étel, hordó - Alcasar

  • .
  • 2007. február 22.

Trafik

A Tűzoltó utca és a Tompa utca között elterülő Ferenc tér egy évtizede még olyan volt, ahová az ember sötétedés után csak akkor merészkedett, ha a dobermannját vitte sétálni.

A Tűzoltó utca és a Tompa utca között elterülő Ferenc tér egy évtizede még olyan volt, ahová az ember sötétedés után csak akkor merészkedett, ha a dobermannját vitte sétálni. Mára a tér a ferencvárosi rehabilitáció szimbólumává vált: fásítottak, füvesítettek, fradistákhoz méltón zöldben pompázik az autentikus nyilvános vécé, korhűek a zenepavilonok. Játszótere viszont modern, minden szabványnak megfelel, talán a teret ölelő új házak is - persze az ízlés más kategória.

Ennek ellenére kedvünkre "ékszerdobozozhatunk", ha erre visz utunk, hiszen egy megvalósult típusálom tárul elénk. Úgy véljük, holdvilágos éjszakán a legtöbb magyar polgármester ilyennek képzeli a középosztály felemelkedésének terepét, de csak a legábrándosabbak képesek arra, hogy egy ilyen helyre ne kisvendéglőt vagy kávéházat vizionáljanak. A Ferenc téren viszont hetedhét országra szóló francia étterem kelleti magát piros neonnal, hatalmas kirakatokkal. De ne gondoljunk ledér nőcskére, az Alcasar cseppet sem közönséges. Tudomásunk szerint egyedülálló a hazai kínálatban. Ezért különösen meglepő, hogy ezen a helyreállított, ám mégis kieső vidéken nyílt, egyértelmű ugyanis, hogy törzsvendégeket valószínűleg nem a környék lakóiból fognak toborozni.

Már érkezésünkkor igazolva érezhetjük magunkat, vasárnap késő délután az Alcasar olyan üres, mint egy vesztes politikus tekintete a választások éjszakáján. A berendezés viszont inkább "diplomatikusnak" mondható. Nem lehet egy rossz szavunk az elegáns bútorok, a faburkolat, hatalmas tükrök láttán (legfeljebb, ha belenézünk), igaz, a neon vagy energiatakarékos világítás nem a legszerencsésebb, ha már dekorációként a kivilágított Eiffel-toronyról készült posztert helyezték el. Mindez lényegtelen a tökéletes terítékhez és a kifogástalanul dolgozó felszolgálókhoz képest, az étlapon pedig kevés, de annál izgalmasabb fogásról olvashatunk. Előlegként fűszervajas kenyeret kapunk - nem különösebben emlékezetes, ellenben a csőben sült kecskesajt madársalátával (890 Ft) már igazi ínyencfalat. Szakértőnk megerősíti, hogy a sajt eredeti francia. A nevére ugyan nem emlékszik, de - mint mondja - ő is ilyet szokott vásárolni az egyik bevásárlóközpontban. De a garnélás csirkesteak (3260 Ft) elfogyasztásakor már nem szólal meg, csak a szeme csillog a látványtól, a pikáns falatoktól a foga jár - ha lehet ilyet mondani - ünnepi táncot. Az epres, édesköményes baconba tekert gyöngytyúkmellel (3380 Ft) csak fokozható a hangulat. Olyan varázslatos ízkombináció, ami már az ünnep éjszakáját, a buja beteljesülést juttatja eszünkbe. A vajbabos grillezett nyúl (1980 Ft) ehhez képest könnyű, bár nem ennyire könnyed kaland, de ismerve a hazai nyúlkészítési és -fogyasztási szokásokat, igazi remekmű. Ugyanezt mondhatjuk a desszertnek rendelt rebarbarás mákos túrógombócról (980 Ft), az ananászfagylaltos sült almáról (990 Ft), az édes csúcsra mégis a nápolyis (!) tejberizzsel (480 Ft) juthatunk el, ami épp attól rafinált, hogy pofonegyszerű. Erős a gyanúnk: ez lehet a francia konyha titka is, csak épp nem merik bevallani.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.