chili & vanilia - Szeg. Fű. Szeg.

  • .
  • 2009. január 29.

Trafik

A szegfűszeg nem szerepelt a fűszertoplistám élmezőnyében, eddig javarészt szükséges, de a hátsó polcon megbújó kiegészítőként jegyeztem. A német fűszerguru, Ingo Holland csúcsminőségű szegfűszege hozott lázba.
Vörösesbarna, telt, távoli rokona a papírtasakokból ismert kis fekete vackoknak. Nevét a formájáról kapta (több nyelven is stimmel), ami arra predesztinálta, hogy tűzdeljenek vele - hagymát, sonkát, csirkét, narancsot. Elsősorban fűszerkeverékekben, indiai currykben, karácsonyi, mézes süteményekben, forralt borban, almás desszertekben ismerős. Ám szélesebb körben is bevethető: a brüsszeli csokoládémester, Fréderic Blondeel pralinéiban kelti új életre, Ingo Holland feketekenyér-szuflét illatosít vele, amit karamellizált almával és balzsamecettel tálal. Portugáliában szardíniához is kerülhet. A szokásos fűszerutakat járta meg, a XVI. században a portugálok uralták a kereskedelmét, később a hollandok, akik egyetlen szigetre telepítették a termelését - azon kívül halálbüntetés járt érte. Ma Zanzibár és Indonézia a legjelentősebb termelő - utóbbi adja a világ össztermelésének 50 százalékát: helyi cigarettát sodornak belőle. A rövid életű (1963-64) Zanzibári Szultanátus zászlójában egy szegfűszeg látható.

A csirkemell önmagában nem túl izgalmas húsfajta, a főszereplőként ritkán használt fűszer azonban feldobja. A csirkemell legnagyobb ellensége az idő: ha túlsütjük, száraz, fullasztó lesz. Gyors sütés, kis pihentetés, majd azonnali fogyasztás. Jean-Georges Vongerichten szemtelenül egyszerű receptje alapján.

Szegfűszeges csirkemell sütőtökkel

Hozzávalók (2-4 adag)

két csirkemellfilé (2x20 dkg)

2 dl tejszín

4 dkg vaj

8 db szegfűszeg

só, bors

Előkészítjük a csirkemelleket: a húst megmossuk, konyhai papírtörlővel leszárítjuk. A szegfűszeget mozsárban finomra törjük, majd bedörzsöljük vele a csirkemelleket. Kevés olívaolajjal meglocsolva fólia alatt fél órát pihentetjük. Mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk. (Ha kicsit másképp szeretnénk tálalni, kötözőspárga segítségével hengert formázhatunk.) A sütőt grillfokozatra kapcsoljuk. (Ha nincs grillező funkciója, a lehető legforróbbra.) Forró serpenyőben vajat hevítünk, a csirkemell mindkét oldalát megpirítjuk. Jénaiba (vagy kis tepsibe) helyezzük, majd ráöntjük a tejszínt. Kb. 7 percig grillezzük, amíg a teteje és a tejszín körülötte megpirul. Közben a köretként tálalt sütőtököt meghámozzuk, szeletekre vágjuk, és vajon serpenyőben átpirítjuk, sózzuk, borsozzuk, végül kevés víz (vagy húsleves) hozzáadásával, fedő alatt puhára, de enyhén roppanósra pároljuk. Amikor a csirke megsült, alufóliával letakarva néhány percig pihentetjük. A sütőtökkel (vagy más párolt zöldséggel) kínáljuk.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.