csontzene - Strauss, aki nem volt hős

  • .
  • 2007. november 22.

Trafik

A tűszerűen szúrós esővel záró november zeneszerző hőse vitathatatlanul Richard Strauss (képünkön). Műveit szinte mindennap játsszák Budapesten, elsőként a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével; zongorán Alexander Toradze működik közre (november 23.
és 24, MűPa 19.45; illetve 25., Zeneakadémia, 15.30). És ezzel egyidejűleg november 24-én mutatják be az ifjúkori Élektrát az operaházban, melyet Kovalik Balázs rendez két világhírű szoprán fellépésével (Agnes Baltsa és Nadine Secunde) - utóbbi a fényképek tanúsága szerint oly könnyedén forgatja az Agamemnón lemészárlására szolgáló szekercét, mint más a lúdtollat. Mivel a dalműben szinte az összes Gozzi-helyzet előfordul, nem soroljuk fel őket.

Példátlanul hosszú életét - 1864-ben született Münchenben és 1949-ben halt meg nyaralójában, a várostól nem messze fekvő Garmisch-Partenkirchenben -, ellentétben ifjúkori szimfonikus költeménye címével (Heldenleben), Richardunk korántsem teperte le hősiesen; roppant korai sikerei után elégedetten zsebelhette be a rettentő honoráriumokat; és noha kiállt zsidó munkatársa, Stefan Zweig mellett, ez nem akadályozta meg abban, hogy 1936-ban eldirigálja Berlinben az olimpiai játékok tiszteletére szerzett himnuszát. Pénzéhes volt a végletekig, egy híres anekdota szerint amikor hazatért Drezdából egy főpróbáról, a fia megkérdezte: "Papa, és menynyit kaptál?" Mire az apa kitörő örömmel: "Most látom csak, mennyire igaz gyermekem vagy!" Mely kétségkívül a 35-ös Gozzi-helyzet, az "egymásra találás" paradigmatikus példája. A rózsalovag 1911-es premierje után minden értő híve szerint megváltozott, immár nem sorolták a modernisták táborába. Ezzel ellentétes véleményt képvisel Glenn Gould - persze akkor lennénk meglepve, ha másként lenne. Strauss hosszú életében és iszonyatos termékenységében ő egyfajta példát lát az idő hatalmát igába hajtó hősiességre: "Fittyet hány a stílus, az ízlés és a kifejezésmód kérdéseiről szóló állításoknak, csakúgy, mint a kronológiabajnokok nevetséges, ostoba és enervált vesszőparipáinak. Olyan emberről ad példát, aki éppen azzal gazdagítja korát, hogy nem is az édesgyermeke, aki mindegyik nemzedékhez szól, bár nem tagja egyiknek sem. Ez az individuum magamentségének legfelső foka - azt üzeni, hogy az egyén megalkothatja az idő szintézisét akkor is, ha nem kötik meg a kezét az idő sztereotípiái" (Barabás András fordítása). Akinek ez nem elég meggyőző, az menjen el a Kocsis Zoltán által dirigált koncertre, ahol elhangzik Strauss egyik legszellemesebb műve, a Till Eulenspiegel vidám csínyjei (Magyar Állami Operaház, november 27., 19.30). Aki pedig képtelen kimozdulni ágyából, tegye fel a lemezjátszóra A rózsalovag zárójelenetét - ha szeme száraz marad, akkor tényleg ne hallgassa többé Richard Strauss műveit.

Neked ajánljuk