Példátlanul hosszú életét - 1864-ben született Münchenben és 1949-ben halt meg nyaralójában, a várostól nem messze fekvő Garmisch-Partenkirchenben -, ellentétben ifjúkori szimfonikus költeménye címével (Heldenleben), Richardunk korántsem teperte le hősiesen; roppant korai sikerei után elégedetten zsebelhette be a rettentő honoráriumokat; és noha kiállt zsidó munkatársa, Stefan Zweig mellett, ez nem akadályozta meg abban, hogy 1936-ban eldirigálja Berlinben az olimpiai játékok tiszteletére szerzett himnuszát. Pénzéhes volt a végletekig, egy híres anekdota szerint amikor hazatért Drezdából egy főpróbáról, a fia megkérdezte: "Papa, és menynyit kaptál?" Mire az apa kitörő örömmel: "Most látom csak, mennyire igaz gyermekem vagy!" Mely kétségkívül a 35-ös Gozzi-helyzet, az "egymásra találás" paradigmatikus példája. A rózsalovag 1911-es premierje után minden értő híve szerint megváltozott, immár nem sorolták a modernisták táborába. Ezzel ellentétes véleményt képvisel Glenn Gould - persze akkor lennénk meglepve, ha másként lenne. Strauss hosszú életében és iszonyatos termékenységében ő egyfajta példát lát az idő hatalmát igába hajtó hősiességre: "Fittyet hány a stílus, az ízlés és a kifejezésmód kérdéseiről szóló állításoknak, csakúgy, mint a kronológiabajnokok nevetséges, ostoba és enervált vesszőparipáinak. Olyan emberről ad példát, aki éppen azzal gazdagítja korát, hogy nem is az édesgyermeke, aki mindegyik nemzedékhez szól, bár nem tagja egyiknek sem. Ez az individuum magamentségének legfelső foka - azt üzeni, hogy az egyén megalkothatja az idő szintézisét akkor is, ha nem kötik meg a kezét az idő sztereotípiái" (Barabás András fordítása). Akinek ez nem elég meggyőző, az menjen el a Kocsis Zoltán által dirigált koncertre, ahol elhangzik Strauss egyik legszellemesebb műve, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei (Magyar Állami Operaház, november 27., 19.30). Aki pedig képtelen kimozdulni ágyából, tegye fel a lemezjátszóra A rózsalovag zárójelenetét - ha szeme száraz marad, akkor tényleg ne hallgassa többé Richard Strauss műveit.
Figyelmébe ajánljuk
Fiúk a barakkból
Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.
Szellemes
Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.
Lehetnénk jobban is
Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.
A fájdalomdíj
A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.
Magyarország borvirágos ábrázata: Nagy Feró a rendszer arcává vált
Így bomlik
Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.
„Ők nem láthatatlanok”
A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.
Polgár Csaba: „Van pénz, de ezzel inkább az ideológiát szolgálják ki, és nem a kultúrát”
Ha nem látom, nincs
Sok barátság, családi kapcsolat ment 2010 óta gajra politikai vitákon.
Mindenki eltűnt
Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.
„Ez az identitásom része”
Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

