tévésmaci - A sül tágas üzemcsarnokot avat

  • .
  • 2008. szeptember 11.

Trafik

Az üzemcsarnok mindig tágas. Ki hallott már olyat, hogy szűk üzemcsarnok? Vagy luk? Evald Schorm tudna mesélni.
Amikor Sztupa és Troché a szovjettel találkoztak, észen kellett ám lenni! Nagy nehezen sikerült kiszedni az elvtársakból a találkozó színhelyét. Egy laktanya, Budapesthez közel. Légvédelmi. Ugyan kinn volt az országúton a fényképezni tilos tábla, de a nagy hirdetőtáblát, amire némileg naiv tónusban egy rohamsisakos katona és egy rakéta volt festve, még a pilisi buszról is le lehetett olvasni. Budapest légterét védjük. Egy jó hónappal a találkozó előtt kimentek terepszemlére. Megvolt minden papírjuk, mégis izgultak egy kicsit. A sorkatona, aki a minisztérium ezerötös Ladáját vezette, engedélyt kért dohányozni. - Nézze, maga ne kérjen tőlem engedélyt, én nem vagyok a felettese, de lekötelezne, ha türtőztetné magát! - mondta Troché. Sztupa szokása szerint röhögött a markába. Bekanyarodtak a kapuhoz, az első sorompó felnyílt, beengedte őket a zsilipbe. A sofőr letekerte az ablakot és kiszólt a méla tekintetű kapuügyeletesnek: - Velkei főtörzsőrmestert keressük. Az ügyeletes hátraszólt: - Hadnagy elvtárs, Orrszarvú főtörzs hol van? - Mit tudom én, biztos a tévében. - Akkor nézzük is, hátha.

Pénteken (12-én) szerencsénkre ráérünk csak öreg este bekapcsolni a készüléket. Az enyém például egy húszéves Funai. A Samsungom március elején lesz tizennyolc. Készülök nagy erőkkel a digitális átállásra. Ám addig is 21.50-kor az m2-n kezdődik A sanghaji asszony. Az 1948-ban készült fekete-fehér amerikai filmben Orson Welles és Rita Hayworth is előfordul. E heti találós kérdésünk nyertese egy korsó sört kaszál az utolsó szép teraszos napok egyikén. Azt szeretnénk tudni, hogy Fabrizio, a fondor lelkületű szicíliai pásztor, amikor Rita Hayworth nevét üvöltötte, gondolhatott-e A sanghaji asszonyra. 23.45-kor az HBO-n Lars von Trier villantja fel új oldalát. A Főfőnök c. kezdeményezésében nevettetni próbál. Önök erre előfizetnek?

Szombaton teljesül minden óhajom. Az egyik az, hogy ne tévézzek semmiképpen. Ám kegyedéknek sajnos meg kell nézniük az m2-n este kilenckor a Michael Collins című 1996-os ír-am.-ang. filmet. És 23.10-kor a film-plü2-n lenyomnak egy Kávé és cigarettát is. Így teljes joggal érezhetik magukat laptestünk e szeglete (sznobrovat) örökös tagjainak.

Vasárnap sétálni viszem a kacsámat. Az m2-n 21 órakor nyomott film egyrészt az előző napok megszokása, másrészt a végtelenül hülye címe miatt kerül ide. Az 1976-os amerikai mű: A törvényen kívüli Josey Wales. Éjfél után 5 perccel én alszok, de magukra még várnak a Római emberek c. 2004-es olasz filmek. Isten tegye a kopaszok közé, aki az egyeztetést feltalálta. Volt fél hét előtt 5 perccel az MGM-en Carrington - a festőnő szerelmei, de hál' istennek, lecsúsztunk róla, bárcsak elmondhatnánk ezt a 20.30-kor ugyanitt elkezdett A dicsőség ösvényein c. híres tévedésről, de sajna az 1976-os filmet 1.20-kor újra adják. És el ne felejtsék reggel fél hétkor felverni az aprónépet, hogy nézzék már meg a Lucky Luke - A Daltonok szökésben c. franszia rajzfilmet a Dunán. Én megértem a Daltonokat is.

Hétfőn a rettenetes Filmműzeón, 21.50-kor: Dandin György vagy a megcsúfolt férj. Duda Gyuri legyek, ha megmondom, mi az.

Kedden és szerdán beröccentem a verdám. Ugyanis szombaton hagytam a vombatom. Visszamegyek érte.

Csütörtökön 15.25-kor az RTL Klub újra kezdi - azt hiszem, sugározni, vagy talán közvetíteni - a Fejvadász c. amerikai sorozatot, ami egészen pontosan kismillió részből áll, de nem is ezért szeretjük. Hanem azért, mert a mindenünk Lorenzo Lamas. Aki. Egy. Motoron szökő. Rendőrt ad. És indián származású magándetektív barátja segítségével még szöktében is üldözi a bűnt. S mindeközben végigjárja az amerikai B film összes stációját az Elvis-filmektől a dohánygyárakat leleplező társadalmi drámákig.

De önök kövessék az én, a Daltonok és Lorenzo Lamas példáját. Meneküljenek a tévé elől, amíg nem késő. Mert jön Fekete Pillangó, és megzabálja az önök fejét is.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.