Erre a legszebb példát a szálloda sörözője, a Fiáker szolgáltatja, ahol a hetvenes évek űrkorszaki metálja keveredik a kapucínergőzös nosztalgiával. A teret uraló sötétbarna bárpult felett aranyló gázvezetékbe (?) ültetett színes izzók, ám a steppelt bőrüléses bokszok valóban fiákereket formáznak. Igaz, a kereket kispórolták, ami logikus, hiszen hová is mehetnénk a kirakaton keresztül - tán a buszsávba? -, viszont nagyon hülyén néz ki.
Szerencsére az ételválaszték már nem ennyire abszurd: kevés, de jól hangzó fogások, az árfekvés pedig kifejezetten alacsonynak mondható - legalábbis egy négycsillagos hotel átlagában számolva. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a felszolgáló valóban szakmáját értő, régi vágású úriembernek mutatkozik, egyre kevésbé érezzük zavarónak a környezet. A welcome-falat azonban zavarba ejt. Mert ugye az ilyesminek minden esetben gesztusértéke van, ám mivel itt a "köszöntés" egy kosár kenyeret meg egy kocka vajat jelent, nem tudunk szabadulni a rosszindulatú feltételezéstől, hogy a reggeli svédasztal újrahasznosításának vagyunk epizodistái.
De a cukorborsókrém-leves (500 Ft) - akár a slágerben - elkergeti a felhőt a házunkról. A modern vonalvezetésű csésze mellé kis tálban kapjuk meg a belevalókat, a sárgarépát, a brokkolit meg a főtt jércehúst - amit minden bizonnyal a vegetáriánus versenyzők értékelnek a leginkább. De abban már valószínűleg mindenki egyetért, hogy a Fiáker habos, könnyű és édes borsókrémje a hazai gyakorlattól eltérően valóban különlegesség - ilyen ízekért máskor Bécsig kellene szaladnunk.
Ám ezzel nincs vége a csodának. A spárgás, almás ágyra vetett pestós, vörös tonhalfilé párolt zöldségekkel (3000 Ft) egy autentikus steakhouse kínálatában ugyanúgy nem vallana szégyent, mint ahogy egy tengerparti halásztanyán, pedig nyakunk rá, hogy a halat nem hajnalban fogták ki a Dunából. Nagy-nagy elégedettségünkben úgy döntünk, hogy a végén a mákos palacsintametéltet (800 Ft) is megkóstoljuk, bár sejtésünk szerint ez nem lehet más, mint sima mákos tészta. Persze tudhattuk volna, hogy mivel ez a nap amúgy is a meglepetéseké, inkább egy káprázatos kompozícióval lepnek meg. Igaz, hogy sem a palacsintára, sem a metéltre nem hasonlít, viszont legalább akkora élvezetet okoz, mint az előbbi kettő. A lehető legjobban elkészítve.
