Ezért nem is csoda, hogy bár régóta szemezünk vele, valahogy mégsem akarózott belépni a Rózsadombnak nevezett étterem kapuján. Úgy véltük, legfeljebb a pincérek vannak minden hájjal megkenve, s az ételek csupán száraz kellékei a nagy lehúzásnak. A '70-80-as évek "magyaros" jellegtelenségét képzeltük ide, amikor a gulyáslevesben zsírszigetek strandolnak, a borjú bécsi öreg disznóból készül, a rántott máj pedig olyan ellentmondásos, mint a pingpongütő burkolata: kőkemény csillagszoft.
A bátorságpróbára sokáig készültünk, ám az étterembe lépve bizalmatlanságunk úgy párolgott el, mint a sűrű olajszag egy akácillatú kerthelyiségben. Ha csak egy szót használhatnánk, úgy mondanánk: pompás. Leginkább a '30-as évekre emlékeztető elegáns miliő, egyszerre arisztokratikus és családias, vagyis szó sincs arról, hogy a vendég kisebbségi komplexusa az egekbe szökne, ha ráköszön a pincér. Az asztali luxus szívmelengető: súlyos, egyedi tervezésű evőeszközök, damasztszalvéta, fedeles hamutartó. Valahogy mégis közvetlennek tűnik.
A felszolgálás példás, a tálalás láttán a fényképezőgépet is elővehetnénk. Az erdei gombakrémleves zellergombóccal (890 Ft) a belevalótól válik érdekessé: a sűrű, nem különösebben izgalmas krémben a macesz- és a grízgombóc közötti félutas töltelék a meglepetés. A spenótos-gorgonzolás gnocchi (1890 Ft) korrekt, a keménysége és az ízesítése is kifogástalan, de szerencsére sokszor láttunk már ilyet. Ellenben a Serrano sonkában sült szűzpecsenye (2890 Ft) igazán különleges: ilyen "tiszta hússal" már régen találkoztunk. Sajnos a köretként kapott szarvasgombás krumplipürét és a lilahagyma-lekvárt inkább "közönségesnek" mondanánk - ami persze nem azt jelenti, hogy ehetetlen, de jobban odafigyelhettek volna.
Gesztenyepürét (890 Ft) kérünk a végén, mondani sem kell, hogy egészen más van a tálon, mint a szokásos, cukrászdai gilisztásvödörben. Sűrű massza, kifogástalan tejszín, mentalevél, külön tálkán meggy. Hát ezt is megértük, Rózsadomb a szívünkbe zárta magát.
