csontzene - Száz éve született

  • .
  • 2008. május 8.

Trafik

Mármint az amerikai zeneszerző, Elliott Carter, de - és most olvasóink meg fognak lepődni - még mindig él, sőt, az interneten talált adatok szerint tavaly, azaz kilencvenkilenc éves korában három művet is kiadott.

Mármint az amerikai zeneszerző, Elliott Carter (képünkön), de - és most olvasóink meg fognak lepődni - még mindig él, sőt, az interneten talált adatok szerint tavaly, azaz kilencvenkilenc éves korában három művet is kiadott. Ez aztán az életigenlés - mondaná Nietzsche. De mielőtt belebonyolódnánk a számokba, a Zenegyűlölő némileg megütődve számol be arról, hogy a múlt heti Szokolov-koncert után beült egy matematikussal a kocsmába, aki mintegy negyven másodperc alatt megoldotta az előző részben a Fizetőpincér által hárompercesre szabott, közepesen nehéznek vélt feladatot (igaz, más számokkal, de hát az elv a lényeg), bár segédeszközt is használt, mármint a mobiltelefonját, amelyen ellenőrizte, hogy az általa feltételezett két szám valóban prím. Ráadásul ikerprímek voltak az istenadták (olyan prímek, melyek közt 2 a különbség), de ebbe most ne merüljünk el részletesebben, pláne, hogy a Zenegyűlölő megtudta, létezik egy olyan sejtés is, miszerint az ikerprímek számossága ugyancsak végtelen, és ez olyan borzongással töltötte el, hogy erre rendelt még egy pohár bort, nem lévén más ürügye. És nem lehet kellemes érzés Carternek sem, hogyha igaz Nietzsche korántsem matematikai szigorúsággal megalapozott sejtése, miszerint minden ugyanúgy és örökké visszatér, akkor neki még végtelenszer le kell élnie ezt a száz évet, végtelenszer megírva többek közt Three Illusions című zenekari művét, melyet a Budapesti Fesztiválzenekar előadásában, Ludovic Morlot vezényletével élvezhetünk (Zeneakadémia, május 9-10., 19.45 illetve 11-én 15.30), már amennyiben bárki is képes élvezni az ilyesfajta idegrángató muzsikát. És az sem különösebben megnyugtató, hogy a műsorban elhangzó, kétes művészi értékű Schumann-Hegedűversenyt (a szólista a remek francia, Renaud Capucon lesz), melyet a szerző nem tartott méltónak a kiadásra, a megírás után jó pár évtizeddel a magyar származású, Londonban élő, Bartókkal is szonátázó hegedűművésznő, Arányi Jelly ösztönzésére jelentették meg 1937-ben, aki - lévén jól képzett asztaltáncoltató spiritiszta - állítólag magától a halott Schumanntól kapta erre az utasítást.

A hét amúgy sem szűkölködik a kedélyborzolásokban, mert a kiváló zeneszerző és karmester, Tihanyi László a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara élén 20. századi műsort ad (a Magyar Rádió 6-os stúdiója, május 14., 19.30), három magyarországi bemutatóval, melyek közt ott lesz Karlheinz Stockhausen Formel című darabja is. De ezt is túléljük valahogy, persze a legszívesebben főbe lőnénk magunkat, ha arra gondolunk, hogy a művet még végtelen sokszor kell majd meghallgatnunk az Időben.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.