tévésmaci - A göböly visszatér

  • .
  • 2011. szeptember 15.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché a kőkereszthez tartottak, még nem is hajnalodott. A vonat teljesen képtelen időpontban, három óra harmincötkor állt meg az állomáson, egyikük sem értette, hogyan szállhattak le s fel mégis annyian - persze csupa behúzott vállú, nagykabátos alak.
Egy kisebb falura való alvajáró. A leszállók még csak-csak, hiszen a vonat egy másik országból érkezett, tele olyan utasokkal, akik este szálltak fel és így értek ide. Biztos csupa helyi erő, akik most - szintén behúzott nyakkal és felhajtott gallérú nagykabátban - sietnek haza. Még egy megálló a helyi busszal, s onnan már csak két utca, ki lehet azt bírni. A kapuban ügyetlenkednek egy kicsit a kulccsal meg a zárral, a szájukba vett kesztyű leesik, rálépnek a sötétben, le kell érte hajolni, de közben: jaj, vigyázni, hogy csak csendben zörögjön a kulcscsomó, hogy halkan kattanjon a zár, hogy ne ébredjen itt fel senki. Hisz' amúgy is korán kell kelniük, csak nem ennyire. Ám a felszállókat tényleg ki érti, reggel fél négykor bejárónak lenni nyilván nem egy kéjmámor - márpedig hova a fenébe mehet az ember szerdán hajnalban? Trochének még az is feltűnt, hogy milyen sok a fel- s leszállók közt az asszony, de ezt már egyikük sem tudta mire vélni, nem is gyötörték magukat a megfejtésével. A restiből persze szűrődött ki fény, bár ablaka nem volt, vagy nem a peron felé nézett, csak az ajtó alatt húzódott az az ismerős sárga csík. Mi meg húzzuk a csíkot tévézni.

Pénteken (16-án) régi kedvencünk, a Hálózat tévé este kilenckor leadja Az édes élet című filmet. E heti találós kérdésünk: igaz-e, hogy Federico Fellini e híres filmjében Old Shatterhand lezúzza Rubini polgártársat, méghozzá a legendás öklét (mely pozdorjává zúz) használván e nemes célra. A helyes megfejtőket innen is csókoltatom, a többieknek pedig nyilván Anita Ekberggel kedveskedem. Ki kedveskedne még a fénykorát élő Anitával?

Szombaton éjjel fellebben a fátyol a Filmmúzeumon. De addig is beszéljük meg, hogy volt-e önöknek olyan "színes" tévéjük, aminek a színeit (azt a feketét meg a fehéret) a képernyője elé lógatott sötét sárga celofán hozta ki igazán? Ha nem volt, gyorsan szerezzenek egyet, mert még nem éltek. Nos, éjjel fél egykor a Gyilkosság telefonhívásra kezdődik - önök is tudják, ki rendezte, én is. Önök is látták százszor, én is.

Vasárnap ismét a szavatossági idő problémája kerül érdeklődésünk homlokterébe, ahova már oda van készítve egy górcső. Tehát, Poirot hazájában, a Story4-en már hetek óta tömegével nyomassák a Carry on... filmeket, most épp a Folytassa, forradalmár! kerül (negyed hétkor) terítékre, 1966-ból. A magam részéről a Folytassa, Cleó!-t preferálom, abból is azt, amikor a csávó héjastul enné a banánt, de rászólnak, hogy nem úgy kell, mire eldobja a közepit, s a héját falván megjegyzi, hogy így már tényleg sokkal jobb. A lejárt szavatossági idő így nem ide, hanem a Duna Tévén 22.10-kor adott Greenaway-opusra vág: ugyan melyik polcra tegyem A rajzoló szerződését? Ellenberger tizenegykor az m1-en egy ugyancsak 1960-as darab a fiatal Lino Venturával és a hasonlóan süvölvény Belmondóval: Menekülésre ítélve (volt ez már persze Halálos kockázat is).

Hétfőn Makk Károly 1964-es Mikszáth-adaptációja, a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? lesz az m1-en, nyolctól. Aki azt mondja, hogy ez a maestro főműve, tegye fel a kezét! Na, ugye! Ellenpróbát kérek! Kilenckor lehet ugrani a Filmmúzeumra; az Egy kis gubanc John Cassavetes utolsó filmje, s talán az egyetlen, amire mondhatjuk, hogy gyengóca. Nekem persze tetszik, különösen a kopasz Peter Falk és a Gina Rowlandsre átigazított Beverly D'Angelo.

Kedden 16.50-kor találkozunk a Filmmúzeumon: Botrány az operában! Rögtön utána Estély habfürdővel. Azt követően hangverseny: Smaci zongorázza a különbséget.

Szerdán este nyolckor Isten hozta, őrnagy úr! az m1-en. Csütörtökre is marad tévémozi: kilenckor versenyre kél a Filmplű a Filmműzeóval: itt az Angyalszív, ott a Butch Cassidy és a Sundance kölyök. Állj, vagy lövök! Senki ne tévézzen!

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.