étel, hordó - VENDÉGLÕ A RÉGI HÍDHOZ

  • .
  • 2009. március 26.

Trafik

Ha lemegyünk a szegedi Tisza-partra, és arra számítunk, hogy a megtestesült romantika a folyóval tekereg, csúnya csalódás vár ránk. Hiába süt a nap, hiába fújdogál a két héttel ezelőttihez képest jóval enyhébb szél, a város bizonyos pontjain - többek között épp itt - hitvány építmények emlékeztetnek rá, hogy nem is olyan régen nem véletlenül nevezték Szegedet Pol Pot megye fővárosának.
Nem tudjuk, melyik Komócsin-fiókának jutott az eszébe, hogy a Belvárosi híd szomszédságába, az Oskola utcába nyolcemeletes társasházat álmodjon, de abban biztosak vagyunk, hogy ez a semleges terepen is borzalmasnak mondható épület keletkezésének idején - úgy 25 évvel ezelőtt - a kacsalábon forgó luxust testesítette meg. Nem csoda, hogy alsó szintjén exkluzív éttermet rendezett be a Csongrád Megyei Vendéglátóipari Vállalat vagy valami hasonló sótlan elnevezésű cég - legalábbis a ház oldalára szegezett nagyméretű, ámde nem működő Égő arany neonfeliratból erre következtethetünk. (Hogy kicsit összekuszáljuk a szálakat, meg kell jegyeznünk, hogy a városban jelenleg máshol működik az Égő arany nevű hely.) A kevésbé olvasható, de legalább aktuális Vendéglő a régi hídhoz (VARH) cégérről viszont Juhász "Zenebutik" Előd jut az eszünkbe, mivel ő mondott olyanokat, hogy a "nosztalgia nem ismer határokat". Nem mintha nem láttunk volna még kockaházban halászcsárdát (pár hete az Öreg halászt Újpesten), azonban Szegeden nem számítottunk ekkora ellentmondásra.

Nincsenek illúzióink, de ahogy belépünk, minden addigi rossz érzésünk elpárolog. Mintha egy teljesen más építményben járnánk. Ritkán látunk "népi vonalon" ilyen hangulatosan, igényesen és ízlésesen berendezett helyiségeket, így még jobban fáj, hogy zenei aláfestésnek a hetvenes évek poptrash válogatását (netán a Sláger rádiót) hallgathatjuk egy leheletnyivel hangosabban a kelleténél. De mit tehetünk, fiatalok a felszolgálók, úgy látszik, rájuk Suzy Quatro vagy a Santo California zenekar is erősebben hat, mint valami halk, diszkrét háttérzene.

A VARH-ban kevésből válogathatunk, ám szinte minden fogás ismeretlen ismerőst jelöl. A választék egyértelműen magyaros, de a fantázia a szokásosnál sokkal nagyobb szerepet kapott. Amilyen merész összeállításnak tűnik leírva a tárkonyos disznóraguleves juhtúrós burgonyagombóccal (450 Ft/csésze), annyira pompás a kóstoló után. Kár, hogy a gombócok mintha utólag kerültek volna a csészébe: nemcsak elkülönülnek a tényleg kifogástalan levestől, de hidegebbek is. Viszont a halpaprikás túrós csuszával, ahogy szépapám készítette (1700 Ft) után szívesen megkérdeznénk a szakács ősét: "Hogy is volt ez annak idején?" A harcsát sikerült annyira megbolondítani valamilyen trükkös módszerrel, hogy az íze és az állaga teljesen eltér az átlagostól, pedig az sem rossz, ha rendesen megcsinálják. Ez viszont egyenesen fantasztikus, párját ritkító, költeménybe kívánkozó. Kár, hogy a csusza - mint a levesnél a gombóc - szeparálódott, tésztája sem túl meggyőző, bár hőmérsékletére nem lehet panaszunk. De ez legyen életünk legrosszabb élménye! Különben is, a szilvás lepény (400 Ft) szinte omlik a szájban, a lekvár házi jellegéhez sem férhet kétség. Desszertünket csupán azért nem lehet a Mindenkori Magyar Nagymama vasárnapi bravúrjának mondani, mert ő egészen biztosan nem tett volna mellé kivikarikát...

