rés a présen - "Álmaimban franciául beszélek"- Vedres Ági fotós

  • .
  • 2010. augusztus 12.

Trafik

rés a présen: Augusztus 29-ig látható a "Hé, fiúk!" kiállításod a Mai Manóban. Hogyan szerveződött? Vedres Ági: 2007-ben volt az első nagyobb kiállításom, de nem hagyományosan, galériában, hanem "az arany disznó évében" egy kínai gyorsétteremben.
"Az Arany Disznók orrukkal már a csengőt nyomják" címmel. Ez a hetedik önálló kiállításom. Tavaly a "Minden, ami nem város" címmel országos fotópályázatot hirdetett a Fotófalu Alapítvány, amelynek a fődíjasa lettem, és önálló kiállítási, bemutatkozási lehetőséget kaptam a Mai Manó Galériában.

rap: A kiállítás témája kissé eltér a szokványostól. Mi motivált?

VÁ: A 2010-ben Magyarországon tudatosan, tudattalanul élő, létező, lézengő, komoly, vad vagy szelíd, macsó és feminin, élvhajhász és egyenes utat járó, hétpróbás és anyámasszony katonája, izmos és csontropi, tetovált és sima bőrű, hip-hopper és rapper, függő és tiszta, csajozós, könyvmoly és analfabéta, tehetős és lyukas zsebű, kreatív és ötlettelen fiúkat akartam bemutatni. Az utcán, villamoson, metrón, az éjszakai életben találtam meg a karaktereket, akik hatással voltak rám.

rap: Van a puszta ábrázoláson túli, tágabban értelmezhető kontextusa is e műveknek?

VÁ: A fotónak ereje van, nemcsak lenyomatot képez, de valami idő ott marad a fotópapíron, valamiféle "időprés". A képek alá/hozzá/mellé rövid történeteket írtam azokról a helyzetekről és érzésekről, amelyek a képpel párhuzamosan keletkeztek. A "fiúk" egyetértettek azzal, amit láttak, ahogyan a képeken szerepeltek, és a szövegekkel is. Kaptam egy e-mailt egy lánytól a kiállításmegnyitó után, aki azt írta: "Megláttam a férfiakban a szerethető, érzékeny, szakrális részt." A fotókkal tehát helyre is lehet hozni dolgokat.

rap: Tanultál fotózni?

VÁ: Tizenkét éves voltam, amikor az építészmérnök nagybátyámmal egy családi kirándulás után a fürdőszobában előhívtuk és le is nagyítottuk a negatívokat. Olyan misztikus volt az egész, mint mikor a Balatonon a lepkéket és szitakötőket nézegettem a befőttesüvegben, míg szabadon nem engedtem őket.

rap: Milyen témák érdekelnek még, vagy milyen technika?

VÁ: Az én realitásom az, ami a valóságot mutatja, a másik realitásom az a láthatatlan és nem is valóságos, ami inkább érezhető. A hagyományos eljárások és a ma már feledésbe ment technikák is érdekelnek. Gyűjtöm az analóg fényképezőgépeket. Lyukkamerával és polaroiddal is készítek képeket. Egyszerre három-négy gépet is betuszkolok a táskámba, elegánsan, egy nagy retikülbe.

rap: Következő megjelenés?

VÁ: Budapesten, a Gozsdu "E" Udvarban nyílt meg július 20-án a Kirakat kiállítás, ahol én is bemutatom szorosan a nyárhoz kapcsolódva a tengerparton készült fekete-fehér fotóimat, amelyeket egy régen használt technikával, lyukkamerával készítettem. Aztán majd biztosan Párizs. Mert az álmaimban franciául beszélek, és mindig tudtam, hogy egyszer Franciaországban fogom megmutatni a fotóimat az embereknek.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.