatja. Azért biztos benne, hogy a hallgatók elégedettek lépéseivel, mert a közgyűlés döntéseit hajtja végre, melynek tagjait hallgatók választják. Az alkotmány bírálata nem a HÖOK feladata, hiszen Nagy Dávid és szervezete nem politikai szereplő, ellenben a szerződést a különböző pártok sajnos politikai kérdéssé tették. A jegyzőkönyv ugyan nem nyilvános, de a konszenzusos döntés megismerhető, az ülés pedig azért volt zárt, hogy a média ne tudjon beszámolni az ott elhangzottakról (a sajtótól való félelem talán alaptalan, az Index cikke szerint az ESU-közgyűlésen ott volt a hirado.hu és a Magyar Nemzet Online is, Navracsics beszédének külföldi bojkottját mégsem tartották említésre érdemesnek).

A hallgatóság felelős vezetője tehát kizárólag procedurális érvekkel támasztja alá cselekedeteit (a szerződés esetében a kötelezően itthon ledolgozandó időtartam a felére csökkent, ám ez semmiképpen sem elvi változás, a nyilatkozattá átkeresztelést maga Nagy is szómágiának nevezi beszámolójában). „A választóim akaratát képviselem, a jog szerint sem tehettem mást” – mondja az elnök, és ha mindehhez hozzátesszük a külföldi és belföldi kritikák rutinszerűen felháborodott elutasítását, megkapjuk a harmadik jellemvonást, mely a Nemzeti Együttműködés Rendszerének olajozott gépezetébe illeszti a HÖOK-ot.

A legnagyobb baj nem is az, hogy az agyonhivatkozott választási eljárás ésszerűsége a HÖK-ök esetében erősen megkérdőjelezhető, vagy hogy a politika Nagy Dávid-i fogalma egyszerűen értelmezhetetlen. Sokkal problematikusabb, hogy a HÖOK működésének átláthatatlansága tényszerűen a voksolás egyszeri aktusára korlátozza a mezei hallgatók érdemi beleszólási lehetőségét, ezzel pedig a szervezet és annak vezetősége kibújik a folyamatos felelősségvállalás alól.

Ha valaki felszólal egy hallgatói fórumon, az adott esetben talán nem sokat nyom a latban, de véleményét legalább névvel, arccal, a többiek előtt nyíltan vállalja az illető. Abban viszont senki sem lehet biztos, hogy mi – és főleg miért olyan változó – Nagy Dávid és a HÖOK véleménye a felsőoktatás mégoly kardinális kérdéseiről.

A szerző az ELTE kommunikáció és szociológia szakos hallgatója, a Hallgatói Hálózat aktivistája.

Neked ajánljuk