tévésmaci - Üvölt az oroszlán: a dicsőségről már lekéstünk...

  • .
  • 2007. március 8.

Trafik

Fábri Zoltán úgyszólván pályája delén, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Hannibál tanár úr, a Körhinta, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban vagy éppenséggel a Húsz óra érkezett el ehhez a magyarországi filmgyártásban akkor sem (és ma sem) gyakori, amerikai koprodukcióban megvalósuló Molnár Ferenc-adaptációhoz.

Fábri Zoltán úgyszólván pályája delén, olyan filmekkel a háta mögött, mint a Hannibál tanár úr, a Körhinta, az Édes Anna, a Két félidő a pokolban vagy éppenséggel a Húsz óra érkezett el ehhez a magyarországi filmgyártásban akkor sem (és ma sem) gyakori, amerikai koprodukcióban megvalósuló Molnár Ferenc-adaptációhoz. A magyar irodalom e kétségkívül legismertebbek, legnépszerűbbek közé tartozó művének vászonraviteléhez elsősorban nagy bátorságra volt szükség, illetve elengedhetetlen módon legalább arra az alkotói hitelre, melyet Fábri épp a felsorolt munkáival gyűjtött. És az eredmény mégis kétséges volt. Molnár és a művéhez kapcsolódó befogadói empátia ugyanis nagyon magasra helyezte a lécet. Nagyon visszafogottan szólunk, ha leszögezzük: Fábri munkája magasan megfelelt ezen kihívásoknak. Már a bemutatása idején is érzékelhető volt, s mára az eltelt idő végérvényessé tette: csak az eredetivel mérhető remekmű született. Mely siker leginkább annak a rendíthetetlen művészi alázatnak tudható be, ami Fábri (és csak a legnagyobbak) sajátja volt - írta szerencséjére valahol máshol a helybéli lágyszívű kritikus, ahelyett, hogy öklének buzogányával tessékelte volna az egyetemes kultúrtörténetbe az olyan darabokat, mint a Húsz óra, melyben a bauereket még csak bauernek hívták, és nem Jack Bauernek, mint négy órával később, hogy a Kétféle idő a pokolban című sporttárgyú felszólamlást már ne is feszegessük.

Pénteken (9-én) korán kelünk, hogy kilenckor a miheztartás végett megnézhessük az m2-n az Eltolt határok - kitoloncolt népek című leiratot. Este hál' istennek nem tudjuk végignézni az m1-en éjfél előtt tíz perccel kezdődő helyes kis argentin marhaságot, A kilenc királynőt, mert a tv2-n egy előtt öt perccel kezdődik a Psycho (nem a rossz remake, hanem a remek).

Szombaton leutánzom a leguánom (ha arra jár, mindig leköpi a tévét). Ebédre (Duna; 13.15) szembenézünk a szomorú igazsággal, miszerint Humphrey Bogart egyszerűen nézhetetlen, s a Casablanca egy véletlen baleset volt (A hosszú álom: szánalmasan röhejes vircsaft). S van ennél még rosszabb is! Este kilenckor a Filmmúzeumon Páncéloszászlóalj - anyám, a magántőke első fellépése a cseh(szlovák, 1991-ben járunk) filmgyártásban. Vít Olmer, kábé a világ legrosszabb filmrendezője, az amúgy érdemdús Josef Skvorecky` Tankovy` prapor c. regényét vitte vászonra. Nos, a filmcím legalább tükörfordítás, mert ha belegondolok, hogy a könyv magyarul Pléhkatonák címmel jelent meg, hát, menten kijövök a gálámból. Ha mindehhez még hozzácsapjuk estére (tíz tízkor az m1-ről) a Nagyítást, nem marad más, mint ami David Hemmingsnek - folyadéktól futkosó lila egerek a könyvespolc és a radiátor között.

Vasárnap az igyekvő, ám visszafogottan gondolatgazdag Moszkva tér (m1; 21.35), a valaha nagyon várt és okkal nagyot perecelt Pillangó (m2; 20.00), a mindig késve érkező Taxisofőr (m2; 22.55) és a napokban nagyon várt és nagyot perecelt Manderley (Duna; 22.00) - szoszo. De ez mind semmi, este tíz előtt öt perccel a Filmmúzeum előszedi Arkagyíj Rajkin műsorát! A pofám leszakad, de tényleg. Válámi ván, de nem az igazi... Én meg egyenes adásban megcsókolnám a KGB seggét, ja.

Hétfőn lesz azért ennél vidámabb világ is; szerintem például 1977 volt a Föld történetének legsötétebb éve. Elég, ha annyit mondok, hogy Bo Derek számított jó nőnek (A gyilkos bálna;tv2; 1.50).

Kedden nehogy már jobbra forduljon a sorsunk: Murphy háborúja, nyilván az afeletti kárörömből, hogy Peter O'Toole az idén sem kapott Oscart (tv2; 13.25).

Szerdán folytatódik szisztematikus üldöztetésünk (tv2; 13.45): Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk! (1973). Egy csinoska mellékszerepben azzal az Ian Ogilvyval, aki anno Roger Moore-tól átvette az Angyal szerepét.

Csütörtökön végre kitör március tizenötödike, s mehetünk isten hírivel... A szokásos Szirmok, virágok... (tv2; 22.55) és majom a köszörűkövön. S akkor mindennek a csimborasszója! Fél öt előtt öt perccel (persze megint a tv2-n; hogy azok melyik turkálóban járhattak) az Az Ezüst-tó kincse, amivel gyerekkorunkban március 15-én próbált az egytévé otthon tartani minket, hogy ki ne menjünk a lánchídi csatára. Mondják, nem fél ötkor lesz a Fidesz-nagygyűlés?

Ha ön egy tévét vihetne magával egy másik bolygóra, akkor mit vinne? A helyes megfejtők kíméljenek, a rondákra bukok.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.