folyóirat

Flash Art Hungary

  • - dck -
  • 2012. március 23.

Trafik

"A világ vezető művészeti magazinjának" olasz, angol, cseh és szlovák kiadása után megjelent a magyar mutáció. Változatról beszélhetünk, hiszen átvett anyagok mellett a periodika nagy része a magyar művészetre fókuszál. A kitűzött cél pedig nem más, mint hogy a magyar művészet végre bekerüljön a nemzetközi körforgásba, illetve a reménybeli olvasók képet kapjanak arról, mi is számít manapság a műtárgypiacon.

A Műcsarnok által kiadott lapot minisztériumi keretből finanszírozták - ez egyrészt jó az NKA-pénzekre kényszerűségből "ácsingózó", már létező művészeti folyóiratoknak, másrészt versenyelőnyt is biztosít az új jövevénynek. A magyar kiadás rövidebb tanulmányokat közöl idősebb külföldi sztárművészekről (Ilja Kabakov, Gerhard Richter), beszámol nemzetközi sikerekről (Maurer Dóra, Csörgő Attila) és középgenerációs vagy fiatal művészek életművéről (Várnai Gyula, a Borsos Lőrinc "család", Magyar Ádám). Az elsődleges azonban - s ezzel nyilván a lap másik szponzora, a Kortárs Galériák Egyesülete is egyetért - a fiatal művészek helyzetbe hozása. Vélhetnénk, hogy ehhez fiatalos hangvétel párosul (Rieder Gábor főszerkesztő bevezetőjében például azt a különös megállapítást olvashatjuk, hogy: "az ACAX iroda dörzsöli a nonprofit szálat"), de a személytelen interjúk és a konzervatívnak nevezhető tördelés nem ezt igazolja. Egy új kiállításlátogatói réteg "kiművelése" nemes cél, s remélhetőleg a lap a következő számaiban leküzdi "gyermekbetegségeit" - bármennyire is hangsúlyozni akarjuk, nem írjuk nagybetűvel a kultúrát -, s megtalálja a helyét a piacon.

2012. január-február, 695 Ft


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.