Persze semmi szükség cerberusra, a díszes kapuban fotocellás ajtó tárul, odabent pedig a fagyos, kihalt utca ellentételezéseként majdnem telt ház és barátságos, meleg színek. A hivalkodó bejárathoz képest kifejezetten jó hangulatú, ízlésesen berendezett terembe lépünk, a piros kendős felszolgálók itt már nem hétköznapi arcukat mutatják, hanem komolyan veszik a dolgukat. Gondjukba veszik kabátunkat, mosolyuk őszintének tűnik, hitelesebb taljánnak látszanak, mint a Dolly Roll fénykorában. (Nem beszélve az aranytorkú Erox Martiniról, aki nőnapi koncertjével riogat - szerencsére csak szórólapról.)
A választék teljesen homogén, semmi szabályt erősítő kivétel, paszták és antipaszták, tengeri gyümölcsök és pizzák a legváltozatosabb kiszerelésben. Nem csoda, hogy a legkevésbé itáliainak tűnő pestós nyári zöldségleves (890 Ft) mellett voksolunk, és milyen igazunk van. A körülbelül 25 másodperc alatt megérkező nagy tányérban ahogy egyre mélyebbre ásunk, úgy változik a képlet. Eleinte mintha frankfurti leves volna, később a hazai zöldségleves semleges ízét véljük felfedezni, és csak a végén, midőn kihalásszuk az Arany-tó kincsét, a kisméretű paradicsomot, akkor tűnik olaszosnak a dolog. Addig mintha a pesto is csak bujkált volna. A parajos, gorgonzolás gnocchi (1790 Ft) viszont formára és keménységre is olyan, mint a túlméretezett ceruzára szerelt radír. Ráadásul valahogy nem áll össze a spenóttal, az öntettel, a sajtot nem érezni, így hát leginkább a prézlit meg a baracklekvárt hiányoljuk, hiszen annyira nudliszerű az egész. A pizzára (1790 Ft) viszont nem mondhatunk semmi rosszat, épp ellenkezőleg. Tökéletes, ropogós tészta, a rávalók a frissesség élményét adják. Pedig nem vennénk rá mérget, hogy az articsókát reggel aratták, alighogy a halászok megérkeztek a friss tonnal. Minden jó, ha egyszer véget ér: a profiterollal (990 Ft) a helyükre kerülnek a dolgok, az eszpresszó (390 Ft) pedig akkorát üt, hogy legszívesebben feltörnénk az első utunkba eső Ferrarit.