Neked ajánljuk

Kártyaszámolás

A film felér egy szerencsejáték-mesterkurzussal, amennyiben nemcsak egy black jack- vagy egy pókerparti lefolyásának logikáját mutatja be és érteti meg már-már tudományos alapossággal, de a nagy tétekben folyó és nagy közönséget vonzó bajnokságok álságos világába is hasonlóan leleplező attitűddel avat be. Viszont a film nem erről szól.

Prága romokban

Lehet szó bármilyen titokban kiszivárgó kódról, nemzetközi összeesküvésről vagy világot fenyegető veszélyről, ha a főhőst nem James Bondnak hívják, a büdzsé aligha érheti el a több száz millió dollárt. 

Halandó érzékiség

A galériák nyári kiállításai sokszor az úgynevezett „könnyed” témákra fókuszálnak – a fő sláger a növényvilág. Az idén három ilyen kiállítással is találkozhattunk, de mind különböző módon közelítette meg a tárgyát.

Bartóki billentés

  • Csabai Máté

Ha volna időgépem, biztos visszamennék, hogy halljam Bach orgonajátékát, Beethovent és Lisztet a zongoránál, na meg Bartók Bélát. Utóbbi – ha nem is élőben való – meghallgatásához elég egy egyszerűbb masina is: a nevezetes „barna lemezeken” ugyanis bárki megismerkedhet azzal, hogyan billentett a mester: az 1982-ben megjelent tizenhárom korongon Scarlattitól Beethovenen át Kodályig és persze a saját műveiig végigzongorázza a zenetörténet tetemes részét.

Hajókórház a járványszigetnél

Szőcs Petra csaknem tíz éve megjelent első verseskötetét annak szürreális, groteszk, fantasztikumba hajló stílusa tette emlékezetessé. A Kétvízközben bármi megtörténhetett, különösebbnél különösebb családtagok bukkantak föl, és a beszélő, ha úgy tartotta kedve, kiugrott a harmadik emeletről a szemetes­zsákkal. 

Kint is, bent is

Hogyan egyeztethető össze a szépség- és divatipar túlszexualizált világa a feminista, kapitalizmuskritikus megnyilvánulásokkal? Mennyiben mutathat fel hiteles elbeszélői pozíciókat annak a szerzőnek az első kötete, akinek írói tevékenysége eddig legfeljebb Instagram-posztokban nyilvánult meg? 

Palackposta a porból

Izgalmasan telt a múlt hét: a magyar közélet jobbára az ország miniszterelnökének nagy pillanatával volt elfoglalva. E nagy pillanat pedig Dallas egén ragyogott fel, amikor is Orbán beszédet mondhatott a republikánosok idei nagy összeröffenésén. Fél Amerika hegyezte a fülét, hogy mit akarhat ez a furcsa idegen! A Hungarian cowboy! Vagy nem hegyezte, mármint nem a fél Amerika hegyezte, csak néhány ebédidőben arra lófráló bámész alak, akinek tényleg nem volt dolga.

Caligula lova

Lázár János miniszter korábbi sofőrje, a vasárnap megválasztott mártélyi polgármester, Ambrus István dolgozni is akar. „El kell kezdeni dolgozni. Van mit csinálni Mártélyon” – idézte az időközi választás győztesét a Promenad24 nevű kormánypárti híroldal.

A didergő király

A létező orbánizmusban embernek, állatnak sem egyszerű az élete, de most a fák is rá fognak baszni. Meg mindenki más. Mondjuk fának sosem volt jó lenni a hazában, de most, hogy Orbán Viktor pánikba esett a fenyegető energiakrízis miatt, vagy legalábbis úgy tett, mintha abba esett volna, tényleg elkezdhetnek rettegni.

Demagógiára demagógia

Belátom, a politikusoknak nehezebb hallgatniuk, mint az egyszerű halandónak, mivel tőlük folyamatos reakciót vár el a választóközönségük. Különösen akkor, ha „helyzet” adódik, például amikor a kormány kellemetlen intézkedésekkel traktálja a népét. Még akkor is, ha hatalomra kerülve maguk is hasonló lépé­sek­re kényszerültek volna, pedig ilyenkor talán bölcsebb volna hallgatni.