Ezernyolcszázkilencvenben vagyunk, Újlipótvárosnak még hűlt helye, a mocsaras vidéket legfeljebb a társadalom peremére szorultak bódéi színezik. Ám pár év múlva világraszóló építkezés kezdődik a Lipót (ma Szent István) körúton és azon is túl. A bulvár díszévé kétségtelenül a Vígszínház válik, de a szomszédban sem állt sokáig üresen a telek, az itt épült házban 1911-ben nyílik meg az Elite mozi. Lelkesen látogatta az intézményt a környéken mindenki, még az is, akinek túl puccos volt a szomszéd színház - feltéve, hogy épp nem volt több hónapos nyári szünet vagy - gazdaságosságra hivatkozva - nem épp ugyanazt a régi filmet szedték elő újra a raktárból századszor is. A negyvenes években az Elite-ből Mesevár lett, amit a háború után Tanács mozivá államosítottak. Mesevárunk azóta sincs, persze odaillő filmünk se sok.
A Tanács az utánjátszó mozik tipikus példánya volt, ám egyszer csak kitalálták, legyen belőle "Tanács - Magyar Filmek Mozija". Ez a "felállás" a Hyppolittal meg a Meseautóval a rendszerváltásig húzta, hogy aztán a kilencvenes évek elején az Art mozihálózat Szindbádjának adja át a terepet.
Tavaly nyáron viszont már a legújabb kor gyermekei követték mérsékelt érdeklődéssel, ahogy ez a roló is végleg lehúzódott - volt, aki talán észre sem vette, hiszen két hónap alatt tulajdonosváltásostul, felújításostul meg is nyílt a nagy múltú ingatlan új bérlője, a KINO. "Balassa Péterrel és Mundruczó Kornéllal, a másik két tulajdonossal sokszor beszéltünk arról, hogyan fogja a mozizás túlélni a digitális forradalmat - emlékszik vissza Petrányi Viktória -, aztán egyszer csak észrevettük, hogy kiírtak egy pályázatot a Szindbád mozira. Úgy gondoltuk, megpróbáljuk a gyakorlatban kivitelezni, amiről annyit beszéltünk: nyitni egy olyan helyet, ahová nem csak mozizni jár az ember, ahol tematikusan öszszefügg film, színház, irodalom és képzőművészet."
Mindez elsőre - és egyelőre - kívülről még nem feltűnő, a KINO-t napközben alig valami különbözteti meg bármelyik másik művészmozitól: ilyenek a vécéajtókon lévő különös szimbólumok, no meg a kávézó kissé különc kínálata bodzás és gyömbéres limonádéval, búzasörrel és tortakülönlegességekkel. De az egyszerű fehér falak hamarosan odaadják magukat az Iparművészeti Egyetem hallgatóinak, akik video- és egyéb installációkkal teszik vélhetően izgalmasabbá őket. Az egyetemekkel való együttműködés nem ér itt véget: egyebek mellett izraeli diákrendezők egyetemi vizsgafilmjeinek bemutatóját tervezik a közeljövőben.
Hiába a színpad, a színházi előadásokat eddig csak a kávézóban tartották, és ezek a vendégprodukciók mindig telt házzal mentek; de a most próbáló Gólem Színház már kifejezetten a KINO-ba készíti előadását. "A közönség a legmerészebb álmainkat is felülmúlta: elképesztően nyitottak, sokkal fogékonyabbak mindenre, a gyerekprogramoktól kezdve a koncerteken át a felolvasásokig, mint remélni mertük" - mondja Ságodi Ildikó, a hely vezetője.
Csodáról azért nincs szó: az itt bemutatott, igen szűk rétegnek szóló független filmek miatt nem törik be a vetítő ajtaját a dupla telt ház miatt kint rekedt, tehetetlen dühükben tomboló nézők. "Ahhoz, hogy be tudjunk mutatni olyan filmeket vagy más produkciókat, amelyek szerintünk nagyon értékesek, de csak szűk közönséget vonzanak, mindenképpen szükségünk van állami támogatásra - magyarázza Petrányi Viktória. - Eddig, bár pengeélen táncolva, de kijöttünk nullára."
Persze akadnak olyanok is, akik még most is a Szindbádot keresik, és búsan érdeklődnek a kasszánál, nem érvényes-e vajon ide is a régi klubkártya. "Egy idősebb úr az előző mozi közönségéből viszont végigülte az egész Ulrich Seidl-retrospektívet - meséli lelkesen Ságodi Ildikó -, és pár napja újra itt láttam. Hatalmas eredmény, ha az ilyen nézőket is meg tudjuk tartani."
A KINO-ban abban bíznak, hogy a hely idővel eladja magát és a produkciókat is: hogy ha valakinek tetszett mondjuk a Libanoni keringő (az első film, amelyet a KINO-ban játszandó művek forgalmazására létrejött Szuez Film hozott Magyarországra), és tetszett egy itteni színházi előadás is, nagyjából be tudja majd lőni magában a hely arculatát, és legközelebb eljön akkor is, ha nem csalogatják lépten-nyomon kifinomult reklámkampánnyal. "Nem egy mozit szerettünk volna újraindítani - summáz Petrányi Viktória -, hanem egy olyan szellemi teret létrehozni, melynek saját közönsége, közössége van, és az emberek egy idő után azért jönnek be, mert tudják, hogy mire számíthatnak."
