rés a présen - "Álmaimban franciául beszélek"- Vedres Ági fotós

  • .
  • 2010. augusztus 12.

Trafik

rés a présen: Augusztus 29-ig látható a "Hé, fiúk!" kiállításod a Mai Manóban. Hogyan szerveződött? Vedres Ági: 2007-ben volt az első nagyobb kiállításom, de nem hagyományosan, galériában, hanem "az arany disznó évében" egy kínai gyorsétteremben.
"Az Arany Disznók orrukkal már a csengőt nyomják" címmel. Ez a hetedik önálló kiállításom. Tavaly a "Minden, ami nem város" címmel országos fotópályázatot hirdetett a Fotófalu Alapítvány, amelynek a fődíjasa lettem, és önálló kiállítási, bemutatkozási lehetőséget kaptam a Mai Manó Galériában.

rap: A kiállítás témája kissé eltér a szokványostól. Mi motivált?

VÁ: A 2010-ben Magyarországon tudatosan, tudattalanul élő, létező, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyámasszony katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hip-hopper és rapper, függő és tiszta, csajozós, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúkat akartam bemutatni. Az utcán, villamoson, metrón, az éjszakai életben találtam meg a karaktereket, akik hatással voltak rám.

rap: Van a puszta ábrázoláson túli, tágabban értelmezhető kontextusa is e műveknek?

VÁ: A fotónak ereje van, nemcsak lenyomatot képez, de valami idő ott marad a fotópapíron, valamiféle "időprés". A képek alá/hozzá/mellé rövid történeteket írtam azokról a helyzetekről és érzésekről, amelyek a képpel párhuzamosan keletkeztek. A "fiúk" egyetértettek azzal, amit láttak, ahogyan a képeken szerepeltek, és a szövegekkel is. Kaptam egy e-mailt egy lánytól a kiállításmegnyitó után, aki azt írta: "Megláttam a férfiakban a szerethető, érzékeny, szakrális részt." A fotókkal tehát helyre is lehet hozni dolgokat.

rap: Tanultál fotózni?

VÁ: Tizenkét éves voltam, amikor az építészmérnök nagybátyámmal egy családi kirándulás után a fürdőszobában előhívtuk és le is nagyítottuk a negatívokat. Olyan misztikus volt az egész, mint mikor a Balatonon a lepkéket és szitakötőket nézegettem a befőttesüvegben, míg szabadon nem engedtem őket.

rap: Milyen témák érdekelnek még, vagy milyen technika?

VÁ: Az én realitásom az, ami a valóságot mutatja, a másik realitásom az a láthatatlan és nem is valóságos, ami inkább érezhető. A hagyományos eljárások és a ma már feledésbe ment technikák is érdekelnek. Gyűjtöm az analóg fényképezőgépeket. Lyukkamerával és polaroiddal is készítek képeket. Egyszerre három-négy gépet is betuszkolok a táskámba, elegánsan, egy nagy retikülbe.

rap: Következő megjelenés?

VÁ: Budapesten, a Gozsdu "E" Udvarban nyílt meg július 20-án a Kirakat kiállítás, ahol én is bemutatom szorosan a nyárhoz kapcsolódva a tengerparton készült fekete-fehér fotóimat, amelyeket egy régen használt technikával, lyukkamerával készítettem. Aztán majd biztosan Párizs. Mert az álmaimban franciául beszélek, és mindig tudtam, hogy egyszer Franciaországban fogom megmutatni a fotóimat az embereknek.

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.