tévésmaci - A sül betürül

  • .
  • 2009. február 26.

Trafik

Július volt, vasárnap délelőtt. Meta főutcáján fekete ruhás öregasszonyok igyekeztek a misére.
Ezt a főutcát persze úgy képzeljék el, hogy a faluban (voltaképpen városrészben, hisz Meta valamilyen közigazgatási módon Sorrentóhoz tartozik) mindenkinek Fiat Pandája vagy Suzuki Altója vagy valami efféle "törpszuperja" van, sokan ma is azt mondják ezekre, hogy Topolino. S ezeknek mindkét oldala össze van karistolva, komoly meghúzások nyomai éktelenkednek kivétel nélkül mindegyiken. Troché sokáig nem állta ezt röhögés nélkül, halkan, kicsit vinnyogva nevetett, mintha sírna. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ugyanígy sírt, halkan, kicsit nyüszítve. Sztupa vágta, hogy a szűk és kanyargós utcácskák miatt ilyenek a verdák, ezért nem is találta a szituációt nevetségesnek. Troché azonban úgy volt vele, hogy akármennyire is kényszer szülte a helyzet, akkor is roppant komikus. Még atlétatrikót viselt csak, de már dörömbölt egy rövidet a szomszéd szoba falán, hogy ideje tán Sztupának is felkelnie, s ágy fölötti polcról leemelte a grappás üveget. Az asztalon poharat keresett. Keresett, még mindig keresett, ki ivott itt limoncellót? Aztán abbahagyta, mert valami szörnyű motorzúgás dübörgött föl az utcáról. Kitárta az ablaktáblákat, és kihajolt. Egy robogó - ketten ültek rajta, két kamasznál alig valamivel idősebb srác - szlalomozott végig az öregasszonyok között. A hátul ülő fiú kinyújtott kézzel fordult hátra, mintha lett is volna valami nála. Troché megijedt, mi is jobb, ha elmegyünk tévézni.

Pénteken (27-én) este kilenckor a Dunán a németek bekerítik Sztálingrádot, hogy is mondjam, filmforgatás céljából. De ekkor már a Filmmúzeum egy órája nyomja a Fügefalevelet, Máriássy Félix 1966-os ff filmjét. 18.40-kor volt az MGM-en a Haláli meló (vígjáték az) Peter Falkkal, Paul Sorvinóval. 17.50-kor a Zone Europán Zorro, úgy '75 tájáról, ezt csak a fekete inges Alain Delon miatt mondjuk, meg azért, mert Ottavia Piccolót akkoriban szívesen megnéztük volna ing nélkül. Este nyolctól ugyanitt Roland Joffé cannes-i pálmát érő látványos tévedése, A misszió Robert de Niro, Jeremy Irons elővezetésében.

Szombat sarkantyúba kapom a vombatom. És eljő az m1-re 22.05-kor a Cigányok ideje (1988); Bora Todorovic megvan benne? Az RTL Klubon 19.30-kor a Banderas játszta Zorro álarca (1998), miből is arra következtethetünk, hogy születésnapja van a Los Angeles-i hispán elmebetegnek. Az m2-n 22.40-kor Wolfsburg (2003), avagy egy város keresi a gázolóját - a direktor manapság divatos fickó: Christian Petzold. Én is ismertem egy Petzold nevű német rendezőt, az Konrad volt, s NDK-s indián filmeket csinált, sajnos nem rokonok. A Filmmúzeum előbb (13.05-kor) lenyomja az Afrika királynője c. 1951-es kalandfilmet Humphrey Bogart és Katherine Hepburn fellépésével, aztán este (20.30-kor) a '34-es Meseautót. A Zone Europa este tízkor a Klein úrral jön, Alain Delonnak is születésnapja lehet, száznegyedik.

Vasárnap az RTL Klub-on 16.10-kor A szél és az oroszlán, John Millius 1975-ös kalandmozija John Hustonnal és Sean Conneryvel. Az m2-n 21.00-kor a Herold és Maud, Hal Ashby korainak mondható, 1971-es próbálkozása. Belmondónak is születésnapja van, mert a Zone Europa 22.15-kor Moravia et. Egy asszony meg a lánya c. művének első részét adja a szépséges Sophiával (második rész jöv. hét vas.). A Filmmúzeumon 21.00-kor a Határsáv am. akcióf. 1980-ból Ed Harris, Charles Bronson és Bruno Kirby (a fiatal Clemenza, vazze) tolmácsolásában.

Hétfőn Macskajaj a Zone Europán, 23.55-kor, mert Kusturicának is... - az megvan, hogy megkapja Szerbia éves összjövedelmének másfélszeresét, hogy operafilmet csináljon a Híd a Drinánból? Mondjuk a bosnyákok különösebben nem fogják zavarni Visegrádon.

Kedden a Dunán este kilenckor honi pronyófesztivál: Egy teljes nap (1988); Andorai Péter és Gáspár Sándor nyomatják a nyóckervakert, tök ciki. Még ennél is gázabb az m2-n a jó című Szemétdomb (2001): rendezte Pintér Georg, fsz.: Hargitai Mickey, Bánfalvi Ágnes és Bolyki László... nem látom Jayne Mansfieldet, biztos szabadnapos - ezt nem én mondom, hanem John Travolta a Ponyvaregényben, amikor mennek 5 dolláros turmixot inni. A Zone Europa 21.50-kor Dr. Jeckyll bejárónőjének szép igaz történetével jön. A gonosz csábítása Julia Roberts és John Malkovich társaságában szerintem tök zsír kis film, rendezte Stephen Frears.

Szerdán a heti legjobb címünk a Dunán este kilenckor: A sárga kutya barlangja (mongol; 2005).

Csütörtökön Bruce Willis, Morgan Freeman, Lucy Liu és Ben Kingsley a filmplűn 22.25-kor az Alvilági játékokban (2006). Az MGM 22.15-kor elmondja Az ezeregyéjszaka legszebb meséit.

Maguk is jobban teszik, ha mesélnek egymásnak, mintha hagyják, hogy a tévé meséljen maguknak és szeretteiknek. Mert a tévé hazudik!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.