étel, hordó - VENDÉGLÕ A RÉGI HÍDHOZ

  • .
  • 2009. március 26.

Trafik

Ha lemegyünk a szegedi Tisza-partra, és arra számítunk, hogy a megtestesült romantika a folyóval tekereg, csúnya csalódás vár ránk. Hiába süt a nap, hiába fújdogál a két héttel ezelőttihez képest jóval enyhébb szél, a város bizonyos pontjain - többek között épp itt - hitvány építmények emlékeztetnek rá, hogy nem is olyan régen nem véletlenül nevezték Szegedet Pol Pot megye fővárosának.
Nem tudjuk, melyik Komócsin-fiókának jutott az eszébe, hogy a Belvárosi híd szomszédságába, az Oskola utcába nyolcemeletes társasházat álmodjon, de abban biztosak vagyunk, hogy ez a semleges terepen is borzalmasnak mondható épület keletkezésének idején - úgy 25 évvel ezelőtt - a kacsalábon forgó luxust testesítette meg. Nem csoda, hogy alsó szintjén exkluzív éttermet rendezett be a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat vagy valami hasonló sótlan elnevezésű cég - legalábbis a ház oldalára szegezett nagyméretű, ámde nem működő Égő arany neonfeliratból erre következtethetünk. (Hogy kicsit összekuszáljuk a szálakat, meg kell jegyeznünk, hogy a városban jelenleg máshol működik az Égő arany nevű hely.) A kevésbé olvasható, de legalább aktuális Vendéglő a régi hídhoz (VARH) cégérről viszont Juhász "Zenebutik" Előd jut az eszünkbe, mivel ő mondott olyanokat, hogy a "nosztalgia nem ismer határokat". Nem mintha nem láttunk volna még kockaházban halászcsárdát (pár hete az Öreg halászt Újpesten), azonban Szegeden nem számítottunk ekkora ellentmondásra.

Nincsenek illúzióink, de ahogy belépünk, minden addigi rossz érzésünk elpárolog. Mintha egy teljesen más építményben járnánk. Ritkán látunk "népi vonalon" ilyen hangulatosan, igényesen és ízlésesen berendezett helyiségeket, így még jobban fáj, hogy zenei aláfestésnek a hetvenes évek poptrash válogatását (netán a Sláger rádiót) hallgathatjuk egy leheletnyivel hangosabban a kelleténél. De mit tehetünk, fiatalok a felszolgálók, úgy látszik, rájuk Suzy Quatro vagy a Santo California zenekar is erősebben hat, mint valami halk, diszkrét háttérzene.

A VARH-ban kevésből válogathatunk, ám szinte minden fogás ismeretlen ismerőst jelöl. A választék egyértelműen magyaros, de a fantázia a szokásosnál sokkal nagyobb szerepet kapott. Amilyen merész összeállításnak tűnik leírva a tárkonyos disznóraguleves juhtúrós burgonyagombóccal (450 Ft/csésze), annyira pompás a kóstoló után. Kár, hogy a gombócok mintha utólag kerültek volna a csészébe: nemcsak elkülönülnek a tényleg kifogástalan levestől, de hidegebbek is. Viszont a halpaprikás túrós csuszával, ahogy szépapám készítette (1700 Ft) után szívesen megkérdeznénk a szakács ősét: "Hogy is volt ez annak idején?" A harcsát sikerült annyira megbolondítani valamilyen trükkös módszerrel, hogy az íze és az állaga teljesen eltér az átlagostól, pedig az sem rossz, ha rendesen megcsinálják. Ez viszont egyenesen fantasztikus, párját ritkító, költeménybe kívánkozó. Kár, hogy a csusza - mint a levesnél a gombóc - szeparálódott, tésztája sem túl meggyőző, bár hőmérsékletére nem lehet panaszunk. De ez legyen életünk legrosszabb élménye! Különben is, a szilvás lepény (400 Ft) szinte omlik a szájban, a lekvár házi jellegéhez sem férhet kétség. Desszertünket csupán azért nem lehet a Mindenkori Magyar Nagymama vasárnapi bravúrjának mondani, mert ő egészen biztosan nem tett volna mellé kivikarikát...

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.