Köztudott, hogy Thomas Mann Doktor Faustus című regényének zeneszerző főhőse halála előtt visszavonja a Kilencedik szimfóniát, mondván, a világban nem lehet Szépség, Jóság, mert a világ azt nem érdemli meg. Hogy mennyiben visszhangoznak ebben Thomas Mann akkori famulusának, a zenefilozófus Theodor W. Adornónak gondolatai, aki nem sokkal a regény megjelenése (1947) után írta a már-már hírhedt mondatot ("Auschwitz után barbár dolog verset írni), azt nem tudni, a Zenegyűlölő mindenesetre felveti ezt a tudomása szerint eddig még nem taglalt korrespondenciát. Annyi viszont bizonyos, hogy sokan (köztük például Igor Stravinsky) parentálták el a mára szinte kultikussá és a Karajan átigazításában EU-himnusszá vált művet, pontosabban abból legkivált csak a záró Örömódát. Mert a művészet történetének egyik legnagyobb és legsikeresebb projektje szerfölött ellentmondásos vállalkozás esztétikailag: az első két tétel totális modernsége, mi több, avantgardizmusa (jellemző, hogy az 1824-es bécsi bemutatón a zenekar le sem tudta játszani) mellé a harmadik tétel, ez a mintegy gigantikussá hangszerelt intim vonósnégyes járul, hogy aztán a negyedikben Beethoven egyesítse az oratórium, az operafinálé és a hangszeres variáció összes formai elemét, megteremtve ekként a zene történetének egyik legtébolyodottabb szörnyetegét. Hogy ez hogyan fog szólni szabadtéren, azt mindenki eldöntheti, aki kimerészkedik házi jégtáblái közül, és egy hűtőkocsit fogadva leautózik Martonvásárra, ahol július 28-án, 19.00 órakor Kocsis Zoltán a Nemzeti Filharmonikusok élén tesz kísérletet a voltaképpen megregulázhatatlan mű értelmezésére. Mindamellett kíméletesek lesznek, hiszen csak részben ismétlik meg az 1824. május 7-én tartott bemutató iszonyatos műsorát, akkor a Kilencedik mellé a Házavatás nyitány és a Missa Solemnis három részlete is társult, Kocsisék beérik csupán az előbbivel.
A hatalmas hangszörnyeteg interpretációtörténete külön óriási fejezet, melynek Richard Wagner az egyik főszereplője, aki 1846-ban Drezdában történelmi jelentőségű előadáson dirigálta a Kilencediket, még programot is írt hozzá, a Faustból vett idézetekkel alátámasztva. Hogy mindehhez többek közt egy háromszáz tagú (!) kórust használt, az már természetesnek mondható, ismerve megalomán hajlamait.
És Wagner lesz Beethoven mellett a másik főszereplője a csonthétnek, ugyanis július 26-án, 15.57-es kezdettel a Bartók rádióban elindul a bayreuthi élő közvetítések sorozata. Először a Tannhäuser, aztán péntektől a Ring. Ezekre úgynevezett Wagner-frizsiderrel készülünk (ha van Wagner-tuba, ez miért is ne lehetne?!), mely első renden tartalmaz 10-13 üveg sört, két-három palack jobb fehér bort, ugyanennyi rozét, ugyanennyi száraz pezsgőt (a mélyhűtőben két butélia vodka párállik), négy-öt sugarfree Red Bullt, húsz palack ásványvizet, pár kiló paradicsomot és paprikát, négy-öt remek citromot, lime-ot, kivit, egy nagyobb félbevágott görögdinnyét, másfél kiló vérnarancsot, hat-nyolc féle sajtot, hollandot, franciát, svájcit, netán dánt (magyarhoz még vészhelyzetben sem nyúlunk), többrendféle szardínia-, sprotni- és lazackonzervet, tőkehalmájat, húsból csak a legzsírtalanabb sonkát, lehetőleg prosciutto di Parma (dolce), esetleg roastbeefet, valamint 17 keménytojást. Dán vagy ír vaj, kizárólag rozskenyér. Mindez talán kitart a Siegfried második felvonásáig.
