étel, hordó - LUIGI

  • .
  • 2007. március 8.

Trafik

Kevés ellenszenvesebb átalakulás történt Budapesten, mint a Nagymező utcáé. Úgy véljük, a "Pesti Broadway" láttán, ami igazából egy díszburkolatos Potemkin-falu, csak az amatőr operetthuszárok és a galambszürke kultúrmenedzserek csettinthetnek elégedetten.

Kevés ellenszenvesebb átalakulás történt Budapesten, mint a Nagymező utcáé. Úgy véljük, a "Pesti Broadway" láttán, ami igazából egy díszburkolatos Potemkin-falu, csak az amatőr operetthuszárok és a galambszürke kultúrmenedzserek csettinthetnek elégedetten. Ennek ellenére a környékbeli vendéglátóhelyekben nem csalódtunk, kellemes élmények vártak ránk, európai színvonalú kisvendéglők, messze a hazai átlag fölött.

Valami hasonlóra számítottunk a Zichy Jenő utca sarkán álló Luigiban is. Egy "Serie A" itáliai kisvendéglő körvonalazódott előttünk, még az elnevezéssel sem volt bajunk, hiszen az óvodában megtanították, hogy egy olasz étteremnek rossz vagy még rosszabb nevet illik adni. A Luigi valahol félúton van a Nátrium-Enzo és a Mamma Kóma között.

De megint félreérthettünk valamit. A legnagyobb meglepetésünkre senki nem üvölti torkaszakadtából az O Sole Miót, ráadásul a leharcolt cégtábla a pizza mellett magyaros ételkülönlegességeket hirdet. Az étterem a pincében van, nyakunk rá, hogy valaha fröccsöntő műhely volt. Lefelé menet szinte az orrunkba csap a jellegzetes folyadék illata, ami péti só, melasz, rézgálic és metil-alkohol felhasználásával készült, és amit sokan előszeretettel termelői bornak neveznek. De mivel a lépcső korlátjához senki sem kötött háromlábú ebet, odabentről pedig evőeszközök moraja hallik, megnyugszunk: mégis helyben vagyunk.

Luigi birodalma meglehetősen hányaveti benyomást kelt. A falra akasztott ilyen-olyan napraforgós képek a Jókai téri karácsonyi zsibvásár kínálatát idézik, a fából készült bokszok láttán viszont megint csak régi borozói emlékek jönnek elő. A teret azonban egy nagyméretű FÉG gázkonvektor uralja, amiről túlzás lenne azt állítani, hogy barátságosan duruzsol, ám a hosszú várakozásban mégiscsak dúdolni kezdjük: "milyen szép az őrlángja!"

Ne gondolja senki, hogy lustaság, felszínesség áll mellőzésünk hátterében. Csupán egy felszolgáló hölgy teljesít szolgálatot, de a két helyiségben akkora telt ház van ebédidőben, mint a szomszédos Mikroszkóp Színpadon a nyolcvanas évek elején. A közönség többnyire nyugdíjasokból áll, akiket láthatóan a napi menü (790 Ft) vonzott ide. Minket inkább a kíváncsiság. Sajnos, a parmezánkrémleves (390 Ft) annyira sós, hogy a végén tengeri fuldoklókként tekintünk a "jegyesekre", akik valószínűleg sokkal jobb üzletet csináltak holmi csontleves-daragaluskával. Szerencsénkre a folytatás nem ennyire rémes. A Luigi nevű pizza (920 Ft) olyan zsúfolt a sonkától, sajttól, gombától, főtt tojástól, akár az étterem, a ropogós tészta külön dicséretet érdemel. A milánói pennével (950 Ft) ugyanez a helyzet, csak itt a tészta éppenséggel lágy és szinte dallamos, a paradicsomszósz viszont majdnem annyira emlékezetes, mint egy római vakáció. A csattanó mégis a végére marad: a magyaros vonalat erősítő átlagos szűzpecsenyét (1490 Ft), ami leginkább egy jókora brassóira emlékeztet, Felliniről nevezték el, de sejtelmünk sincs, hogy miért. Ígérjük, legközelebb nem hagyjuk ki "Di Caprio karajtornyát", hátha a székely káposztát hívják így a Luigiban.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.