Ortodox shootert készíteni merész vállalkozás egy olyan világban, amely a rövid és feszes hollywoodi történetekért örömmel tolta a margóig a saját vívmányait. De Prométheuszok még akadnak, ezúttal ráadásul magyarok.
Persze a Sine Morát hazai játéknak nevezni túlzás lenne: igazi öntőtégely, amely nemzetek kollaborációjával lehel életet egy stagnáló, szabályaihoz oroszlánkörmökkel ragaszkodó zsánerbe. Véráramában a japán játéklegenda, Suda51 ambíciói lüktetnek, a szívet viszont már a hazai Digital Reality adja. Szerencsére az interaktivitás olyan interkulturális kapocs, amely korlátokat, határokat, nyelvi akadályokat dönt le kacagva, vagy jelen esetben lövöldözve, hiszen egy olyan perc sincs, amikor a meseszép tájakat épp ne lövedékek egész rengetege takarná el.
Apropó, nyelv: az antropomorf karakterekkel elmesélt, a stílushoz képest meglepően összetett történet a magyar színjátszás nagyjainak előadásában elevenedik meg, itthon és külföldön egyaránt - a fura világhoz idegen fülnek különösen hangzó nyelv dukál. Követni még nekünk is nehéz a több szálon, sőt több idősíkon futó cselekmény fejezetenként történő karakter- és eseményváltásait. Nem is ezen van a hangsúly, hanem az ortodox videojáték-szabályokon: pontszerzésen, kiismerésen, azon a folyamatos tanuláson és önképzésen, amely mostanra hiánycikk lett. Platformjának csúcsát nyújtó külseje ezt jól takargatja, de a Sine Mora az új közönség behúzása érdekében tett kompromisszumai ellenére velejéig intim élmény, csak látszólag teljesíthetetlen feladatok közé rejtve.
Ez a frissen kijött játék a magyarság tengerszerzése a japán hullámok uralta vizeken. Se nem sárgább, se nem savanyúbb - és biztos, hogy a miénk.
Digital Reality/Microsoft, X360
