chili & vanilia - Sütlac, lókum, kazandibi

  • .
  • 2007. november 8.

Trafik

Isztambul, Taksim. Az Istiklal Caddesin baktatunk lefelé, a Galata híd irányába.
A nyüzsgő, forgalmas sétálóutca Európa bármely nagyvárosában lehetne, az átlagos utcaképhez képest talán annyi a különbség, hogy valamelyest kevesebb az egyenüzlet, több viszont a fiatal és az édességbolt. Az Orhan Pamuk által megírt különös isztambuli melankóliának (hüzün) itt nyomát nem lelni, zsongás, zene, flört. Ráadásul lépten-nyomon kulináris kísértésekbe esik az ember, csak győzzön ellenállni. Itt egy kebabos, ott egy illatozó sültgesztenye-árus. Következik a tipikus anatóliai vendéglő, melynek kirakatában fejkendős asszonyságok gyártják a gözlemét (vaslapon sült vékony lepény, amelybe spenót, sajt és/vagy burgonya kerül), majd a "nyugatias" stílusú, trendi bár, ahol az étel rossz, a raki (nemzeti ánizslikőr) viszont remek. No és akkor megérkeztünk a főgonoszhoz: a neve Saray Muhallebicisi. Édességes. A több száz éves múltra visszatekintő és még ma is óriási népszerűségnek örvendő kőkemény cukorkák és a szőlőmelaszból (pekmez) készülő ragacsok kevésbé hoznak lázba, a különböző baklavafélék, pudingok és kandírozott gyümölcsök annál inkább. A legemblematikusabb valószínűleg a hagyományos baklava és az égett tetejűre sült, krémes tejberizs (sütlac), csakhogy ezeken túl végeláthatatlan kínálat tárul fel olyan édességekből, amelyeket nemigen ismerünk. A helyiek is csak ácsorognak, gusztálnak és tanakodnak, hogy aznap épp melyiket válasszák. Dürümöt (élénkzöld, őrölt pisztáciával töltött, sziruppal átitatott henger), az ovális formájú, grízes, ragacsos sütit, sziruposra főtt birset vagy sütőtököt, amelyet sűrű tejszínnel (kaymak) tálalnak, netán a kedvelt, mi ízlésünk szerint talán bizarrnak tűnő, csirkemellből készülő, nyúlós pudingot, kazandibit (megkóstoltam, fura). Ha valaki netán sürgős késztetést érezne, hogy kipróbálja, elárulom: a titka, hogy zsenge csirkét kell használni. Aki viszont előnyben részesíti a hagyományos ízeket, annak a következő, egyszerű receptet ajánlom.

Szirupos joghurtos sütemény

Hozzávalók (12 darab)

20 dkg liszt

1 tk. sütőpor

10 dkg vaj, felolvasztva

1 dl olaj

2 tojás

17,5 dkg natúr joghurt

17,5 dkg cukor

3 ek. kókuszreszelék

1 tk. vaníliakivonat

fél citrom vagy narancs reszelt héja

A sziruphoz:

20 dkg cukor

10 dkg méz

4 dl víz

fél citrom leve

opcionálisan egész fahéj, kardamom

A sütőt előmelegítjük 180 ·C-ra. A lisztet összekeverjük a kókuszreszelékkel, a sóval és a sütőporral. A tojást és a cukrot elektromos habverővel fehéredésig keverjük, majd hozzáadjuk az olvasztott vajat, az olajat, a joghurtot, a reszelt citromhéjat. Összeforgatjuk a liszttel. Kivajazunk egy 12 személyes muffinformát. A formákat félig töltjük a tésztával. 30 perc alatt megsütjük. (Ha nem egyszemélyes süteményeket sütünk, hanem egy nagy tepsit, akkor a sütési idő kb. 50 perc.) Közben összefőzzük a cukrot, mézet, citromlevet, vizet (és ízlés szerint a fűszereket), majd langyosra hűtjük. Amikor megsült a tészta, fogpiszkálóval megszurkáljuk, és meglocsoljuk a sziruppal, hogy teljesen magába szívja. Betakarjuk alufóliával, és néhány órát vagy egy éjszakát is állni hagyjuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.