Az elmúlt két évben sok kritika érte a kormány oktatáspolitikáját. Oktatási szakemberek, közgazdászok és szociológusok sokasága tiltakozott a köz- és felsőoktatásban véghezvitt törvények és rendelkezések ellen. Középiskolások, hallgatók, szülők, pedagógusok és egyetemi oktatók vonultak számos alkalommal utcára a röghöz kötés eltörlése, az egyetemi autonómia, a felvételi keretszámok visszaállítása érdekében. Az ország nagy részét lázban tartó megmozdulások során kevés szó esett arról, hogyan érinti a kormány oktatáspolitikája mindazokat a gyerekeket és családjukat, akik életében a hallgatói szerződés bevezetése aligha vetődik majd fel egzisztenciális problémaként.
A magyar közvélemény jelentős része meg van győződve arról, hogy az iskolai szegregáció helytelen. Akár a lakóhelyi szegregációval összefüggésben kialakult „cigányiskoláról”, akár egy etnikailag színes iskolában a cigány gyerekek elkülönítésével kialakított „C” osztályról, akár a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek elkülönítésével létrehozott, többségében cigány diákokat tömörítő, sajátos nevelési igényű (SNI) osztályokról van szó, sok magyar állampolgár ítél úgy, hogy a fennálló helyzet elfogadhatatlan, és az államnak vagy a fenntartó önkormányzatnak, egyháznak közbe kell lépnie, meg kell teremtenie annak a feltételeit, hogy a cigány és többségi gyermekek együtt tanulhassanak. Ennek ellenére, a rendszerváltás óta folyamatosan nő azoknak a gyerekeknek az aránya, akik különböző módokon, de szegregált körülmények között, eltérő bőrszínű és/vagy társadalmi hátterű kortársaiktól elkülönítve tanulnak. Mégsem fordult még sosem elő, hogy az iskolai szegregáció ellen a választópolgárok tömegei vonuljanak utcára, és próbálják meg kikényszíríteni az általuk akár pedagógiai, közgazdasági, szociológiai vagy morális szempontok szerint helyesnek gondolt törvényeket vagy gyakorlatot.
Az iskolai szegregációval foglalkozó hazai szakirodalom ismeri mindazokat az okokat és gyakorlatokat, amelyek miatt a magyar oktatási rendszer – az integráció irányában elkötelezett kormányzati elhatározás és választói nyomásgyakorlás hiányában – az egyre teljesebb szegregáció irányába tart. Ilyenek a lakóhelyi szegregációval összefüggésben kialakuló iskolai elkülönülés, a többségi szülők igényei és a szabad iskolaválasztás jogából következő „többségi elvándorlás”, a részben ennek az elvándorlásnak a megelőzése érdekében létrehozott, elkülönített „C” osztályok, vagy a roma szülők félelmei, hogy gyermekeiket etnikai hovatartozásuk miatt fehér osztálytársai részéről inzultusok érik. A felsorolt és még más okok következtében Magyarországon kb. 200 homogén cigányiskola működik, és további 700 olyan osztály, amelyben a cigány gyerekeket elkülönítetten oktatják. A szakértők egybehangzó ellenzése a rendszerváltás óta nem tudta rábírni a kormányokat arra, hogy a folyamatot visszafordítsák; a jelenlegi kormány egy legújabb törvénymódosítással egyenesen törvénybe iktatná az iskolai szegregációt.
Pedig léteznek olyan korszerű pedagógiai módszerek, amelyek segítségével az integrált oktatás mindenki számára előnyössé tehető: egy integrált osztályban a hátrányos helyzetűek iskolai teljesítménye a többiek teljesítményének romlása nélkül jelentősen javulhat. Mindannyiunk érdeke, hogy az iskolát jelentős hátrányokkal megkezdők is olyan kompetenciákkal kerülhessenek ki az iskolából, amelyek elengedhetetlenül szükségesek a munkavállaláshoz és a méltóságteljes emberi élethez. Mindez képzettebb népességet eredményezne a mainál sokkal jobb munkaerő-piaci kilátásokkal, ami már önmagában érzékelhetően csökkenthetné a szegénységet és az ehhez kapcsolódó egyéb társadalmi problémákat, ezáltal pedig az etnikai feszültségeket is csillapíthatná.
Hogy a folyamatot visszafordíthassuk, azoknak is élniük kell a tiltakozás legkülönbözőbb formáival, akik a szegregáció állítólagos haszonélvezői. Azoknak a fehér, közép- és felsőosztálybeli állampolgároknak is tiltakozniuk kell, akiknek gyermekei a szegregáló oktatáspolitika következtében nem járnak együtt cigány gyerekekkel, és akik az előző években elmulasztottak rákérdezni: hová lettek a hiányzó – cigány – padtársak?
Christopher Jencks amerikai szociológus szerint: „ha szegregált társadalomban akarunk élni, akkor szegregált iskolarendszert kell csinálnunk, ha deszegregált társadalomban akarunk élni, akkor deszegregált iskolarendszerre van szükségünk.” Az iskolai szegregáció kérdése valójában annak a kérdése, hogy milyen Magyarországot képzelünk el. És ha nem kérünk a két Magyarországból, akkor minden kompromisszum nélkül el kell utasítanunk a szegregáció haszonélvezőinek szerepét. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy többé ne jöhessenek létre cigányiskolák és „C” osztályok, a szegregáltan oktató intézmények esetén meg kell teremteni az integrált oktatás feltételeit.
Az Alkotmány Nem Játék csoport első lépésként demonstrációt szervez az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé vasárnap (május 26.) 3 órára. Mindenkit várunk a tüntetésre és az azt követő fórumra, ahol az iskolai szegregáció problémájáról fogunk beszélgetni, és arról, hogy mit tehetünk az integrált oktatásért. Közös az ország, legyen közös az iskola is!
A szerzők az Alkotmány Nem Játék csoport aktivistái
