chili & vanilia - Sütlac, lókum, kazandibi

  • .
  • 2007. november 8.

Trafik

Isztambul, Taksim. Az Istiklal Caddesin baktatunk lefelé, a Galata híd irányába.
A nyüzsgő, forgalmas sétálóutca Európa bármely nagyvárosában lehetne, az átlagos utcaképhez képest talán annyi a különbség, hogy valamelyest kevesebb az egyenüzlet, több viszont a fiatal és az édességbolt. Az Orhan Pamuk által megírt különös isztambuli melankóliának (hüzün) itt nyomát nem lelni, zsongás, zene, flört. Ráadásul lépten-nyomon kulináris kísértésekbe esik az ember, csak győzzön ellenállni. Itt egy kebabos, ott egy illatozó sültgesztenye-árus. Következik a tipikus anatóliai vendéglő, melynek kirakatában fejkendős asszonyságok gyártják a gözlemét (vaslapon sült vékony lepény, amelybe spenót, sajt és/vagy burgonya kerül), majd a "nyugatias" stílusú, trendi bár, ahol az étel rossz, a raki (nemzeti ánizslikőr) viszont remek. No és akkor megérkeztünk a főgonoszhoz: a neve Saray Muhallebicisi. Édességes. A több száz éves múltra visszatekintő és még ma is óriási népszerűségnek örvendő kőkemény cukorkák és a szőlőmelaszból (pekmez) készülő ragacsok kevésbé hoznak lázba, a különböző baklavafélék, pudingok és kandírozott gyümölcsök annál inkább. A legemblematikusabb valószínűleg a hagyományos baklava és az égett tetejűre sült, krémes tejberizs (sütlac), csakhogy ezeken túl végeláthatatlan kínálat tárul fel olyan édességekből, amelyeket nemigen ismerünk. A helyiek is csak ácsorognak, gusztálnak és tanakodnak, hogy aznap épp melyiket válasszák. Dürümöt (élénkzöld, őrölt pisztáciával töltött, sziruppal átitatott henger), az ovális formájú, grízes, ragacsos sütit, sziruposra főtt birset vagy sütőtököt, amelyet sűrű tejszínnel (kaymak) tálalnak, netán a kedvelt, mi ízlésünk szerint talán bizarrnak tűnő, csirkemellből készülő, nyúlós pudingot, kazandibit (megkóstoltam, fura). Ha valaki netán sürgős késztetést érezne, hogy kipróbálja, elárulom: a titka, hogy zsenge csirkét kell használni. Aki viszont előnyben részesíti a hagyományos ízeket, annak a következő, egyszerű receptet ajánlom.

Szirupos joghurtos sütemény

Hozzávalók (12 darab)

20 dkg liszt

1 tk. sütőpor

10 dkg vaj, felolvasztva

1 dl olaj

2 tojás

17,5 dkg natúr joghurt

17,5 dkg cukor

3 ek. kókuszreszelék

1 tk. vaníliakivonat

fél citrom vagy narancs reszelt héja

A sziruphoz:

20 dkg cukor

10 dkg méz

4 dl víz

fél citrom leve

opcionálisan egész fahéj, kardamom

A sütőt előmelegítjük 180 ·C-ra. A lisztet összekeverjük a kókuszreszelékkel, a sóval és a sütőporral. A tojást és a cukrot elektromos habverővel fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, az olajat, a joghurtot, a reszelt citromhéjat. Összeforgatjuk a liszttel. Kivajazunk egy 12 személyes muffinformát. A formákat félig töltjük a tésztával. 30 perc alatt megsütjük. (Ha nem egyszemélyes süteményeket sütünk, hanem egy nagy tepsit, akkor a sütési idő kb. 50 perc.) Közben összefőzzük a cukrot, mézet, citromlevet, vizet (és ízlés szerint a fűszereket), majd langyosra hűtjük. Amikor megsült a tészta, fogpiszkálóval megszurkáljuk, és meglocsoljuk a sziruppal, hogy teljesen magába szívja. Betakarjuk alufóliával, és néhány órát vagy egy éjszakát is állni hagyjuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.