Persze lehet, hogy csak mi vagyunk időzavarban. Ám akkor is: az elnevezés, a cégtábla, no meg a mázolt barna, magyaros hangulat, ami a tágas, mégis szorongást keltő szuterén-ben fogad, a nyolcvanas évek rántott májas/sertésbordás/gombafejes olajmezőit idézi, a gasztronómiai dackorszakot, amikor még ilyen-olyan vendéglátó-ipari vállalatok uralták a terepet, a kedves vendég pedig élvezetek helyett inkább bosszankodni járt étterembe. "Főúr, légy van a levesben." "Ha látná, menynyi van a konyhában!"
Félre ne értsék, a régi idők felemlegetése nem azt jelenti, hogy a Favorit higiéniáján kifogásolnivaló lenne, csak hát ezek a díszletek! Tulajdonképpen cseppet sem csodálkozunk, hogy hétköznap délután a mellényes felszolgálón kívül senkit nem látunk az egyébként 170 férőhelyes vendéglőben. Vélhetően máskor sem szedik szét a házat, minden jel arra utal, hogy a Favorit csoportétkeztetéssel biztosítja magának a túléléshez szükséges hátteret. Valójában az is meglepetés, hogy egyáltalán létezik étlap, az viszont kissé gyanús, hogy a választék több a soknál. Meglepetést persze nem okoz, és bár olyan ritkaságok is fellelhetők, mint a csiga, a pacal vagy az őzpörkölt, ezeket csupán kivételt erősítő bójáknak látjuk a magyaros tengeren.
Tárkonyos borjúragulevessel (540 Ft) bontunk vitorlát, és bár a csészényi tartalom aromája és a sűrűsége kifogástalan, a húsról nem mondhatjuk ugyanezt: túlzottan szétfőtt, ízére sem szívesen emlékezünk. A sok-sok hagyományos között igazi különlegességnek a filet mignon (2900 Ft) - baconbe csomagolt, juhtúróval töltött bélszín - számít, biztosan az is, kár, hogy a húst túlságosan száraznak, olykor rágósnak érezzük. Emiatt akkora árnyék borul tányérunkra, hogy azt a kiváló töltelék és rendesen elkészített rizs/ sült krumpli vegyes köret sem tudja kivilágosítani.
Mivel nincs jobb ötletünk, a lángosan felszolgált Gundel-palacsinta (600 Ft) fénye mellett próbáljuk vigasztalni magunkat ezen a szomorú szerdán.
