Könyv: Egy megkésett alapmű (A. C. Bradley: Shakespeare tragikus jellemei)

szerző
Berki Judit
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

E kötet megjelenésekor (1904) száz év legfőbb kritikai és esztétikai irányvonalait összegezte, lezárt egy korszakot, és új kiindulópontokat adott a következő század kutatóinak. A probléma a magyar kiadással csak annyi, hogy cudarul megkésett.

E kötet megjelenésekor (1904) száz év legfőbb kritikai és esztétikai irányvonalait összegezte, lezárt egy korszakot, és új kiindulópontokat adott a következő század kutatóinak. A probléma a magyar kiadással csak annyi, hogy cudarul megkésett.Bradley tézise, hogy a shakespeare-i tragédia lényege a jellem és a jellemből fakadó cselekedet. A gondolat, miszerint Shakespeare valójában filozófus, aki a világban uralkodó erkölcsi rendet vizsgálja, alakjai pedig hús-vér emberek, először a romantikában jelentkezett. Bradley többek közt Goethe, Schlegel, Coleridge, Hazlitt, Lamb karakteranalízisét folytatta, azt vizsgálta, az egyes szereplők mit miért, milyen okból csináltak, és mit éreztek eközben. Ám a romantikusoknál jóval tárgyilagosabban közelítette meg a kérdést, megfosztotta a pátosztól, a "Hamlet én vagyok" stílusú szentimentális túlkapásoktól, és az egész gondolatmenetet akadémiai rangra emelte. Ugyanakkor elindította a század első felére jellemző, Freuddal és a pszichoanalízissel gazdagított irányzatot, ami a Shakespeare-hősöket ebből a szempontból vizsgálta. Ennek az elemzésnek legismertebb gyakorlati megvalósítása Laurence Olivier Hamlet-filmje, ahol a dán királyfi az Ödipusz-komplexus áldozataként jelenik meg.

Könyvét, hatalmas népszerűsége ellenére, megjelenése pillanatától támadták, mert miként a bevezetőben leszögezte, a tragédiákat csakis a jellem és a cselekmény szempontjából szemlélte. Vádolták azzal, hogy a szereplőket élő embereknek tekintette, hogy eltorzította a tragédia fogalmát, hogy megfeledkezett a színházról, a költészetről. A végső csapást Bradleyre és a drámák pszichologizáló megközelítésére L. C. Knights mérte a harmincas években, Hány gyereke volt Lady Macbethnek? című esszéjével. Való igaz, Bradleyt olykor elragadta a képzelet, és eljátszott a gondolattal, mit tett volna Hamlet, ha ő lett volna Othello. Néha pedig, a közel 150 oldalt kitevő jegyzetekben, előfordult, hogy túlzásokba esett, és olyan, a dráma terén és idején kívül eső kérdéseket is felvetett, mint például: "Hol tartózkodott Hamlet apja halálakor?" Ám a jegyzetek egyéb filológiai kérdésekkel is foglalkoznak, a problémás szöveghelyekkel, utólagos betoldásokkal, Shakespeare forrásaival. A bírálatok ellenére, ha bárki kinyit egy huszadik század végi kritikai antológiát, látni fogja, Bradley még mindig kikerülhetetlen.

A munka elsősorban nem a nézőknek, hanem a Shakespeare-drámák olvasóinak szól. Tíz előadást tartalmaz, kettő általánosságban vizsgálja azokat a drámákat, amelyek az első fólióban tragédiaként szerepeltek. Azután Bradley szűkíti a kört, és csak a négy "nagy tragédiára" (Hamlet, Lear király, Othello, Macbeth) összpontosít. A Romeo és Júlia mint fiatalkori mű esik ki a rostán, a római tragédiák és a III. Richárd pedig azért, mert ebben Shakespeare tollát túlságosan megkötötték a források.

Az első két fejezet a Shakes-

peare-tragédia lényegét és szerkezetét elemzi. Lehet, hogy gondolatmenete kissé didaktikusnak tűnik, mindenesetre pontos, egyértelmű és használható. Kifejti: a tragédia olyan történet, amelyben emberi cselekedetek rendkívül szerencsétlen láncolata egy magas rangú ember halálához vezet, és ez egész környezetére kihat. Bradley szerint a cselekvés egyenlő a konfliktussal két ember, két eszme vagy a köréjük szerveződő pártok között. Vannak olyan tragédiák, ahol a pártok olyan egyértelműen elkülöníthetők egymástól, mint a Montague-k és a Capuletek, de vannak nehezen besorolható szereplők is, mint Ophelia vagy Desdemona. Az érettebb drámákban a konfliktus egy másik síkon is folyik: a tragikus hős magányos küzdelmet folytat az életét feldúló rögeszme ellen.

Az általános bevezetés után Bradley az első két fejezet téziseit vizsgálja részletesen a négy tragédián. Aprólékosan elemzi többek közt a drámai szituációt, a konfliktusokat, a szereplők egymás közti viszonyait, motivációjukat, ki hány sort nem tölt a színpadon, akkor hol van, és mit csinál. Stílusa professzoros, néha szinte prédikátori, ám könnyen érthető, mindent több szempontból elemez, kulcsszavai: "induljunk ki abból, vizsgáljuk meg, vegyük figyelembe". Bradley nagy érdeme az volt, hogy Shakespeare-t elmozdította a romantika túlzásokból és pátoszból emelt piedesztáljáról, melyet nálunk például Petőfi alapozott meg. A sokat bírált "Shakespeare-hősök mint hús-vér emberek" közelítésével a drámákat közelebb hozta az olvasókhoz, és tette mindezt a Lamb testvérek "Jó éjszakát, gyerekek" stílusú értelmezéseinél jóval magasabb fokon.

Berki Judit

Gond-Cura Alapítvány-Palatinus Kiadó, Budapest, 2001, 626 oldal

szerző
Berki Judit
publikálva
2002/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kultúra

még több Kultúra...