Trafik
chili & vanilia - Édes, édes, bár burgonya
Ha bármilyen zöldséget felszeletelünk, puhára főzünk és úgy ahogy van, pépesítjük, abból finom püré vagy krémleves lesz, amelyet a kiskorú közönség nagy valószínűséggel lelkesen belapátol. Ahhoz azonban, hogy kifinomultabb fogás szülessen, ami már egy ínyenc ízlelőbimbóit is megdobogtatja, hozzá kell adnunk ezt-azt.
tévésmaci - Farkast emlegetünk az elején
Kedves hallgatóink, ezen a héten utazási oldalról közelítünk a ránk mért tárgy felé. Mint azt a szomszédos oldalakról tudjuk, például Goethe is nagyon szeretett utazni, ezért rokonairól és üzletfeleiről, illetve főtitkáráról utazási irodákat, nagyáruházakat és egyéb fontos létesítményeket neveztek el világszerte.
csontzene - Goethe és a csodagyerek
A tavaly nálunk járt Vagyim Repin után egy újabb Vagyim nevű csodahegedűs, mégpedig Gluzman lép pódiumra, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekar kíséretével eljátssza Beethoven Hegedűversenyét (MűPa, október 12-én). Szünet után az ifjú Mendelssohn nagyszerű műve, az Oktett hangzik el.
kertész lesek - BA BAR LOUNGE
Csikágó szívébe zárkózunk, pedig csak a Munkás utca szalad a Huszáron át. Mielőtt azt hinnénk, hogy ilyenkor az októberi forradalom minimális követelmény, beérjük egy zseniális közterületi húzással.
chili & vanilia - A birsalmasajt reneszánsza
Megmagyarázhatatlan okokból sokáig abban a tévhitben éltem, hogy a birsalmasajt jellegzetesen magyar csemege. Csípős őszi reggeleket, hűs falusi kamrákat és piacok mellékutcáiban toporgó, kendős kofák kosarában rejlő titkokat juttatott eszembe.
tévésmaci - A könyvmoly beszól
Ez a hét is születésnappal indul, pénteken (5-én) Szabó Magda Kossuth-díjas írónő kereken kilencven, portréfilm az m1-en 22.45-kor, vagy ha szeretnének az ünnepelttől egy kis filmtörténeti leckét, olvassák el az Anna Karenina - hepienddel című írását, megtalálják a világhálón is. Oké, az Anna Kareninát nem kell most elolvasni, csokorba kötöttem viszont három szerelmes filmet, tessék választani: Lolita, Lila akác vagy Lulu?
Pénteken 22.55-kor megy Kubrick Lolitája a TCM-en 1962-ből, a műsorújság szerint romantikus dráma, hát nem tudom...
csontzene - Goethe benyújtja a Szépléleknek a számlát
Az elmúlt két héten a múzsák dús asztalát csontig leszopogattuk; zenetermeinkben vigasztalan árvaság fogad, legfeljebb némely hárfaest (például Varvara Ivanovnáé a gödöllői kastélyban, ahol egyébként egy egész fesztivált rendeznek eme gigászian unalmas hangszer tiszteletére) kelthet izgalmat a bensőségben, de ezeket A szellem fenomenológiája kétszáz éves megjelenése alkalmából meghagyjuk a hegeli szépléleknek, ki nem képes külsővé tenni magát, ezért eloszlik mint alaktalan pára, vagy - és ezt már a Zenegyűlölő teszi hozzá - mint egy arpeggione futam a szélhárfán. De mindenképpen kiemelendő egy hangverseny (Zeneakadémia, október 5.
étel, hordó - BAROSS TERASZ
A resti intézménye ma már nosztalgikus sóhajtozás: igazi étteremről csak kivételes esetben beszélhetünk. Mondhatnánk, hogy mindez csupán a vasúti szolgáltatás tükre, de higgyék el, annál is rosszabb.
chili & vanilia - A halmozottan hátrányos helyzetű zöldségek királya
Ha a zöldségek élnének lelki életet, a zellert bizonyára egy jó kiadós pszichoterápiás kezelés illetné. A méltatlanul mellőzött zöldségek klubjának állandó tagja valószínűleg csak igen komoly küzdelmek árán vagy jól fizetett sztár-marketinges segítségével tudna ebből kilépni.
tévésmaci - A leguán leghosszabb éjszakája
Születésnappal kezdjük, 100 éve, 1907. szeptember 26-án született Radványi Géza.
csontzene - A 24. drámai helyzet
Korábban felidéztük ama híres beszélgetést, amelyben Goethe kifejtette hű famulusának, Eckermann-nak (képünkön) - akit folyvást teli tüdőből gyaláznak a szemellenzős irodalmárok, elfelejtvén, hogy Johann Peter személyében mégis az interjúregény műfajának megteremtőjét tisztelhetnék -, hogy Carlo Gozzi, a 18. századi nagy velencei drámaíró úgy vélte, mindössze 36 drámai helyzet létezik; Schiller kevesellte e számot, de a kaján Goethe szerint ő maga még eddig sem tudott eljutni.