csontzene - A nibelung számlája

  • .
  • 2007. május 31.

Trafik

Idézet egy 1853-ban íródott naplóból: "Délutáni alvás a díványon. Ébredés A Rajna kincse zenekari bevezetésének koncepciójával (Esz-dúr hármashangzat). Elmerülés a víz zúgásába-mámorába."
Richard Wagner jegyezte fel mindezt, és persze a Zenegyűlölő Baráti Alapítvány tagjai (a továbbiakban: ZEBRA) már készek is a megfejtéssel: A mester súlyos részegségét aludta ki ama nyugati (a dolog Genovában esett), ugyanakkor a legészakibban ködös mondákkal foglalkozó operai kanapén. Tévedés, barátaim, súlyos, ráadásul. Mert Wagner megrögzött antialkoholista volt, szaporítva ezzel az alig ivó nagy zeneszerzők csekély számát; a többiek, így például Mozart, Beethoven, Schubert cseppfolyós konzumálásáról az akkori fizetőpincéreket kellene megkérdezni: pár lekvitteletlen számla nyilván még most is akad a pohárszékben. De Richard ráadásul még vegetáriánus is volt, doktriner módon, és ez - pontosabban a rátapadó kultikus beszédmód - kihívta Hanslick barátunk (ceterum censeo: magyarul nemrég megjelent könyvét, A zenei szépet azonnal vásárolja meg mindenki!) ellenszenvét, aki prágai-bécsi lévén Wotan, Fafner és egyéb honfoglalás előtti szörnyek kedvéért dehogy hagyta volna oda jól átsült sniclijét, liptauerét, pár krigli sörét. Az még hagyján, kiált fel Eduard a Zenegyűlölő agyában, miközben újabb katona Blutwurstot emel sörhabos bajsza alá, hogy tiszteljük a Mesterdalnokok nyitány vagy a Trisztán második felvonásának tehetséges zeneköltőjét, de a Wagner-epidémiában szenvedő hívek most még azt is megkövetelik tőlünk, hogy mindehhez legyünk még izzó Schopenhauer-rajongók, megszállott pesszimisták, zsidógyűlölők, az állati viviszekció ellenzői, és ráadásul még vegetáriánusok is. Na nem!, dörmögi a bécsi zenekritikusok császára és királya, és dühében - megszokásától eltérően - egy harmadik krigula Dornbachert is berendel, tudva jól, hogy kirohanásából hamarosan cikk (Wagner-kultusz) lesz - melyből még kései pályatársa is idézend majd -, és a Neue Freie Presse békebeli honoráriumából lazán kifizeti a grinzingi zöldvendéglő cechét.

Persze A Rajna kincse zenekari előjátéka tényleg káprázatos akusztikai lelemény, az első "álló zenék" egyike a muzsika történetében, mondja Ligeti barátunk, akire ugyancsak hatott, noha a wagneri "nagyot akarást" utálta. Mindenesetre Fischer Ádám (az Operaház friss főzeneigazgatója) ezt (MűPa, Bartók terem, 7-én és 9-én 18.00) és a Walkür című zenedrámát (ugyanott 8-án és 10-én, 16 órai kezdettel) vezényli két-két estén a Rádiózenekar élén, nemzetközi énekesgárdával. A kezdési időpontokból láthatjuk, milyen rettenetes hosszú darab például a Walkür, de senki ne rettegjen: mindenki eléri a jól megszolgált rajnai rizlingjét, hogy leöblítse a Tűzvarázst. És reménykedjünk, hogy a fizetőpincér hálátlan szerepében nem Alberich, a gonosz törpe (képünkön 1869-es szerelésben) lép fel, aki elköveti a legnagyobb bűnt: megátkozza a szerelmet. És benyújtja Wotannak meg az egész, Walhallában székelő bagázsnak a számlát.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.