rap: A kiállítás témája kissé eltér a szokványostól. Mi motivált?
VÁ: A 2010-ben Magyarországon tudatosan, tudattalanul élő, létező, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyámasszony katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hip-hopper és rapper, függő és tiszta, csajozós, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúkat akartam bemutatni. Az utcán, villamoson, metrón, az éjszakai életben találtam meg a karaktereket, akik hatással voltak rám.
rap: Van a puszta ábrázoláson túli, tágabban értelmezhető kontextusa is e műveknek?
VÁ: A fotónak ereje van, nemcsak lenyomatot képez, de valami idő ott marad a fotópapíron, valamiféle "időprés". A képek alá/hozzá/mellé rövid történeteket írtam azokról a helyzetekről és érzésekről, amelyek a képpel párhuzamosan keletkeztek. A "fiúk" egyetértettek azzal, amit láttak, ahogyan a képeken szerepeltek, és a szövegekkel is. Kaptam egy e-mailt egy lánytól a kiállításmegnyitó után, aki azt írta: "Megláttam a férfiakban a szerethető, érzékeny, szakrális részt." A fotókkal tehát helyre is lehet hozni dolgokat.
rap: Tanultál fotózni?
VÁ: Tizenkét éves voltam, amikor az építészmérnök nagybátyámmal egy családi kirándulás után a fürdőszobában előhívtuk és le is nagyítottuk a negatívokat. Olyan misztikus volt az egész, mint mikor a Balatonon a lepkéket és szitakötőket nézegettem a befőttesüvegben, míg szabadon nem engedtem őket.
rap: Milyen témák érdekelnek még, vagy milyen technika?
VÁ: Az én realitásom az, ami a valóságot mutatja, a másik realitásom az a láthatatlan és nem is valóságos, ami inkább érezhető. A hagyományos eljárások és a ma már feledésbe ment technikák is érdekelnek. Gyűjtöm az analóg fényképezőgépeket. Lyukkamerával és polaroiddal is készítek képeket. Egyszerre három-négy gépet is betuszkolok a táskámba, elegánsan, egy nagy retikülbe.
rap: Következő megjelenés?
VÁ: Budapesten, a Gozsdu "E" Udvarban nyílt meg július 20-án a Kirakat kiállítás, ahol én is bemutatom szorosan a nyárhoz kapcsolódva a tengerparton készült fekete-fehér fotóimat, amelyeket egy régen használt technikával, lyukkamerával készítettem. Aztán majd biztosan Párizs. Mert az álmaimban franciául beszélek, és mindig tudtam, hogy egyszer Franciaországban fogom megmutatni a fotóimat az embereknek.
